Teszt: Aprilia RS 660 - 2022.

Miért jók ezek? Mert a mi szintünkön pont olyan gyorsak vagyunk velük, mint egy ezressel, pont olyan jól is néznek ki,

és pont pár millával olcsóbbak is... voltak!

Aztán valaki kitalálta, hogy „nem gazdaságos a gyártásuk”. Persze lehet sosem volt az, csak évtizedekig ez nem tűnt fel senkinek. A lényeg, hogy most már (legalábbis itt Európában) nincs olyan opció, hogy veszek a boltban egy jó kis hatkilóst. Ha valami igazán dögös kell, akkor toljál ki egy 200 lovas ezrest, úgyis az való mindenkinek. Ja, nem! Jó lenne mégis valami kevéssé gyilkos gép, amolyan beszálló kategóriának. Legyen olcsóbban gyártható, de ugyanolyan parasztvakítós, és akkor mindenki boldog. Erre a következtetésre juthattak az Apriliánál is, és (nem túl) gyorsan összeütöttek egy sorkettes, 100 lovas kis bringát, minden földi jóval meghintve.

Persze gyanítani lehetett, hogy az alap gép nem Öhlins gátlókon fog az útnak támaszkodni, mint az EICMA-n bemutatott prototípus, de valami egyszerűbb futómű is lehet megfelelő. Aztán nagy nehezen Noaléban kiizzadták magukból a széria gépet, és hát igazunk lett. A hátsó gátló például jóindulattal is meglehetősen egyszerű darab, de az eleje sem egy míves remekmű.

Az RS 660 azonban szerencsés csillagzat alatt született, ugyanis az RS 660 teszje és a cikk megírása között végigpróbáltam a konkurenciát is, ami teljesen más kontextusba helyzete a 660-at. Kiderült, hogy a kissé hitványnak tűnő futóműve valójában még így is jó, a le-fel gyorsváltóval szédített váltója még annak ellenére is remek, hogy egyesbe visszaváltásoknál időnként üresbe szalad. Hogy a rakat elektronikai beállítás, a színes műszerfallal együtt párját ritkítja.

És nem a szögegyszerű központi rugóstagot kell ekézni, vagy éppen az elnagyolt felső villahidat megfújatni, hanem örvendezni kell az aluváznak, a míves alu lengővillának, a potens erőforrásnak és a harapós fékeknek.

Hogy a sorkettes 660-as valóban egyenesen származtatható a V4-es blokkból vagy sem, az most éppen pont mindegy, a lényeg a virgonc 100 ló, ami lelkesen mozgatja a kasznit. A megjelenése is elég menő, jók a ledes lámpák, pengék az éles formák, és vannak egész nagyfiús dolgok is, mint a harapós radiális fékek. Az üléspozíció sportosan csibészes. Ha ettől nem csúszik le a bugyi a tinilányokról, akkor semmitő (ugyanis a tinilányok nem tudják, hogy ez a motor mekkora, mennyibe került, milyen erős, és milyen évjárat). Viszont a lényeg, hogy jó vele menni! És bár ez alap elvárásnak tűnik, de ma már ennek is örülni kell! Könnyen ráveheted egy kis marhulásra, állja a sarat, és benne van egy kis utcai pofonosztásban ha kell, pont mint a legjobb haverod.

Az RS annyira jó, hogy már-már igazi superbike menőnek éreztem magam. Na nem olyan igazinak, csak amolyan 80%-osnak. De az RS 660 sem igazi superbike, hanem egy amolyan 0,8-as kicsinyített változat. Az én 180 centimmel már alig találtam rajta a helyem, a fotókon meg egész ember méretűnek tűnök rajta. Viszont amikor a Palóc Ring célra fordító kombinációban a balosból áttettem jobbra, és a föld fölött pár centire lebegő első kerékkel fordultam az egyenesre, abban a szent pillanatban teljesen biztos voltam benne, hogy csak azért nem lettem világbajnok, mert nem hívtak.

Persze-persze, én is tudom, hogy tök hülye vagyok, de ez az az érzés, amiért érdemes kimenni bármilyen pályára. És ha ez a kis zsebszuperbájk egy mikiegér pályán ezt nyújtja, akkor nem maradnak kérdések. Elég volt rá másfél óra, máris WSBK-menőnek éreztem magam, Nógrád szélsőn, egy gokartpályán, egy 100 lovas motorral. Mi kell még?

Tavaly év végén Bistei komámmal nem értettük, mi kerül ezen ennyibe (4,3 millió), és azt gondoltuk, hogy drága. Nem tudja azt, amit a régi 600-asok, de azért már elég szórakoztató.

Most is azt gondolom, hogy drága,de a vetélytársakhoz képest minden egyes plusz forintot megér,

ha nem hullik szét a következő pártízezer kilométeren. Ebből a szempontól a V4-gyel való rokonság némi aggodalomra ad okot, mint amikor unokatestvérek házasodnak. Mivel mi firkászok új eszközöket próbálunk, azok jellemzően nem esnek szét (bár a legenda szerint pont az első generációs Aprilia RSV4 sajtótesztje részben meghibásodott gépekről szólt), ha neked ilyen kis méregzsákra fáj a fogad, és feltételezzük, hogy az RS 660 gondos bánásmód mellett elgurul legalább 100 000 km-t, akkor ezt vedd!