Nem ugyanarról beszélünk

Összehasonlító: Harley-Davidson Fat Bob 107 vs. Triumph Bonneville Speedmaster

2019.03.21. 06:11

Adatlap Harley-Davidson Fat Bob (1746 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 1746 cm3
  • Hengerszám: 2 hengeres, V
  • Teljesítmény: 87 LE @ 5500 rpm
  • Nyomaték: 145 Nm @ 3500 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1615 mm
  • Ülésmagasság: 710 mm
  • Tömeg: 306 kg
  • Tank: 14 l
  • 6 700 000 Ft

Adatlap Triumph Bonneville Speedmaster (1200 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 1200 cm3
  • Hengerszám: 2 hengeres, soros
  • Teljesítmény: 77 LE @ 6100 rpm
  • Nyomaték: 106 Nm @ 4000 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1510 mm
  • Ülésmagasság: 705 mm
  • Tömeg: 245 kg
  • Tank: 12 l
  • 4 690 000 Ft

Lehet-e a körtét hasonlítani az almához? Elárulok egy szakmai titkot: lehet, csak jól kell címkézni. Amikor nem egy kategóriába eső motorokat teszünk egymás mellé, akkor nem azt kell mondani, hogy ez egy összehasonlító teszt, hanem ilyenkor a dörzsölt szerkesztő előhúzza a tarsolyból a megoldást, a koncepció-összehasonlítót. Elvégre az is lehet kérdés, hogy közértbe járáshoz kell-e sportmotor, vagy elég a robogó is.

Amikor egyszerre járt nálunk a Triumph Bonneville Speedmaster és a Harley-Davidson Fat Bob, adta magát, hogy összepróbáljuk a kettőt, még ha a két darab hengeren és a cruiserségen nincs is közük egymáshoz. Mivel mind a kettőt megírtuk már külön-külön, érdemes azokkal kezdeni, most tényleg csak az összehasonlításról lesz szó.

A Harley optikailag egyértelműen erősebb. A lapos, vállaltan ledes fényszórójával, a fordított teleszkópjával, és ezzel a krómmentes feketeséggel egyszerűen ütősebb. A Triumph sem egy kifakadt tályog, sőt, kidolgozás terén nyeri a csatákat a Harley-val szemben, részletgazdagabb, de egyszerűen túl sok rajta a hazugság – Winklernek egyébként pont tetszett a karbinak álcázott befecskendező, de ha egyszer bíróság elé állítanak, ne ő legyen az ügyvédem, mert a Triumph védelmére azt hozta fel, hogy bezzeg a régi Vmaxon a légbeömlő volt a kamu.

A Harley-n a hengereket olaj és levegő hűti, a Triumph-on csak dísznek vannak hűtőbordák, az 1200-as soros kéthengeres teljesen vizes. A nagy hűtőt sem sikerült annyira eldugni, pedig mindent megtettek, hogy átugorja a tekintet.

A kamu merev vázat mindkét gyártó ügyesen oldotta meg – a trükk, hogy a lengővillát a vázhoz hasonlóan acélcsövekből hegesztették, a rugóstagot pedig elrejtették, a Triumph az ülés, a Harley pedig a blokk alá dugta el. A Harley annyit tett a boldogságért, hogy egy kézikerékkel állíthatóvá tette a rugóelőfeszítést, míg a Triumph-nál ehhez az ülés eltávolítása mellett szerszám is szükséges.

Ha szigorúan nézzük a hiteles retróságot, akkor a Speedmaster lánchajtása autentikusabb (Winkler szerint béna), amit aztán ellensúlyoz a modern, fehér indexbura. A műszer a Triumph-on szerencsésebb, ott a műszer a sebességet mutatja, a digitális kijelzőn pedig megjelenik a fordulat, ezzel szemben a Harley-n valamiért a fordulatszámmérő kapott analóg műszert – ha van felesleges és alulfoglalkoztatott alkatrész, akkor ennek a mutatója az.

A Fat Bob 1746 köbcentis blokkját ugyanis nincs miért 5500 fölé forgatni, ott eléri a 87 lóerős csúcsteljesítményét, de amúgy háromezer körül érzi legjobban magát, ott már majdnem megvan az összes (145) newtonméter. Ezzel szemben a Triumph a kevesebbet (1200 köbcenti, 77 lóerő, 106 Nm) jobban beosztja, alacsony fordulaton el lehet vele huttyogni, de a tüzet rátéve van hova kiforgatni, és hiába gyengébb, a hatvan kilónyi súlyelőnyével fürgébb. Winkler szerint teljesen érdektelen a felső tartomány, mert egy cruiseren krúzolni kell, és nem arra való, hogy Rossit lealázd, szerintem pedig nyugodtan használjuk a teljes fordulattartományt, ha már benne van az árban.

Amikor nincs értelme teljesítményről beszélni, mindig felértékelődik a motorhang, ez a lassúság vigaszdíja. A kettő közül a Harley tud énekelni, gázon recsegve bömböl, motorféken hörög, de az összehasonlítást utólag aláásta, amikor kiderült, hogy a Fat Bob kipufogóját megberhelték, míg a Triumph-on gyári állapotú volt a gyári cső. Ennek ellenére a Speedmaster szerintem feleslegesen hangos, amihez Winkler odaszúrta, csak ahhoz képest hangos, hogy mennyire unalmas.

Üléspozícióban a Harley verhetetlen, a magas kormány és a laza térdszög, valahogyan elképesztően kiadja, az amerikaiak ezt nagyon érzik. Az ergonómia így sem tökéletes, nekem például rendszeresen beleakadt a kezem a tükörbe, amikor nyúltam volna rá a fékre vagy a kuplungra. A Triumph-nál ezzel szemben úgy gondolták, az a jó retró üléshelyzet, ha a klasszikus holland kerékpárok üléshelyzetét felütik egy kis régi vágású ökrös szántással. Emiatt a markolatok szinte menetirányban állnak, és egy-egy nagyobb gázadásnál aggódhatsz, hogy a végén nehogy a kezedben maradjanak.

Motorozhatóság szempontjából egyik sem egy nagy ász, ezeket egyszerűen nem arra találták ki, hogy különösebben nagy élményt nyújtsanak kanyarban. A Triumph már csak a súlyelőny miatt sokkal ügyesebben mozgott, és az úthibákat is finomabban vette, valamint rá lehetett rendesen szorítani a tankra, anélkül hogy a légszűrőház nyomná a combom. A Speedmaster név így is erős túlzás, csoda, hogy nem szakadt rá az ég a keresztelőn, a Fat Bob legalább pontosan arról szól, amit a név ígér. Egyrészt dagadt, másrészt a bobber stílusú széles, ballonos első kerék a penge kanyarvétel legnagyobb ellensége. 305 kiló ide vagy oda, a Harley-val lényegesen jobb fékezni – nem azt mondom, hogy sorban állnak a receptért a szupermotós titánok, de ez egy komolyan vett rendszer, míg a Triumph-on hiába vannak Brembók, hitványak és nyúlósak hozzá képest.

A cruiserséget a Harley tudja jobban, míg motorkerékpárnak a Triumph a jobb, csak hát ugyanezzel a logóval ennél nagyságrendekkel jobban motorozható járműveket lehet venni, el nem tudom képzelni, miért éppen erre kívánna rá bárki. Ítélethirdetés helyett maradjanak a tények, Winkler végül vett egy Fat Bobot, nekem pedig azóta sincs Speedmasterem.