MotoGP: Thaiföld - 2022.

Talán nem túlzok, a MotoGP mára lassan olyan, mint a kerékpársport: elég, ha megnézed az utolsó néhány versenyt, úgyis a végén dőlnek el a dolgok. Persze ez túlzás, és talán az is, ha azt állítanám, amióta Márquez nincs elemében, dilettánsok harcolnak a világbajnoki címért. Egyszerűen ennyire szoros, kiélezett, és ezredekre hegyezett világot élünk, amikor minden apró változtatás számít, amikor a körülmények optimalizálása a cél, amikor milliónyi parányi puzzle-darabkának kell összeállni ahhoz, hogy a végén valakit győztesként hirdessenek.

Erről szól manapság a sport, és a jövőben talán még inkább a feje tetejére áll minden, de persze örökké lesznek kivételek. Mert hiába beszélünk szüntelen guminyomásról, fejlesztésekről meg aerodinamikáról és motorozhatatlan motorokról, ha épp az egyik ilyennel Marc Márquez, a „századik műtét” után is hozza zsinórban a negyedik és ötödik helyeket, miután a tegnapi thai futamon pedig tényleg csak egy hajszállal maradt el a dobogótól. Na jó, paraszthajszál volt, leginkább mert Zarco klassz csapatjátékos módjára férfiasan megvédte Bagnaiát. Mégis érezhető a nyolcszoros világbajnok érkezése, és bízom benne, hogy valóban a rehabilitáció utolsó fázisában van. Szépen motorozik, nyugodtan, már amennyire tőle elvárható, feleslegesen nem kockáztat – az utóbbi két futamon még a legnagyobb trollok számára is kijelenthető –, mégis stabilan hozza a top 5-ös eredményeket. Ez pedig egyértelműen arra utal, ha meggyógyul, és összeállnak a dolgok, számára nagyjából lényegtelen lesz bármilyen szabálymódosítás, ahogy történt a múltban is. A kérdés csak az, ez a fajta „régimódi” hozzáállás vajon elég lesz-e a kilencedik világbajnoki címhez, akkor, amikor minden ennyire megváltozott. Én mindenesetre továbbra is drukkolok neki, nagyon.

Rajta kívül pedig vannak a többiek, akik másként gyorsak, akik a modern kor gyermekei, akik már legszívesebben a verseny közben elemeznének, és megfejtenék a századmásodperceket. Valahol mindkét munka kifizetődik, végeredményben ezt látjuk, csak előbbit érdekesebb nézni és könnyebb megfejteni, utóbbi pedig néha fejtörést okoz.

Ott van például a KTM, amelynek javulása egyértelműnek tűnik elsőre, könnyedén összeköthető a misanói teszttel és Guidotti topmenedzser egész éves, sziszifuszi, de annál hasznosabb vezetői munkásságával. Hiszen a fellendülés nagyjából Aragónban érkezett, és szerencsére azóta is tart. Japánban Binder már a dobogóra is felállhatott, tegnap pedig Oliveira tarolt, ami esőben ugyan nem meglepő, mégis jólesik mind a léleknek, mind a szemnek. A portugál versenyző hasított, és ennél szebb búcsúajándékot talán nem adhatott volna a gyárnak, amely megvált tőle. Presztízsharc volt ez számára különösen, miután azt a Jack Millert győzte le, aki elhappolta előle jövőre a gyári ülést.

Így a parc fermében az a kissé szokatlan, mégis sokat eláruló kép köszöntött bennünket, amikor Aki Ajo, Miller személyes menedzsere gratulált védencének KTM felsőben, miközben Oliveira megpillantva őt csak fintorgott egyet. Miller a Japánban bemutatott bombagyőzelmét követően tegnap ismét szépen ment, és a második helyen ért célba. Ez azért sem meglepő, mert az ausztráltól lassan már megszokhattuk, hogy nagy nyomás alatt botladozik, de a szezon végére, amikor tét nélkül motorozhat, képes bemutatni mindazt, amire képes, és amiért újabb és újabb lehetőségekhez juthat. Oliveira egyébként hasonló cipőben jár, de ne ítéljük el őket, mert pont az ilyen versenyzők teszik igazán szórakoztatóvá és széppé a világbajnokságot, hiszen gondoljunk csak vissza, mennyien szorítottak anno Alex Barrosnak, vagy épp Alex Crivillének.

De beszéljünk talán a három világbajnoki esélyesről, akik továbbra is bukdácsolnak, csak szerencsére felváltva, és természetesen nem mindig saját hibájukból. Gondolok itt most Espargaróra, aki mind közül talán a legkiegyensúlyozottabb, legalábbis a bukások számát tekintve.

Bár, ha rá kellene fogadnom, kissé alábbhagyott a lelkesedésem, miután leginkább ő az a versenyző, aki minden gyenge futam után azt állítja, nyerhetett volna, de míg Japánban a csapat által elkövetett technikai malőr akadályozta meg, tegnap még a futam legelején rontott, kitessékelte Brad Bindert, hosszú körös büntetés kapott, így csak a tizenegyedik lett. Más kérdés, hogy az esőt nem különösebben kedveli, Buriramban is csak hátul végzett, ezzel szemben nagy előnye, hogy képes bármikor megrázni magát, és felállni, az összetettbéli hátránya pedig csak húsz pont.

Most pedig térjünk át a két éllovas pitonra, akik a bajnoki címért harcolnak, akik között a különbség az elmúlt hét futam során kilencvenről kettő pontra olvadt. Anno Giacomo Agostini nyilatkozta aktív éveiben, amikor gyűjtötte a tizenöt világbajnoki címet, hogy egy végső győzelemért csatázó versenyző egy szezonban legfeljebb egyszer nullázhat. Nos, ha valakire, a két kihívóra ez már rég nem igaz. Az viszont mindkettőre, hogy a kudarcból legalább hamar felállnak, és képesek koncentráltan folytatni a küzdelmet.

Sokan arra számítottak, hogy a múlt heti bukása után Bagnaia lelkileg megtört, és képtelen lesz a jó eredményre Thaiföldön, ezzel szemben körömszakadtáig dolgozott, és tartotta a harmadik helyet. Ehhez persze kellett, hogy ne Bastianini támadja, hanem Zarco védje, de az eredmény mindenesetre megmarad. Ugyan többen támadtak, mint osztották a véleményem, amikor Misano után csapatutasításról beszéltem, mára azt hiszem, mégis egyértelmű, hogy létezik, és ha nyíltan nem is, a Ducati mindent megtenne azért, hogy a versenyzői fejébe vésse. A tegnapi napon ez egyértelmű volt, nem úgy a múlt héten, amikor a gyengébben szereplő Bagnaiát ismét az a Bastianini kóstolgatta, aki a szezon során megannyiszor borsot tört az orra alá.

Így, ha csapatutasításról beszélünk, nyugtázhatjuk, hogy létezik, a Bastianini alkotta kivétel pedig nem a Ducati gáláns hozzáállásának köszönhető, hanem az olasz menedzserének, a minden hájjal megkent Carlo Pernatnak, akiről kedvenc angol szakírónk, Mat Oxley egyenesen úgy vélekedik, kizárólag óriási bónusz fejében lenne hajlandó Bastianini felé azt kommunikálni, hogy segítse Bagnaiát. A brit szerzőt a motorsportmagazine.com-on megjelent története igazolja leginkább, amely arról szól, amikor Pernat még 1985-ben a Cagiva motokrossz sportmenedzsere volt, és Argentínába érkezve lefizette a vámosokat, hogy kizárólag az olasz csapat jusson hozzá az otthonról elküldött üzemanyaghoz – a helyi üzemanyag alkalmatlan volt a versenymotorokba –, így a rivális Honda nafta nélkül maradt. Amikor az FIM megkérte, adjon át az általuk használt benzinből, olyan magas literenkénti árat szabott, hogy a japánok beintettek. A blokkjuk a futamon megragadt, a Cagiva pedig világbajnok lett.

A fenti történetből érezhető, hogy Pernattal szembemenni nem lehet, legfeljebb vele együttműködni, és ha valakinek ez érdeke lehet, az leginkább a Ducati. Bagnaia kritikusai ezzel szemben egyenesen úgy vélik, sokkal könnyebb egy világbajnokságot megnyerni, mint megpróbálni nem elveszíteni, és ez utóbbi egyértelműen Bagnaia, hiszen nyílt erőfölényben van.

Az viszont már egy más kérdés: mi történhetett Fabio Quartararóval, miért bukta el ennyire gyalázatosan a tegnapi versenyt? A papírforma szerint a franciának jó esélyei voltak, amelyeket leginkább az esőnek is köszönhetett, leginkább mert sokan az indonéz futamot vették alapul, ahol a vizes pályán óriásit mentett, és dobogóra állhatott. Thaiföldön ezzel szemben még pontot sem szerzett, és szenvedett. Tizenhetedikként ért célba, a verseny után magára zárta az ajtót és nem nyilatkozott. Massimo Meregalli csapatvezető is csak találgatott, versenyzői szemszögből pedig a Dovizioso helyét átvevő, beugró tesztversenyző, az angol legenda, Cal Crutchlow mentette a menthetőt.

A brit egyébként megszégyenítően jól futotta eddigi versenyeit, Aragónban és Japánban is pontot szerzett, Quartararón kívül szinte egyedüliként tudott értékelhető teljesítményt az asztalra tenni, miközben egyértelműen segítette Morbidellit, ami az olasz eredményeiből is látható. Crutchlow elmondta, hogy az első abroncsok nyomása már a felvezető körben kritikusra emelkedett, és érezte, nehéz verseny áll előtte, ezért feltételezte, Quarararónak is ezzel lehettek gondjai.

Az állítás lehetett volna akár megnyugtató is, ha a magyar származású újságírófenomén, Paulovits Imre nem teszi fel erre vonatkozóan a kérdését az első háromnak a sajtótájékoztatón, ahol mindhárman egyértelműen azt felelték, az első abroncsok nyomása a körülményeknek megfelelően már a futam elején az egekbe emelkedett, de tudták kontrollálni, és megbirkóztak a feladattal. Így nagyjából kijelenthetjük, ez a pálya nem lejtett senkinek. Ennek ellenére a guminyomás-mizéria csak tovább fokozódik, hiszen a jövő évtől vezetik be az apró szenzort, amely figyeli minden versenyző első abroncsainak értékeit, amely elvileg nem mehet 1,9 bar alá. Sokan állítják, ez az az érték, amely a mai modern versenyzésben tarthatatlan, hiszen elvész a tapadás, és leginkább azok a versenyzők fogják megsínyleni a minimumszabály által kreált új körülményeket, akik eddig kiválóan kezelték az első kerék csúszásait, és játszottak ezzel: például Bagnaia és Quartararo.

Sokan egyenesen úgy vélik, Quartararo gyengélkedése részben már most is annak köszönhető, hogy a Yamahákon ott a szenzor, de mások ezt egyenesen badarságnak tartják. Mindenesetre az biztos, hogy Fabio Quarataro tőle szokatlanul csapnivalóan motorozott tegnap, a világbajnokság pedig szinte a nulláról indul a szezon végén.

A mezőny két ragyogó csillaga a szememben ettől függetlenül Cal Crutchlow és a Joan Mirt helyettesítő Danilo Petrucci voltak. Crutchlow annak ellenére rajthoz állt, hogy pénteken jókorát bukott, és feltehetően megrepedt az a bokája, amelyet már egy korábbi sérülésből lemezek tartanak. A helyezéstől függetlenül mégis felemelő érzés látni valakit, aki ennyire elszántan képes a küzdelemre még mindig, és ha csatába küldik, nem fedezékbe húzódik, hanem az első soros lövészárokban húzódik.

Petrucci pedig Livio Suppo hívására érkezett, miután múlt hét végén letudta a Moto America bajnokságot, és másodikként zárta a szezont egy Ducatival. Az olasz klasszis röpke tíz hónap alatt akkorát ment, amit három versenyző is megirigyelne. Zárta a tavalyi szezont egy MotoGP-s KTM nyergében, majd indult a Dakaron, nyert egy szakaszt, mennybe ment, elhagyta az osztrákokat, hogy Paolo Ciabatti kérésére képviselje a Ducatit az Egyesült Államokban a helyi Superbike-bajnokságban. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére futamokat nyert, és a bajnoki címért harcolt, végül felhívta a Suzuki menedzser-mágusa, hogy térjen vissza egy futam erejéig a MotoGP motorra. Petrucci reklámértéke meglehetősen nagynak bizonyult, mind a paddock, mind a közönség megőrült érte.

A feladatot Ciabatti beleegyezésével vállalta, így a közte és a Ducati közötti szerződés minden bizonnyal továbbra is él. Ezt engedik feltételezni a Ciabattival készült közös vacsorafotók is. Petrucci, bár még mindig remek versenyző, a MotoGP-hez képest nagyra nőtt. A Suzuki olyan aprónak hatott alatta, mintha egy Moto2-es motoron ülne. Önmagát öregnek és dagadtnak definiálta, és bár esőben régen mindig verhetetlen volt, most csak a huszadik helyen, Crutchlow mögött ért célba. Ennek ellenére állítólag már petíciót írnak többen Suppónak, hogy az utolsó három versenyre is alkalmazza, mert sokan úgy vélik, Mir már nem kíván rajthoz állni a kék motorral.

A 2023-as versenynaptár két újabb helyszínnel bővült. Minden bizonnyal a nagy ijedtség hatására, amelyet a magyar pálya nem épülése okozhatott. Carmelo Ezpalata sietve leszerződött Kazahsztánnal és Indiával, új bevételi forrásokat és fizetőképes közönséget remélve.

Végül pedig foglalkozzunk a legérzékenyebb témával, amelyre talán senki nem számított - arra legalábbis nem, hogy kiderül -, a versenyzők abuzálásával. A történet hivatalos része még Aragónban kezdődött, amikor a Moto3-as világbajnokságon induló Adrian Fernandez motorjához odalépett Max Biaggi csapatából egy szerelő, és leállította, amikor a fiatal spanyol épp a pályára indult. Az eset elég nagy felfordulást keltett, sokan azonnali kirúgást követeltek, Biaggi pedig az utazási nehézségekre hivatkozva kibekkelte a büntetést, és megmentette szerelőjét a kirúgástól, azt ígérve, hogy az európai visszatérést követően elszámolnak vele.

A thai futam előtt viszont felkerült a világhálóra egy videó, amelyen Tom Booth Amost rugdalja és üti egy szerelő, aki kísértetiesen hasonlított az aragóniai incidenst kirobbantó férfire. A két személy egyezését nem igazolták azóta sem, csak annyit, hogy a három éve tettlegességet elkövető szerelő jelenleg szintén a Max Racing csapatban dolgozik. - Biaggi ezt követően helyes irányba terelte a dolgokat, és azonnali hatállyal megvált a Fernandez-esetben felelős szerelőktől. - Tom Booth Amos anno egyetlen szezon után elhagyta a sorozatot, és egykori mentora, Jeremy McWilliams sem nyilatkozott mélyrehatóbban az esetről, csak annyit sejtetett, hogy méltatlanul bántak egykori védencével. Mindenesetre sokan örülnek, hogy az incidens kiderült, maga Amos is, bár bevallotta, egyedül nem lett volna képes nyilvánosságra hozni, mert attól rettegett, hogy örökre eltiltják a világbajnokság összes sorozatából. Ez pedig nagyjából elmond mindent, és sejteti azokat a borzalmakat, amelyeket a versenyzők képesek elszenvedni a csapat és a szerelők által. Olyan ez, mint egy bántalmazó párkapcsolat, amelyben az egyik fél megdermedve tűri a megaláztatásokat, a végén pedig kialakul a Stockholm-szindróma, miszerint azt feltételezi, egyedül már képtelen lenne egyengetni a karrierjét, és szótlanul tűri mind a sikertelenséget, mind a félelmet, egyszerűen mert nem tudja felmérni, hogy mindenen túlmegy és elfogadhatatlan, amit vele tesznek.

Ide sorolhatjuk azokat a versenyzőket is, akik egyértelműen gyorsak, de egy rossz spirál következtében elveszítik az önbizalmukat, és egyszerűen maguk sem tudják, mire képesek, mert a csapattól rendre azt az információt kapják vissza, hogy tehetségtelenek, rosszul motoroznak, és alkalmatlannak találják a jobb eredményre. Ez az a pillanat, amikor váltani kell, vagy legalább visszaszerezni az önbizalmat, a mentális egészséghez szükséges jogokat és stabilitást. Csak remélem, hogy Tom Booth Amos esete többeket rádöbbent, mennyire nincs rendben a jelen, a körülöttük zajló események, és bátran felszólaljanak az őket ért támadások ellen. Ebben segíthetnek talán azok a versenyzők, mint Maverick Viñales, akit a Yamaha remélhetőleg nem pofozott fel, mindenesetre arra a határra kergette, amikor a spanyol szinte elhitte, az ő karrierjének vége.

A profi sportban a versenyzők abuzálása egyébként sem ritka dolog, de a motorsportban eddig tabuként volt jelen, az eseteket nem jelentették, pedig amit láttunk, minden bizonnyal a valóság egy ezreléke lehet. Sokan úgy vélik, remek alkalom lenne ez mindazoknak, akik átestek már hasonló megaláztatásokon, többen pedig azt is tudni vélik, a versenyzők száma végtelen. Így az álszent lét megdőlhetne, és végre talán sikerülne kicsit tisztább vizet önteni a pohárba.

Alapos posztot írt az esetről Maddi Scordia is, aki a nőket ért zaklatásokkal emelte egy szintre az esetet, és bevallotta, számtalan abúzust szenvedett már el nőként a versenysportban, amelyekről soha nem beszélt, bár többször jelezte a Dornának, ha lenne szervezet, panaszt tenne. A válasz minden esetben egyértelmű volt: a rendőrséghez kell fordulni, bár Scordia ezzel ellentétben - teljesen jogosan - úgy véli, szükség lenne egy, a paddockban dolgozókat védő független szakszervezetre, beleértve a versenyzőket is, a hasonló esetek felderítése, és kivizsgálása érdekében.

Az ügyet sokan a katolikus egyházra vizes lepedőt húzó, és abúzusokat felderítő folyamat kezdetéhez hasonlítják, amelyet a legtöbben csak üdvözöltek. Én pedig őszintén bízom benne, és hiszem, hogy a fenti esettel néhány versenyző képes lesz önmagára kívülről tekinteni, és bátran szembeszállni a nagyon is sérülékeny, bár megdönthetetlennek hitt túlerővel. Egy valami biztos, mint az életben mindent, ezeket az eseteket is kizárólag összefogással és bizalommal lehet felderíteni és kivizsgálni, az elkövetőket pedig örökre eltávolítani.

MotoGP Thailand 2022
Végeredmény
1.	Miguel Oliveira	POR	Red Bull KTM Factory Racing
2.	Jack Miller	AUS	Ducati Lenovo Team
3.	Francesco Bagnaia	ITA	Ducati Lenovo Team
4.	Johann Zarco	FRA	Prima Pramac Racing
5.	Marc Márquez	SPA	Repsol Honda Team
6.	Enea Bastianini	ITA	Gresini Racing MotoGP
7.	Maverick Viñales	SPA	Aprilia Racing
8.	Alex Márquez	SPA	LCR Honda Castrol