MotoGP: Mugello - 2022.

A vasárnapi versenyre mindössze 43 000 néző látogatott, a teljes hétvégére pedig 74 000 db jegyet adtak el. Csődközeli számok, amelyek negatív rekordot döntöttek. Utoljára 2012-ben volt ennyire alacsony a nézőszám, amikor Rossi a Ducatival szenvedett. Igaz, a vasárnapi futamra még akkor is húszezerrel többen látogattak el.

Úgy tűnik, mégis szüksége lesz a sportnak némi időre, legalábbis Olaszországban, amíg újra talpra áll a nemzeti hős kiszállását követően. Pedig a szervezők tényleg mindent megtettek. Max Biaggit MotoGP legendává avatták, sőt, vasárnap még a bámulatos 250-es Apriliával is körözött egyet. Bár akkor csak gálázott, a szerencsésebbek szombat este is szemtanúi lehettek, amikor szakadó esőben a célegyenes végén fékezés helyett még öblögetett.

A szombati napra viszont mást is tartogattak, hiszen visszacsábították Valentino Rossit, hogy visszavonultassák a 46-os rajtszámot, örökre. Az sajnos nem derült ki, Rossi ennek mennyire örült, az esemény köré szervezett majális mindenesetre impozáns volt. Sokan úgy vélték, ő maga ilyet soha nem is kért, és tenni sem tett volna, sőt, gyűlöli az efféle kötelező kliséket. Rajtszámot visszavonultatni egyébként is kettős érzéseket kelt sokakban, és talán soha nem vált volna Andrea Dovizioso azzá, aki, ha anno nem 34-essel kezdi a karrierjét, pedig Kevin Schwantz karizmáját soha nem közelítette meg. Ettől függetlenül még kedveltem, és mivel Schwantzot imádtam, megelőlegeztem neki is a bizalmat. Marcellino Lucchira szintén jó szívvel gondolok, arra az olaszra, aki '98-ban negyvenkét évesen 34-es rajtszámmal nyerte a 250-esek versenyét Rossi előtt. Talán nem volt véletlen néhány újságíró óvatos megjegyzése sem, mely szerint Mick Doohan rajtszámát is vissza kell vonultatni ez esetben, hiszen az ausztrál is letett egyet, s mást az asztalra. (A királykategória ötszörös világbajnoka a cím megszerzését követően mindig az 1-es rajtszámot használta.)

És bevallom, én is baromira örültem volna, és talán a sportnak sem ártok ezzel, ha tíz év múlva egy feltörekvő gyermek szabad akaratából, tiszta lélekkel a negyvenhatost választja.  De kár ezen rágódni, a Doktor elment, mosolygott, este pedig már arájával és húgával egy Vasco Rossi koncerten tombolt az imolai pályán. Őt talán kevésbé hatotta meg.

Így a további csinnadratta vasárnapra elmaradt, illetve a versenyeknek kellett volna a szenzációt szolgáltatnia. Mert bár a körmeinket tövig ugyan nem rágtuk, mégsem állítanám, hogy az sem tudta élvezni, aki akarta volna. A pénteki hőség mérséklődött, a vasárnapra jósolt szakadó eső pedig elmaradt, így még a gumik számára is közel ideális körülmények között rajtoltak.

A futamot a mezőny viszont még így is két másodperccel lassabban teljesítette, mint tavaly. A végsebességek tükrében a nagy meglepetések elmaradtak, egy esetet leszámítva. Míg láthatjuk, hogy a hétvége során a két leggyorsabb motor természetesen két Ducati volt, Martin és Bastianini – 363,6 és 363 km/h – addig a harmadik egy Yamaha. (Martin ideje új csúcsot is jelentett egyben.) Igen, egészen pontosan Darryn Binder a versenyen, 358,8-cal. Hogy csak neki nem szólt senki a motor lassúságáról, vagy esetleg kapott egy kísérleti változatot, nem tudom, mindenesetre sokat mondó azok után, hogy a futam második helyén végző Quartararo motorja csak 351,7-et tudott. A válasz talán a francia által is említett új areodinamikai szettben keresendő. A regnáló világbajnok a futam után elmondta, hogy a hétvégén kapott egy új idomot, de az edzések során felborult tőle a motor egyensúlya, ezért inkább úgy döntött, veszít a top speedből, és a ritmus fontosságát tartja szem előtt. Nem kizárt, hogy Binder ennek köszönhette gyorsaságát. Mugello egy régi, klasszikus vonalvezetésű pálya, ahol sokkal inkább lendületes, gyors kanyarok vannak, így a nagy féktávok és a brutális, gumikat daráló kigyorsítások elmaradtak. Ezzel is magyarázta az első három versenyző, hogy miért nem okoztak gondot az előzések, és miért nem melegedett túl az első abroncs, ahogy az eddigi versenyeken már sokszor.

Tény, a Yamaha itt a tavalyi évben is jól ment, és sokan győzelmet reméltek a franciától, mégis úgy tűnik, ez a legtöbb, ami jelen pillanatban kihozható a motorból. Hogy a végelszámolásnál ez mire lesz elég, még kérdéses, de úgy tűnik, a címvédő egészen egyszerűen elfogadta a helyzetet, és ahol lehet, kimotorozza magából a maximumot, ahol pedig szükséges, csak pontokat ment. Az viszont továbbra is elképesztő, hogy rajta kívül egyetlen márkatársa sem szerzett pontot. Binder lett a második legjobb yamahás, a 16-dik helyen, őt követte a gyári motoron Morbidelli. Sok magyarázat nincs, a többiek leginkább csak értetlenkednek. Talán nem véletlen, hogy a szatellit motort használó Razali-féle RNF alakulat bejelentette, jövőre Apriliával kívánja folytatni, így valóban bekövetkezhet, hogy 2023-ban történelmi fordulatként több európai motor lesz a rajtrácson, mint japán.

Lin Jarvis, a Yamaha vezetője előbb meglepettséget színlelt, bár pletykaként egy ideje már erről szóltak a hírek, majd gyorsan jelezte egy jövőt firtató kérdésre, hogy a két gyári motorra már megvannak az emberek – a szerződések értelmében marad az idei felállás – rövidre zárva így a Toprak Razgatliouglut érintő találgatásokat. Az angol vezető elmondta: sajnálja, de ez esetben nincs helye a töröknek a gyári csapatban, így legalább még egy évet a Yamaha kötelékében marad, erősítve a Superbike világbajnokság mezőnyét.

Az Aprilia viszont minden döntést meghozott a jövőre vonatkozóan. Így már a futam előtt bejelentették, változatlan versenyzőpárossal készülnek a jövő évre, és az előbb említett szatellit motorok indítása is hivatalossá vált. Espargaro szerződéshosszabbítása nagy meglepetést nem tartogatott, viszont Maverick Vinales szerepe talán igen. A spanyol ismét csak tízen kívül végzett, továbbra is azt vallja, össze kell hangolódnia a motorral, miközben a feltörekvő tehetségek már döngetik a királykategória ajtaját. Felettébb szimpatikus döntésnek tartom, amikor egy csapat nem darálja tölteléknek a versenyzőjét, és megszavazza a bizalmat.

Továbbra is azt gondolom, a jelenlegi bajnokságban két esélyesről beszélhetünk egyértelműen, ők pedig Quartararo és Espargaro. A spanyol ismét harmadik helyen végzett, ismét dobogóra állította a motort, és a futam után elmondta, a sebesség megvolt, a motor jól működött, egyszerűen neki lett volna szüksége ritmusváltásra. Ennek ellenére szorgalmasan gyűjti a pontokat, a bajnokságban stabil, a versenyeken eddig megbízható, és mindössze nyolc ponttal van lemaradva a franciától.

A kérdés mindössze annyi, ki lesz a harmadik versenyző, aki esetleg beleszólhat a végelszámolásba. Ez a kérdés azért is groteszk, mert a szakírók is versenyenként változtatják a véleményüket. Hol Bastianinit, hol Bagnaiát éltetik, és kiáltják ki címre esélyesnek, de úgy érzem, ez a kérdés még nem dőlt el. Ha a gyártón belüli csapatelosztást nézem, egyértelműen Bagnaia lenne a tippem, de honfitársa túl csibész, hogy végül ne törjön borsot az orra alá. Bár tény az is, egy olyan vasárnapi megmozdulásért, amely végül bukással végződött a Le Mans-i győztes számára, Bolognában nem dicsérnek. Leginkább azért sem, mert ez esetben feleslegesnek érzik egy olyan szatellit versenyző villantásait, aki kizárólag arra hajt, hogy a márkatárs számára bizonyítson, és a gyári versenyzőt alázza, amikor pedig kizárólag a talpon maradás lenne a cél, arra képtelen.

Ebből a szemszögből még talán azt is feltételezheti Domenicali vezető őfelsége, hogy feleslegesen hajszolta bukásba a szende torinóit két hete, efféle öncélú magamutogatást pedig nem szível. Így talán kijelenthetjük, Quartararo példáját szem előtt tartva: az a ducatis versenyző kerülhet helyzeti előnybe a szezon végén, aki a gyengébb versenyeket és az egyéni kudarcokat, a verseny közben elszenvedett „megaláztatásokat” jobban tűri, és kikapcsolja agyának érzelmi központját azokban a pillanatokban, és kizárólag a racionalitást tudja szem előtt tartani. Nagy titkot ezzel azért gondolom nem árultam el.

Viszont Pecco Bagnaia Mugellóban csodát művelt, és gyönyörűen motorozott, a démonokat kiűzte, és ismét visszatért oda, ahol a sóderágy helyett a legjobban lenni szeretne, a dobogó tetejére.

A futam legnagyobb meglepetését talán az újonc Marco Bezzecchi okozta, aki már az időmérőn is jól ment, csapattársával, Luca Marinivel karöltve, és végül a versenyen is előtte végzett. A bombaedzést motorozó másik újonc, Fabio Di Giannantonio a pole-ját dobogóra váltani nem tudta, a futamot végül csak tizenegyedikként zárt. A KTM-ek egy hetedik, és egy kilencedik hellyel visszatornázták magukat lassan a középmezőny közepébe, ami bár lassú, de talán stabil fejlődést jelent az osztrákoknak a pocsék szezonkezdetet követően – leszámítva Oliveira mandalikai bravúrját. A szakemberek szerint egyébként az osztrákok is eltávolították motorjaikról az extra leszorítóerőt képező szárnyakat, mert a gyors kanyarokban veszítettek a motor stabilitásából. A váltóhibával küszködő Jorge Martin egyetlen célja minden bizonnyal a talpon maradás volt, így tizenharmadikként begurult, én pedig tiszta szívvel szorítok azért, hogy a mentális összeomlás után valahogy ismét magára találjon, mert tudjuk, hogy a mezőny talán legtehetségesebb versenyzője. Jack Miller tizenötödik helyéhez sem lehet sok magyarázatot fűzni, az ausztrál sem forszírozta, egyszerűen nagyon sajnálta a történteket.

Végül pedig elérkeztünk a Hondához, és annak egykori elsőszámú versenyzőjéhez, Marc Márquezhez, aki a tegnapi futamot csak a tizedik helyen zárta, miközben legjobb márkatársa a nyolcadik helyet megszerző Nakagami lett. A spanyol legenda teljesítménye messze elmaradt a várakozástól, a dobogónak még csak a közelébe sem érhetett az elmúlt futamok túlnyomó többségében. Mégis sokan úgy vélték, legalábbis a nemzetközi szakma ezt állította, erre hagyatkozott mindenki, hogy Márquez számára ez egy tanulási folyamat, amelyben újra kell építenie önmagát. Nemrég mégis sokan pletykálni kezdtek arról, hogy a két éve megsérült kar gyógyulási folyamata megakadt, emiatt nem tud valójában fejlődni. Így a további találgatásokat megelőzve a bajnok maga hívott össze egy rendkívüli sajtótájékoztatót, melyben bejelentette, hogy Mugello után az Egyesült Államokba utazik egy negyedik műtétre, amolyan utolsó esélyt adva annak, hogy valaha még ismét ereje teljében, képességeit kihasználva motorozhat. Így már a következő hétvégén esedékes barcelonai futamon sem indul, visszatérésének időpontja pedig kétséges.

A sajtótájékoztatón Márquez ugyan még szűkszavú volt, egy nappal később viszont bevallotta, ha így folytatódnak továbbra is a versenyek, az egyértelműen karrierjének a végét jelenti, ezért döntött a negyedik műtét mellett. Ezek után továbbra is tiszta szívből remélem, hogy láthatjuk még valaha az igazi Marc Márquezt.

A hétvége legszomorúbb pillanata ismét a Suzukik bukása volt. Mir egyedül esett, míg Rinsnek Nakagami is segített – aki megúszta büntetés nélkül az esetet – így dobogó helyett ismét pont nélkül zárták a futamot. A körülményeket ismerve azt hiszem, azt a hetven alkalmazottat sajnálom a legjobban, akik némi vigasz és öröm helyett csak extra feladatokat kapnak. Nincs megállás, jövő héten Barcelona, Önöknek pedig a türelmét kérem, mert feltehetőleg akkor már a Man-szigetről tudósítok.