Tizenhárom ország egy nap alatt, motorral – új rekord

2022.06.30. 11:21

Emlékezhetünk még a Valerio Boni tavalyi nagy dobására. Az olasz motoros újságíró egy MV Agusta Turismo Veloce Lusso nyergében indult neki a rekordkísérletnek, amely során huszonnégy óra leforgása alatt 11 országot érintett. Svédországból Olaszországba jutott el, 2003 kilométert tett meg. Világcsúcsát most megdöntötték.

Ezúttal a belga Thierry Sarasyn futott neki, hogy megjavítsa az eddigi rekordot. Ő is egy MV Agusta Turismo Velocét választott a cél megvalósításához, és nem kisebb elhatározással rajtolt el, mint hogy 14 országba jusson el egyetlen napon belül. Csehországból indulva Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Olaszország, Ausztria, Liechtenstein, Svájc, Németország, Franciaország, Luxemburg, Belgium és Hollandia szerepelt az útitervben.

Magát az útvonalat is úgy állították össze, hogy minél többet motorozhasson nappali körülmények között, ezért indult Európa keletibb feléről. És a hét napjai közül azért a vasárnapra esett a választás, hogy gyérebb forgalomban, gördülékenyebben haladhasson. Már Luxemburgig elég lett volna eljutnia, hogy megdöntse Boni csúcsát, hiszen az volt a tizenkettedik ország a sorban.

Végül tizenhárom lett a vége, tehát saját célkitűzését nem tudta ugyan maradéktalanul teljesíteni, de a rekord meglett így is. Ehhez 19 órára és 43 percre volt szüksége – lett volna tehát még egy kis ideje, hogy a tizennegyedik országot is érinteni tudja. 1808 kilométert motorozott, ebben a tekintetben tehát elmaradt Bonitól, de minden bizonnyal egyáltalán nem búslakodik, ez azért igen komoly teljesítmény volt.