Újabb sebességrekordot döntött Max Biaggi és a Voxan

2021.12.01. 11:48

Bő egy évvel ezelőtt a rutinos olasz motorversenyző, Max Biaggi és a Voxan csapata egy sor vadiúj sebességrekordot állított fel az elektromos gépek idomos, részben idomos és idomok nélküli kategóriájában is. Ebben a műfajban nem nagyon létezik olyan, hogy abbahagyni, így nyáron nyilvánosságra hozták, hogy újra nekiveselkednek, novemberben pedig a Wattman V2-t is leleplezték.

A floridai Kennedy Space Center területén a FIM szabályai szerint indultak neki a rekordkísérletnek. A kijelölt pályán repülőrajttal kellett oda-vissza megtenniük az előírt távot, a két nekifutás között nem telhetett el több két óránál. Ezeknek a követelményeknek meg is feleltek, Biaggi csúcssebessége 470,257 km/h volt. A hivatalos rekordot azonban nem ez adja, hanem a két futam átlaga, jelen esetben 455,737 km/h.

Ez új világrekordnak számít a részben idomos motorkerékpárok 300 kilogramm alatti kategóriájában. Ennyivel viszont nem érték be, ha már ott voltak, egy teljesen idomok nélküli változatot is megkergettek a pályán, ebből ugyancsak világcsúcs született, 369,626 km/h-val – tavaly 357,19 km/h-t teljesítettek. A hatnapos programot végül 19 rekorddal zárta a Voxan, tízet a 300 kiló alatti, kilencet a 300 kiló fölötti géposztályban jegyeznek.

Íme, a teljes eredménysor:   
     
300 kilogramm alatti kategória   
Egy mérföld, repülőrajt, részben idomokkal: 454 km/h (282 mph)
Egy mérföld, repülőrajt, idomok nélkül: 368 km/h (228 mph)
Negyed mérföld, repülőrajt, részben idomokkal: 293 km/h (182 mph)
Negyed mérföld, repülőrajt, idomok nélkül: 285 km/h (177 mph)
Egy mérföld, állórajt, részben idomokkal: 273 km/h (169 mph)
Egy mérföld, állórajt, idomok nélkül: 260 km/h (161 mph)
Egy kilométer, állórajt, részben idomokkal: 223 km/h (138 mph)
Egy kilométer, állórajt, idomok nélkül: 219 km/h (136 mph)
Negyed mérföld, állórajt, idomok nélkül: 156 km/h (96 mph)
Negyed mérföld, állórajt, részben idomokkal: 149 km/h (92 mph)
     
300 kilogramm fölötti kategória   
Egy kilométer, repülőrajt, részben idomokkal: 408 km/h (253 mph)
Egy mérföld, repülőrajt, részben idomokkal: 404 km/h (251 mph)
Egy mérföld, repülőrajt, idomok nélkül: 367 km/h (228 mph)
Egy kilométer, repülőrajt, idomok nélkül: 364 km/h (226 mph)
Egy mérföld, állórajt, részben idomokkal: 255 km/h (158 mph)
Egy kilométer, állórajt, részben idomokkal: 216 km/h (134 mph)
Egy mérföld, állórajt, idomok nélkül: 216 km/h (134 mph)
Negyed mérföld, állórajt, idomok nélkül: 153 km/h (95 mph)
Negyed mérföld, állórajt, részben idomokkal: 142 km/h (88 mph)