Szigorúbb korhatár és létszámkorlát jön a motorversenyeken

2021.10.25. 09:13

Hétvégén Marco Simoncellire, a MotoGP tíz éve elhunyt olasz klasszisára emlékezett a motorsport világa, miközben a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye éppen a róla elnevezett misanói versenypályán avatott új világbajnokot Fabio Quartararo személyében. Simoncelli tragédiája nemcsak a sportág szerelmeseit rázta meg 2011-ben, de sajnos azóta is történtek halálos balesetek több kategóriában. A közelmúltban fiatal motorosok, gyerekek vesztették életüket, erre pedig mindenképpen reagálniuk kellett valahogy a döntéshozóknak.

Asia-Talent-Cup

A Nemzetközi Motor Szövetség (FIM) és a Dorna (egyebek mellett a MotoGP és a MotoE promótere) illetékeseit tömörítő szervezet Misanóban ülésezett, és arról döntöttek, hogy szigorítják a nevelőszériák korhatárait, és létszámkorlátozásokat is bevezetnek. Mindezt több lépcsőben teszik meg, az alábbiak szerint.

A Moto3-ban és a Moto2-ben, vagyis a MotoGP előszobájának számító sorozatokban eddig 16 év volt az alsó korhatár, ezt 2023-tól 18-ra emelik. A Red Bull Rookies Cupban – ahol idén Görbe Soma személyében volt magyar versenyző – jövőre legalább 14, míg 2023-tól 15 évesen lehet indulni. A FIM CEV Moto3-ban 2022-től 15, utána 16 év lesz a határ. A WorldSSP300-ban – ahol Dean Berta Vinales elhunyt szeptemberben – 2022-ben 15-ről 16-ra, egy évre rá pedig 18-ra emelik a korhatárt. A Sebestyén Petit soraiban tudó Supersport-vébén 2023-tól csak 18 év fölöttiek mehetnek. Emellett 2023-tól minden további utánpótlás-sorozatban – így a Talent Cupokban, ahol Rossi Attila Moort láthatjuk – egyaránt 14 év lesz a minimum.

Az átmeneti időszakban persze még lesznek kivételek, lesznek olyanok, akik a bevezetés előtt álló korhatároknak nem felelnek meg. További kivételt jelent majd, hogy a FIM CEV Moto3 bajnoki 18 helyett már 17 évesen bemutatkozhat a Moto3-ban. Ami pedig a létszámkorlátokat illeti, a Talent Cup sorozatokban legfeljebb harmincan indulhatnak egy-egy versenyen, míg a FIM CEV Moto3-ban, valamint a WorldSSP300-ban harminckét-harminckét versenyző állhat fel a rajtrácsra. Ezekbe a számokba már a szabadkártyások is beleszámítanak.

Ezen kívül folynak az egyeztetések a bőrruhák és védőfelszerelések gyártóival, hogy miként lehetne csökkenteni a sérülések veszélyét, illetve súlyosságát. Prioritásként kezelik a versenyzőkkel való kommunikációt is, hogy például a pályán bekövetkező bukásokról minél előbb tudomást szerezzenek: akár egy automatikus, szinte azonnali jelzőrendszerrel.