Feledtetheti-e a Sportsterek hiányát a Harley-Davidson 1250 Custom?

2021.03.04. 08:29

Az elmúlt hónap legnagyobb dobása volt a Harley-Davidson Pan America bemutatása, amely egyben némi támpontot is ad azt illetően, hogy mire számíthatunk a Harley következő nagy dobásával, a Custom  1250-nel kapcsolatban.

2020-Harley-Davidson-Custom-concept-02-scaled-1024x683

Mert ugyan a naked Bronx-ot lefújták, a 1250 Custom elé nem gördítettek akadályt, és éppen ettől a modelltől várják, hogy betölti majd az Euro5 bevezetésével leköszönő Sportsterek után keletkező űrt. A Custom ugyanazt Revolution Max blokkot fogja használni, mely a Pan Americában is van - igaz, az eltérő hangolással nem lesz meg a 148 lóerő, de így is erősebb lesz, mint bármi, mint amit a Harley korábban ebben a custom kategóriában bemutatott.

A dupla gyújtással, változó szelepvezérléssel, kovácsolt dugattyúkkal ez a valaha volt legfejlettebb Harley blokk, bár az továbbra is kérdéses, hogy egy Harley-vásárlónak a hagyományoknál fontosabb-e a műszaki fejlettség.

Ahogyan a Pan America, úgy a Custom is teherviselő elemként fogja használni a blokkot, ez az építési mód pedig mindenképpen jót tesz a kezelhetőségnek, hiszen egyszerre lesz tőle könnyebb és merevebb a motor. Az egészet kompaktabbra lehet építeni, és jót tesz tömegközpontosításnak is - ez utóbbi a Pan America esetében különösen fontos volt.

A Pan America egyik legérdekesebb extrája az S változat futóműve, amely leállításnál leül, megkönnyítve ezzel a le és felszállást - ezt viszont valószínűleg kihagyják Customból, hiszen egy lapos cruisernél nincs rá szükség. Az IMU-val vezérelt elektronikai arzenált viszont megtartják, így lesz benne kanyar-ABS, kipörgésgátló és üzemmódkapcsoló is.