Rea nyerte a Superbike VB-t

2020.10.19. 09:12

Sem a világjárvány, sem a Superpole futamon bemutatott esés nem tudta feltartani az észak-ír motorversenyzőt, és újabb rekordot állított be.

rea1

A szezon utolsó futamára jelentős előnnyel érkezett - rajta kívül egyedül Scott Reddingnek volt elméleti esélye a bajnoki címre, viszont Reddingnek mindhárom futamot nyernie kellett volna úgy, hogy Rea legfeljebb két pontot gyűjt. Erre igen kevés esély volt, és miután Redding és Rea is este a Superpole-on, egyértelmű volt, hogy Rea lesz a bajnok. Az ünnepléssel viszont megvárták a Race1-et, ahol Rea remek rajt után felverekedte magát a második helyre, majd kényelmesen visszacsúszott a biztos negyediknek - minek kockáztatott volna, már övé volt a cím.

A Covid miatt tizenhárom forduló helyett nyolcat ment a Superbike VB, de Rea a szokásos ütemben teljesítette az évet, egy nem túl erős szezonkezdés után ráerősített, és látványos előnnyel fejezte be - idén az már extrának számított, hogy nem egy-két fordulóval a bajnokság vége előtt lett bajnok.

Rea ennek ellenére nagyon egyenletesen tudott teljesíteni, minden hétvégén nyert futamot, amikor pedig lecsúszott a győzelemről, vagy dobogón állt, vagy a mezőny elejében végzett. Ezzel szemben Redding sokkal hullámzóbban ment.

Rea hat bajnoki címmel minden idők legsikeresebb superbike versenyzője.