„Új” dallal jelentkezett a Guns N’ Roses

A legendás banda két hónapon belül már a második számot húzza elő a fiókjából, és ez utóbbi szerencsére határozottan jobban sikerült, mint elődje.

Néhány évvel ezelőtt még azt sem hitte volna senki, hogy Axl Rose és Slash valaha újra szóba állnak egymással, mára azonban a gitáros - Duff McKagan bőgőssel együtt - nem csak, hogy visszatért a GN’R soraiba, de ebben a felállásban már a második „új” dalt mutatják be a nagy összeborulásuk óta.

Persze előtte azért lenyomtak egy „Not In This Lifetime” elnevezésű, 3 éven át tartó világ körüli turnét, ami a maga 580 millió dolláros bevételével rögtön minden idők harmadik legsikeresebb koncertkörútja lett, most pedig arról szólnak a pletykák, hogy egy új stúdiólemez van készülőben a csapat háza táján.

Félig-meddig ezt igazolja és reménykedésre ad okot az a tény, hogy a zenekar augusztus óta már a második közös „új” felvételét hozza nyilvánosságra, persze az idézőjel nem véletlen, hiszen ez az állítás ebben a formában nem teljesen fedi a valóságot. Ugyanis mind az augusztus 6-án piacra dobott „Absurd” című, meglehetősen furcsa szerzemény, mind pedig

a tegnap debütált, a banda fénykorát idéző „Hard Skool” a maratoni ideig készülő, majd végül 2008-ban megjelent „Chinese Democracy” című anyagról maradt le annak idején.


Előbbi „Silkworms”, utóbbi pedig „Jackie Chan” munkacímen már régóta terjengett az interneten ilyen-olyan formában és minőségben, hivatalos megjelenést azonban csak most kaptak, Slash és Duff saját részeivel kiegészítve a korábban rögzített verziókat.

Bár a tegnap bemutatott, régivonalas számra érkező reakciók alapvetően pozitívak - főleg a beszélő nevű „Absurd” című borzalom után - a rajongók azért biztosan jobban örülnének, ha Axl, Slash és Duff közösen is összehoznának valami valóban friss anyagot, nem csak tíz-húsz éve a garázsban porosodó felvételeket jelentetnének meg kisebb-nagyobb ráncfelvarrások elvégzése után.

Mindenesetre, ennyi idő után ennek is örülni kell, úgyhogy íme a legfrisebb nóta, a „Hard Skool":


Illetve az augusztusban megjelent „Absurd”: