Megérkezett Charlie Puth várva várt új dala

Napjaink egyik legtehetségesebb énekes-dalszerzője az alkotói folyamatokba is bevonta rajongóit a TikTokon keresztül.

Hónapokkal azután, hogy különböző ízelítőkkel tüzelte fel követőit, a 30 éves popszenzáció végre piacra dobta Light Switch című vadonatúj kislemezét, ráadásul egy humoros videoklip kíséretében.


A szám producere maga az énekes, társzerzői pedig a szinte állandó partnerének számító Jacob Kasher, valamint Jake Torrey voltak.

Bár a szerzemény teljes egészében csak most vált elérhetővé a nagyközönség számára, a dal bizonyos részletei már ismerősek lehetnek Charlie rajongótáborának. Az énekes ugyanis 2021 szeptembere óta folyamatosan beavatta őket a munkálatok rejtelmeibe a TikTok oldalán, hiszen miután az első ilyen videó vírusként kezdett terjedni, további teasereket tett közzé a közösségi felületen.

Zeneszerzői szempontból nagyon jó érzés volt, hogy már a készítése közben megoszthattam ezt a dalt a rajongókkal. Ettől úgy érezhették, hogy már egészen a kezdetektől ők is a részesei a folyamatnak, mintha csak velem együtt írták volna a számot.”

A Light Switch a zenész idén megjelenő Charlie című harmadik stúdióalbuma előfutáraként látott napvilágot, ami Puth szerint az eddigi legszemélyesebb anyaga lesz:

"Még sosem volt lehetőségem olyan zenével előrukkolni, ami igazán én vagyok. Ezen az albumon minden egyes dal a személyiségemet tükrözi, dallamokhoz kapcsolva.”

Noha a Charlie az énekes első teljes hosszúságú nagylemeze lesz a 2018-ban kiadott, Grammy-díjra is jelölt Voicenotes óta, a Berklee egyetem zenei producer- és hangmérnök végzettségű egykori diákja az elmúlt években sem unatkozott, hiszen több szóló kislemeze is megjelent, valamit olyan előadókkal készített közös dalokat, mint Elton John, blackbear, Sasha Sloan vagy Gabby Barrett.