Elhunyt Kóbor János

Az Omega Liszt Ferenc-és Kossuth-díjas alapító frontembere rövid betegség után vesztette életét. 78 éves volt.

A tragikus hírt a zenekar jelentette be hivatalos Facebook-oldalán:

Kóbor János (1943-2021) Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas...

Közzétette: Omega – 2021. december 6., hétfő


A zenészt november 9-én szállították kórházba koronavírus-fertőzéssel, állapota eleinte hullámzó volt, majd egyre súlyosabbá vált. A család kérésére az utóbbi hetekben már nem adtak hírt hogylétéről, de azt lehetett tudni, hogy nagy a baj. Rajongók ezrei, illetve hazai és nemzetközi kollégák szorítottak, imádkoztak gyógyulásáért és küldték jókívánságaikat az énekesnek.

Klaus Meine jókívánságai Meckynek - köszönjük! (forrás: borsonline.hu)

Közzétette: Omega – 2021. november 22., hétfő


Kóbor, vagy ahogyan sokan nevezték, Mecky korábban azt nyilatkozta, soha nem volt komolyabb betegsége allergiáján kívül, így elég erősnek tartotta immunrendszerét ahhoz, hogy megbirkózzon egy-egy fertőzéssel, ezért az információk szerint nem igényelte a koronavírus elleni védőoltást sem. Sajnos a legendás zenész tévedett és szervezete néhány hét után feladta a küzdelmet a kiszámíthatatlan betegséggel szemben.

Forrás: Fortepan


Kóbor 1943. május 17-én született Budapesten, első gimnáziumi csapata a Ciklon volt, majd a Próféta együttes tagja lett. Ezek összeolvadásából alakult meg 1962-ben

az Omega, amely Magyarország leghosszabb ideig aktív és legsikeresebb zenekara lett.


1968-ban elsőként jelent meg önálló albumuk Magyarországon Trombitás Frédi és a rettenetes emberek címmel, a hazai együttesek közül pedig nekik volt a legtöbb eladott lemezük itthon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal) egyaránt.

Forrás: Fortepan


Felejthetetlen slágereik közé tartoznak az olyan dalok, mint az Azt mondta az anyukám, a Ha én szél lehetnék, a Trombitás Frédi, a Régi csibészek, a Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány, a Nem tudom a neved, a Léna, a Nyári éjek asszonya, az Ezüst eső, a Fekete pillangó vagy a Babylon.


A zenekart hatalmas veszteségek érték az elmúlt 1 év során, hiszen tavaly novemberben három nap különbséggel távozott az élők sorából egykori basszusgitárosuk, Mihály Tamás és billentyűsük, Benkő László,

Kóbor János halálával pedig minden bizonnyal örökre pont került az Omega történetének végére.


Az énekes első házasságából 1976-ban egy fia született, Dániel, második felesége, Zsóka pedig kislányával, Lénával ajándékozta meg 2007-ben.

Forrás: Wikipedia / Fotó: Derzsi Elekes Andor

 

Nyugodjon békében, emléke dalaiban él tovább.