8 érdekesség a 40 éves Britney Spearsről

1981. december 2-án látta meg a napvilágot, vagyis bármilyen hihetetlen, de a popsztár betöltötte 40. életévét. Összegyűjtöttünk róla néhány kevésbé ismert infót születésnapja alkalmából.

Csak másodjára jutott be a Mickey Mouse Clubba

Első sikereit 1993-ban, a Disney Channel ifjúsági műsorának szereplőjeként aratta, olyan későbbi világsztárok társaságában, mint Ryan Gosling, az NSYNC majdani tagjai, Justin Timberlake és JC Chasez, vagy nagy riválisa, Christina Aguilera. Először mindössze 8 évesen jelentkezett a műsorba, azonban akkor még elutasították, mivel a készítők akkor még túl fiatalnak találták. Néhány évvel később viszont már beválogatták, ez pedig elindította  karrierét a szórakoztatóiparban.

 

Forrás: Matthew Peyton/Getty Images

Több dolog is összeköti Natalie Portmannel

Nem sokkal a Disney műsor előtt nyolc hónapon keresztül beugrós volt a Ruthless! című színházi darabban, majd a vele egykorú Natalie Portman váltotta ebben a szerepben. A színésznővel később nagyon jó barátok lettek, sőt, amikor Britney-t megkérdezték, hogy ha eldönthetné, ki játsssza  őt egy esetleges életrajzi filmben, az énekesnő választása azonnal a izraeli származású hollywoodi sztárra esett.

Britney Spears és Justin Timberlake, 2000 / Forrás: Kevin Mazur/WireImage


Eredetileg egy lánycsapat tagja volt

Mielőtt aláírta első lemezszerződését, mint szólóelőadó, rövid ideig az Innosense nevű lánybanda tagja volt. Menedzserük a Backstreet Boyst és az NSYNC-et is megálmodó Lou Perlman volt, aki a Spice Girls amerikai verzióját szerette volna megcsinálni belőlük, azonban Britney még az embrionális fázisnál kihátrált a dologból és szólópályára lépett. Az Innosense végül Spears első turnéjának előzenekara lett, de nem sokkal később feloszlottak és ma már szinte senki nem emlékszik rájuk.

 

Forrás: Getty Image

Legnagyobb sikerdalát nem is neki írták

A ...Baby One More Time című bemutatkozó kislemezével egy csapásra világsztárrá vált, az ikonikus dal pedig a mai napig egyet jelent a nevével. Pedig szerzői valóban nem is neki, hanem a TLC lánytriónak szánták a számot, ők azonban nem tartottak igényt rá, mivel szövege nem nyerte el a tetszésüket. Utólag belegondolva, nekik talán valóban nem állt volna olyan jól a dal, Britney viszont minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult. Érdekesség, hogy a számhoz készült videoklipet ugyabban az iskolában forgatták, ahol a Grease című legendás musicalt is.

Forrás: Fryderyk Gabowicz/picture alliance via Getty Images


Nemet mondott több világslágerre is

Bátran kijelenthetjük, hogy Lady Gaga és Beyoncé remek párost alkotott, hiszen közös daluk világszerte a toplisták élmezőnyébe került. Pedig Gaga eredetileg Britney-nek írta a Telephone című számot, aki azonban egy demó feléneklése után végül visszautasította azt. Akárcsak Rihanna Umbrella című slágerét, amit szintén neki szántak a dal szerzői, mielőtt a barbadosi énekesnő sikerre vitte volna. 

 

Forrás: Dave Hogan/Getty Images

Igazi hercegnő is lehetett volna

Még azelőtt, hogy összejött volna egykori nagy szerelmével, Justin Timberlake-kel, Britney több e-mailt is váltott Károly és Diana idősebb fiával, Vilmos cambridge-i herceggel. Bár a dolog jól indult, hiszen még egy romantikus vacsorát is megbeszéltek, a találkozó végül meghiúsult, így Britney csak a pop hercegnője maradt.

 

Forrás: Johnny Nunez/WireImage

Egyik legjobb számának társszerzője Shania Twain volt

Don’t Let Me Be the Last To Know című slágere nem véletlenül idézi a világ legsikeresebb country-pop énekesnőjének világát. A dal szerzői ugyanis maga Shania és egykori férje, az AC/DC, a Def Leppard és Bryan Adams sikerlemezein is dolgozó megaproducer, Robert John "Mutt" Lange, valamint Adams gitárosa, Keith Scott voltak. A számot Spears egyik személyes kedvencének tartja, a hozzá készült tűlfútött jelentekkel tarkított, szexi videoklip pedig édesanyjánál és akkori barátjánál, Justin Timberlake-nél is kivágta a biztosítékot.

 

Forrás: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

Első házassága alig több mint két napig tartott

Néhány hónappal azelőtt, hogy egybekelt volna a táncos Kevin Federline-nal, 2004 januárjában már túl volt egy esküvőn. Las Vegasban ugyanis hozzáment gyerekkori barátjához, Jason Allen Alexanderhez. A frigy azonban nem tartott sokáig, ugyanis az énekesnő ügyvédei 55 órával később érvenytelenítették azt, mondván „Spears nem mérte fel tettei súlyát és következményeit”.