10 őrült sztori a 60 éves Tommy Lee-ről

1962. október 3-án született, azaz bármilyen hihetetlen, de a hatodik X-et tölti be a Mötley Crüe örökifjú dobosa. Íme néhány nem mindennapi történet a legendás rocksztár kicsit sem unalmas életéből.

    A botrányos zenész magánéletének egy rendkívül kalandos szeletébe a Pam & Tommy című TV-sorozaton keresztül ismét betekintést nyerhettünk, így mi most néhány olyan érdekességet gyűjtöttünk össze róla, amelyekről nem esett szó a Hulu miniszériájában.

    Nem mindig  a legszebb nőkkel kezdett

    Bár sosem volt gondja a csajozás terén és mindig bombázókkal láthattuk együtt, mielőtt a Mötley Crüe-val befutottak volna, több megkérdőjelezhető viszonya is volt, és nem épp a legvonzóbb nőkkel. Egyik barátnőjét a zenekar többi tagja például Bullwinkle-nek nevezte el, ugyanis állításuk szerint leginkább az azonos nevű mesefigurára, azaz egy jávorszarvasra hasonlított. De Tommynak nyomós oka volt rá, hogy vele legyen, ugyanis a hölgynek volt egy "különleges képessége", aminek a zenekarról készült The Dirt című életrajzi film nyitójelenetében mi magunk is szemtanúi lehetünk. Egy túlsúlyos groupie-val pedig csak azért bújt egyszer ágyba, mert a nőnek volt egy olyan Jaguarja, ami akkoriban Tommy kedvenc kocsija volt, és megígérte neki, hogy elviheti egy körre, ha… elviszi egy körre.

    Forrás: Andreas Rentz/Getty Images for Philipp Plein


    Ozzy Osbourne még őt is megdöbbentette

    Amikor 1984-ben a fiatal és zabolátlan Mötley Crüe a botrányos őrült hírében álló Ozzy Osbourne előzenekara lett, nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb elszabadul a pokol a turné során. Azonban a veterán rocker még az ifjú titánokat is képes volt lesokkolni. Ugyanis miután élő hangyákat, majd Nikki Sixx basszusgitáros vizeletét is felszívta a padlóról, az őt a lakosztályába kísérő 

    Tommy szeme láttára végezte el a dolgát a szoba közepén.

    Ám ez még nem volt elég: a teljesen kiszámíthatatlan énekes ugyanis ezután a székletével kezdte el bekenni a falakat, Lee-nél pedig ez már tényleg kivágta a biztosítékot. Így amíg Ozzy éppen a szobája „dekorálásával” foglalatoskodott, Tommy fogta magát és elslisszolt a helyszínről.


    Volt, hogy intravénásan adott be magának whisky-t

    A zenekar kedvenc itala a Jack Daniel's volt, olyannyira, hogy elmondásuk szerint még a gabonapelyhet is azzal öntötték fel maguknak tej helyett. Sőt, Tommy egy alkalommal Nikki Sixx basszusgitárossal - aki a ’80-as évek második felében súlyos heroinista volt - még be is lőtte magának a legendás whiskyt. Mivel semmilyen különleges hatást nem értek el vele, és hamarabb el is aludtak tőle, legközelebb már ismét szájon át vitték be a szervezetükbe Tennessee leghíresebb alkoholos italát.

     

    Első házassága csupán hét napig tartott

    Bár erről kevesen tudnak, de először 1984-ben volt házas, egy Elaine Starchuk nevű modellt vett feleségül, azonban a frigy mindössze egy hétig tartott. Nem sokkal később, 1986-ban házasodott össze a Dinasztia, a T.J. Hooker, és a későbbi Melrose Place sztárjával, Heather Locklearrel, akivel azonban hollywoodi mércével mérve meglehetősen sokáig, hét évig alkottak egy párt. Pedig az ártatlan TV-sztár és a zűrös rocker románcának még ennyit sem jósoltak, amikor a fiatalok annak idején egymásra találtak. Hogy végül miért váltak el? Tommy pornósztárokkal kezdte csalni a színésznőt, aki ennek ellenére nem ábrándult ki a rockzenészekből, hiszen következő férje a Bon Jovi ex-gitárosa, Richie Sambora lett.


    Megtámadott egy paparazzót

    1996-ban már Pamela Anderson férje volt, amikor a híres Viper Room nevű hollywood-i nightclubból kilépve megfogott és a földre vitt egy paparazzót, miután a fotós elállta a pár útját és képeket igyekezett készíteni róluk. A férfi be is perelte Lee-t, a bajt ráadásul tovább tetézte, hogy a paparazzo zsidó származású volt, Tommy pedig egy szvasztikát, azaz horogkeresztet ábrázoló tetoválást viselt, ami jól látható volt rajta aznap este. Bár állítása szerint ő eredeti jelentése miatt varratta magára az ősi hindu szimbólumot, később kénytelen volt eltávolíttatni azt a karjáról. A testi sértés ügyében végül két év próbaidőre ítélték, dühkezelési terápiára kellett járnia és 17,500 dollár kártérítést fizetni az őt zaklató fotósnak.


    Négy hónapot ült börtönben

    Minden idők egyik leghíresebb és legikonikusabb szerelmespárja mindössze három évig volt együtt, legalábbis az első alkalommal, később ugyanis rövid időre ismét egymásra találtak. Az első etapnak azonban igen csúnya vége lett, amikor Pamela Anderson azzal vádolta meg, hogy Tommy megrúgta, miközben ő a karjaiban tartotta kisebbik fiukat, Dylant. Lee-t 1998-ban hat hónap börtönbüntetésre ítélték, amiből végül négyet kellett letöltenie, dühkezelési terápiára járnia, közmunkát végeznie és 5000 dollárt adományoznia egy nőknek létrehozott menedékhely számára. Ezen kívül le kellett mondania a drogról és az alkoholról, valamint egy távoltartási végzés értelmében nem mehetett 90 méternél közelebb egykori feleségéhez. Az alkoholtilalom szabályait végül 2000-ben megszegte, amiért újabb öt napra börtönbe kellett vonulnia, bár azt meg kell jegyezni, hogy a szabályszegésre egy romantikus pezsgőzés közben került sor, hiszen rövid időre akkoriban ismét összejöttek Pamelával.


    Kid Rock behúzott neki egyet

    Forrás: Ferda Demir/Getty Images for Philipp Plein


    A 2007-es MTV VMA-gála egyik legnagyobb botránya abból kerekedett, amikor P. Diddy asztalánál ökölharcba keveredett a rap rock fenegyerekkel, aki korábban szintén Pamela Anderson férje volt. Kid Rock szerint az összetűzés egy öt éve húzódó viszálykodás kicsúcsosodása volt, mondván Tommy több alkalommal is tiszteletlen volt vele és szörnyű dolgokat írt neki e-mailben a Pamelától való válása során. Lee természetesen felvette a kesztyűt, azonban a biztonsági őrök szétválasztották őket. Kid Rock később be akarta fejezni, amit elkezdett és szilveszter éjjel fel is kereste Tommy hotelszobáját, azonban kiderült, hogy rossz ajtón dörömbölt és egy ártatlan családot sikerült halálra rémítenie. Tommy egyébként végül elnézést kért az incidensért, azonban nem Kid Rocktól, hanem Alicia Keystől, aki éppen a színpadon énekelt akkor, amikor kitört a csetepaté.

     

    Egy kisfiú belefulladt a medencéjébe

    Amikor 2001-ben a malibui házában születésnapi zsúrt rendezett nagyobbik fia, Brandon számára, a meghívott gyerekek között volt a 4 éves Daniel Karven-Veres is. Az állítása szerint mindössze egy percre felügyelet nélkül hagyott gyermekre arccal lefelé találtak rá az úszómedencében, s habár a szülők 10 millió dollárra perelték a zenészt, Lee nem ismerte el a felelősségét a tragédiában. A bíróság később megállapította, hogy a haláleset egy szörnyű láncreakció eredménye volt, amely azért következhetett be, mert a gyermek dadusa korábban indult el a buliból egy koncertre, a bébiszitter pedig, akinek figyelnie kellett volna rá, őrizetlenül hagyta a kicsit.


    Saját gyereke ütötte ki

    Jóval később, 2017-ben az akkor már 20 éves Brandon akkorát húzott be neki, hogy kiterült a padlón, ráadásul erről gyermeke videót is készített, amit fel is töltött a világhálóra. Az incidensre a fiú szerint azért került sor, mert apja csúnya dolgokat írt ki a közösségi média felületein anyjáról, Pamela Andersonról. Brandon továbbá elmondta, hogy az esethez hozzájárult apja alkoholfüggősége is, aminek kezelésében szeretett volna segíteni neki. Bár egy ideig fel akarta jelenteni fiát, hogy megfizessen tettéért, Tommy végül elállt a dologtól. Később rendezték nézeteltéréseiket és ma már szent a béke közöttük.

     

    Pénzért árulja a meztelen képeit

    Ahogy azt korábbi cikkünkben megírtuk, néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy szolgáltatóként csatlakozik a legfőképp pornósztárok és szexmunkások által előszeretettel használt felület, az OnlyFans táborához, miután megelégelte, hogy az Instagram cenzúrázza a meztelen képeit. Az általa kínált 18+os tartalmakhoz havonta 19.99 dollárért, három hónap egyszerre történő előfizetésekor pedig kedvezményes, 50.97 dolláros áron juthatunk hozzá a rocker hivatalos OnlyFans oldalán.