10 dolog, amit talán nem tudtál Dua Lipáról

Az albán származású brit énekesnő az idei Sziget Fesztivál első napjának főattrakciója. Íme néhány érdekesség az utóbbi évek egyik legnagyobb popsztárjáról.

Dua Lipa / Forrás: Michael Hickey/Getty Images

 

Keresztneve albánul azt jelenti: szerelem

Különleges csengésű neve nem egy kitalált művésznév, nagymamája javaslatára kapta a Dua keresztnevet. Gyerekkorában azonban meglehetősen utálta, hogy így hívják, főleg, hogy mindenkinek el kellett magyaráznia, hogy neve mit is jelent valójában. Miután Londonban született és nevelkedett, sokkal jobban örült volna valami egyszerűbb, hétköznapibb névnek. Az idők során azonban megbékélt vele, és ma már büszkén viseli az egyedi, épp ezért előadóművészként is tökéletes Dua Lipa nevet.

 

A zene a vérében van

Édesapja, Duakgjin Lipa egy albán rockbanda, az Oda tagja volt, így a kis Dua egész pici korától a zene közelében nőtt fel. Otthon folyamatosan szóltak a lemezek, apukája pedig a nagy kedvencei, David Bowie, Bob Dylan, a Radiohead, Sting és a The Police vagy épp a Stereophonics mellett saját dalait is énekelte és játszotta neki, így természetes, hogy ő gyakorolta rá az egyik legnagyobb hatást. A kedves papa ma egyébként egy kommunikációs ügynökség vezetése mellett Koszovó legnagyobb zenei fesztiváljának fő szervezőjeként tevékenykedik, amelyben partnerként Dua is besegít neki.

 

Alacsony kislány volt

A 173 centijével ma már modell magasságúnak számító Dua kisgyermekként alacsony volt a korához képest, ezért belevágott a kosárlabdázásba, mondván hátha az majd segít neki a növekedésben. Miután ez a módszer nem vált be, abbahagyta a sportot, majd elmondása szerint abban a pillanatban nőni kezdett.

 

Nem találták tehetségesnek

Amikor 11 évesen szeretett volna csatlakozni az iskolai kórusba, tanára közölte vele, hogy ennek nincs sok értelme, ugyanis nem tud énekelni. A kis Dua azoban nem adta fel, ma pedig már a világ egyik első számú popsztárját tisztelhetjük benne. Vagyis minden bizonnyal kijelenthetjük, hogy alaposan rácáfolt egykori pedagógusára.

 

Hírességek iskolájába járt

12 évesen beiratkozott a londoni Sylvia Young színiiskolába, ahol korábban olyan sztárok is tanultak, mint Amy Winehouse, Rita Ora, a McFly zenekar énekes/gitárosa, Tom Fletcher vagy a Little Mix énekesnője, Jesy Nelson.


15 évesen elköltözött otthonról

Nem sokkal később családja visszaköltözött Koszovóba, ahol ő viszont kicsit kellemetlenül érezte magát, ugyanis habár beszélte és értette a nyelvet, írni és olvasni nem tudott albánul. Így 15 évesen fogta magát és egyedül visszaköltözött Londonba, hogy zenei karriert csináljon. Természetesen volt kinél laknia, így szülei áldásukat adták rá, hogy kövesse álmait.

 

Énekesi karrierje a YouTube-on kezdődött            

Mint olyan sokan mások az internet korában, 15 éves korától kezdve ő is feldolgozásokat töltött fel a legnagyobb videómegosztó portálra. Elmondása szerint ezek sosem tettek szert túl nagy nézettségre, viszont neki tökéletesek voltak arra, hogy egy portfolióként megmutathassa őket zeneipari szakembereknek. Későbbi cover videói természetesen már jóval nagyobb figyelmet kaptak:

 

Különböző alkalmi munkákat vállalt

Persze az angol fővárosban sem volt kolbászból a kerítés és nem egy csapásra sikerült szupersztárrá válnia. Első munkája egy pincérnői állás volt a londoni Soho környékén, később pedig egy puccos night clubban is dolgozott, mint beengedő személy. Elmondása szerint szörnyű élmény volt, ugyanis nem egyszer történt meg, hogy a saját barátait is vissza kellett fordítania az ajtóból, ha azok véletlenül edzőcipőt viseltek, vagy öltözködésük nem felelt meg a hely elvárásainak.

 

Modellkedett is

Szépségének köszönhetően egy brit modellügynökség is felfedezte, akikkel szerződést is kötött, azonban nem sokkal később felhagyott a dologgal, ugyanis munkáltatói ragaszkodtak hozzá, hogy leadjon néhány kilót. Azonban szerencsére valami hasznos dolog is származott a rövid együttműködésükből, ugyanis modellmunkáinak köszönhetően kapta meg az énekes lány szerepét egy 2013-as X-faktor reklámban.

 

Koszovó tiszteletbeli nagykövete lett

 

Dua Lipa / Forrás: Rune Hellestad- Corbis/ Corbis via Getty Image

 

És a legfrissebb, mindössze pár napos hír vele kapcsolatban, hogy humanitárius tevékenységének megbecsüléseképp Koszovó tiszteletbeli nagykövetének nevezték ki. Az erről szóló oklevelet ráadásul magától az állam miniszterelnökasszonyától, Vjosa Osmanitól vehette át egy ünnepélyes ceremónia keretein belül, aki így méltatta az énekesnőt:

Amellett, hogy világszínvonalú és generációsan is egyedülálló zenész vagy, őszinte és lelkiismeretes aktivistaként példaképként szolgálsz rengeteg lány és nő számára szerte a világon. De mindenekelőtt az, amit a koszovói népért tettél a Koszovói Köztársaság iránti figyelem felkeltésében, az páratlan és valóban felbecsülhetetlen."
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

DUA LIPA (@dualipa) által megosztott bejegyzés

 

A popsztár a következő szavakkal köszönte meg az elismerést:

Büszkeség és megtiszteltetés, hogy országomat képviselhetem az egész világon, és folytathatom a munkámat és erőfeszítéseimet világszerte annak érdekében, hogy nyomot hagyjunk és változtassunk a dolgokon. A koszovói fiatalok megérdemlik, hogy szabadon utazhassanak és nagyot álmodhassanak.”

A nemrég plágiummal megvádolt énekesnő koncertje

augusztus 10-én, szerdán 21:15-kor kezdődik a Sziget Nagyszínpadán.