10 dolog, amit talán nem tudtál a 30 éves Sam Smithről

1992. május 19-én született az utóbbi évek egyik legnépszerűbb és legkarakteresebb hangú brit énekese. Íme néhány érdekesség vele kapcsolatban.

    Már kisgyermekként tudta, hogy a saját neméhez vonzódik

    Sosem akarta titkolni szexuális irányultságát, így amint megjelent első nagylemeze, a nyilvánosság előtt is vállalta másságát. Elmondása szerint otthon már 4 évesen „coming outolt”, édesanyja azonban akkor már egy éve tudta, hogy fia meleg, így igazából nem is kellett semmit bevallania neki.

    2019 óta identitását nembinárisként határozza meg, miután saját bevallása szerint sem férfinek, sem nőnek nem érzi magát és úgy véli, személyisége inkább valahová a kettő közé esik.


    Zenés színházban tanult

    Képzett jazz énekes, valamint az angliai Youth Music Theatre tanulójaként a musical világába is belekóstolt. Négy évig járt zenés színitanodába az iskola mellett, azonban sosem kapott nagy szerepeket és főleg inkább a kórus tagja volt.

    Forrás: Kevin Mazur/Getty Images for Coachella



    Civil állása is volt

    Mindössze két évvel azelőtt, hogy befutott a zeneiparban, egy bárban dolgozott: takarítóként WC-ket pucolt. De nem felejtette el, honnan jött, és erre minden nap emlékezteti is magát, ugyanis a sikert nem akarja készpénznek venni.

     

    Igazi feminista

    Nagyon fontosnak tartja a nők egyenjogúságát és nap mint nap harcol a gyengébbik nem jogaiért. Mivel gyerekkorában édesapja volt otthon vele és édesanyja volt a pénzkereső, mérhetetlen csodálattal tekint az önálló, erős és pozitív példát mutató nőkre, akik egész életében körülvették. Scars című, egyik legszemélyesebb dalát is édesanyjának, illetve egész pontosan szüleinek írta.


    Legnagyobb hatásai mind igazi dívák

    Ezek után az sem olyan meglepő, hogy állítása szerint, ha bárki lehetne az életben, legszívesebben Judy Garland bőrébe bújna. De kedvenc énekesei és inspirációi is főleg nők:

    nagy rajongója Lady Gaga, Amy Winehouse, Adele, Chirstina Aguilera, Beyonce, Mariah Carey vagy épp Whitney Houston munkásságának.


    Lámpalázas volt és kényszerbetegsége van

    Habár ma már az egyik legnépszerűbb előadóként magabiztosan lép színpadra nap, mint nap, ez nem volt mindig így. Karrierje legelején rendre lámpaláz gyötörte-egy egy koncertje előtt és időbe telt, és rendre gyomorideggel állt ki a közönség elé. Bár ez szerencsére már a múlté, a mai napig OCD-vel küzd, azaz kényszerbetegségben szenved. Szokásai közé tartozik, hogy a házában lévő összes csapot ellenőrzi, hogy nem csöpögnek-e, és minden hosszabbítót kikapcsol, valamint konnektort áramtalanít, mielőtt elhagyja otthonát. Számos módszert kipróbált, hogy leküzdje mentális zavarát, és ő maga a hipnoterápiára esküszik, ami elmondása szerint segített enyhíteni a tüneteit.

     

    Rokonok Lilly Allennel

    Habár csak harmad unokatestvérek, nagyon közeli viszonyt ápol a brit énekesnővel. Olyan jóban vannak, hogy egy alkalommal, amikor 2014-ben Sam megnyert egy nívós BBC-díjat, Lily örömében hamarabb kiposztolta a hírt, mint hogy az nyilvános lett volna.

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

    Daisy Lowe (@daisylowe) által megosztott bejegyzés

     

    Van egy Oscar-díja

    2015-ben ő énekelte el a Spectre című James Bond-film betétdalát. Bár Észak-Amerikában nem lett akkora siker, mint elődei, a Writing’s on the Wall a valaha volt első Bond-sláger lett, ami az élre került az angol toplistán. A számot ráadásul a következő évben nem csupán Golden Globe, de Oscar-díjjal is jutalmazták a "Legjobb eredeti filmbetétdal" kategóriában.


    Nincs oda a pizzáért

    Amellett, hogy vett egy házat, saját bevallása szerint a legtöbb pénzét ennivalóra költi. Azonban nem pizzára, ugyanis elmondása szerint nem szereti az olasz ételt, egyedül a tonhalas vagy tenger gyümölcsei feltéttel rendelkező fajtákat fogyasztja szívesen. Ennek ellenére imádja Olaszországot, különösen Toscana-t: az embereket, a légkört és a gasztronómiát.

     

    Forrás: Tristan Fewings/BFC/Getty Images

     


    Aki a virágot szereti..

    És ha végül nem énekes lett volna, minden bizonnyal virágárus lenne, ugyanis imádja a virágokat és mindig boldog lesz tőlük. Elmondta, hogy nagy álma, hogy visszavonulása után nyisson egy virágüzletet. Hogy hol? Hát persze, hogy Olaszországban.