10 dolog, amit érdemes tudnod az Arctic Monkeysról

A brit indie rock banda koncertje zárja a 2022-es Sziget utolsó napját a fesztivál Nagyszínpadán. Íme néhány érdekes infó az angol csapatról. 

A kezdetek

Az Arctic Monkeys négy alapító tagja - Alex Turner, Matt Helders, Jamie Cook és Andy Nicholson - mind Sheffield északi részéről származnak és hétéves koruk óta ismerik egymást. Turner és Cook annak idején mindketten gitárt kaptak karácsonyra, így elhatározták, hogy rockzenekart alapítanak. Nicholson már basszusgitározott, így Heldersnek már csak a dob maradt a szóba jöhető hangszerek közül.

 

MySpace

Ők voltak az egyik első olyan formáció, akik az internetnek, azon belül is a MySpace-nek köszönhetik népszerűségüket. Követőik ugyanis megosztották ingyenesen meghallgatható dalaikat az egykori közösségi felületen, amelyek így aztán egyre több emberhez jutottak el a világháló segítségével. A banda tehát már azelőtt igazi rajongótáborra tett szert, hogy egyáltalán lemezszerződéshez jutottak volna.

 

Honnan a név?

Karrierjük kezdetén számos történetet találtak ki azzal kapcsolatban, hogy miért választották az Arctic Monkeys nevet, ugyanis szinte minden interjúban erről kérdezték őket. Az igazság azonban egyszerűen annyi, hogy Jamie Cook gitáros mindig is egy ilyen nevű zenekarban akart játszani. Emellett 2007 óta amolyan alteregóként bizonyos kiadványokon a Death Ramps nevet is használják, sőt, még titkos koncerteket is adtak ezen a néven.

 

Énekesük nincs oda első slágerükért

Noha rögtön a brit toplista élére került és egy csapásra sztárrá tette a tinédzserkorú csapatot, Alex Turner a legfinomabban szólva sincs elájulva bemutatkozó kislemezüktől. A frontember ugyanis többek közt a sz*r és a szemét szavakkal is illette már az I Bet You Look Good on the Dancefloor című dalukat.

 

Történelmet írtak

Whatever People Say I Am, That's What I'm Not című első nagylemezük minden idők leggyorsabban fogyó debütalbuma lett az angol toplisták történetében, hiszen már a megjelenése első hetében 363 735 darabot értékesítettek belőle. Azóta olyan szólóelőadók, mint Leona Lewis vagy Susan Boyle anyagai is megdöntötték ezt a rekordot, azonban Alex Turneréken kívül más zenekar azóta sem tudta überelni ezt a mennyiséget.  

 

A csúcson kell abbahagyni

Andy Nicholson basszusgitáros a csapat bemutatkozó albumának felvételei után a hirtelen jött sikerre és a turnézásból fakadó kimerültségre hivatkozva elhagyta a zenekar sorait. A helyére érkező Nick O’Malley-nek így mindössze két napja volt megtanulni a banda első lemezének basszustémáit, mielőtt a srácok amerikai turnéra indultak volna a korong ottani promótálása céljából.

 

Civilben

A debütáló album sikere után a bandából távozó Nicholson valóra váltotta álmát és megnyitotta saját pubját, példáját pedig Matt Helders dobos is követte. Ő egyébként DJ-skedéssel is foglalkozik a zenekar mellett, és készített már remixeket a Duran Duran vagy a The Hives számára is. Jamie Cook gitáros szenvedélye a foci és a mai napig űzi a sportot a helyi Packhorse FC színeiben, és még egy hónappal azelőtt is fürdőszoba burkolóként dolgozott, hogy a bandával lemezszerződést kaptak volna. Így amikor az első teltházas turnéjuk véget ért, még gyorsan visszament Londonba, hogy befejezzen egy félbehagyott fürdőszobát.


Egyik dalukról egy vihart is elneveztek

A végül Favourite Worst Nightmare című második nagylemezüknek eredetileg a Lesbian Wednesdays, Gordon Brown and Gary Barlow címet szánták, de szerencsére később meggondolták magukat. Ezen az anyagon kapott helyet a Brianstorm című számuk is, ami eredetileg arról íródott, hogy egy furcsa rajongójuk bejutott az öltözőjükbe Japánban, később a brit meteorológiai szolgálatot megihlette, ugyanis 2017-ben a dal hatására egy akkor bejelentett, az országra lecsapni készülő viharnak a Brian nevet adták. A zenekar megtisztelőnek nevezte a gesztust és a következő üzenettel osztották meg a szám videóklipjét: „Vigyázzatok magatokra.”


Amiket szeretnek…

A banda tagjai mind rajongói az Óz, a csodák csodája című klasszikus mozinak, erre pedig több utalást is tesznek, az Old Yellow Bricks című számukban is, a 2007-es Brit Awards gálán pedig a film karaktereinek beöltözve jelentek meg. Emellett nagy kedvencük a Drót című TV-sorozat is, amit a turnébuszon végig is néztek. Alex Turner énekes különösen ráfüggött, olyannyira, hogy egész éjszaka fennmaradt, és azon csüngött, amikor a többiek már rég kidőltek a fáradtságtól.


…és akiket nem

Köztudott, hogy igazi rivalizálás folyik köztük és az egyik legnépszerűbb angol alternatív rockbanda, a Radiohead között. Különösen azóta, hogy a zenekar énekese, Thom Yorke „egy rakás kib***ott retardáltnak” nevezte a csapatot. Matt Helders dobos erre mindössze annyit reagált, hogy egyszer majdnem elaludt a volánnál, miután meghallgatott egy Radiohead-lemezt.

Az Arctic Monkeys augusztus 15-én, hétfőn, 21:15-kor csap a húrok közé a Sziget Nagyszínpadán.


Címlapkép: Santiago Bluguermann/Getty Images