Tudj meg mindent Dwayne „The Rock” Johnson fiatal éveiről!

Kijött egy új előzetes a február 16-án érkező Young Rock című sorozathoz, amiből a korábbiaknál lényegesen több minden derül ki a cselekményről.

Az NBC-n bemutatandó sitcomot az év legjobban várt sorozatairól szóló összeállításunkba is beválogattuk, de akkor még csak annyit lehetett tudni a sztoriról, hogy a sztár felemelkedésének korai éveiről szól, és valamilyen formában a saját magát játszó Dwayne Johnson is megjelenik benne, tehát lesznek a jelenben játszódó részei is. Az új előzetesből viszont kiderül: a széria egyes jelenetei nemhogy a jelenben, de egyenesen a jövőben játszódnak.

Johnson ugyanis 2032-ben elindul az amerikai elnöki címért, és a Young Rockban azt is láthatjuk, ahogy részt vesz a kampány különféle eseményein (a pankrátorból lett színésznek pár éve a valóságban is voltak olyan megjegyzései, amelyekből arra lehet következtetni, hogy gondolkodik az elnöki jelöltségen). De nem is ez a legviccesebb az új trailerben, hanem inkább az a rész, amikor a már 15 évesen is elég nagyra nőtt hőst azzal zrikálja az egyik barátja a gimiben, hogy úgy néz ki, mint egy fedett nyomozó.


A Young Rockban a legnagyobb hangsúly persze arra esik, milyen volt igazi pankrátorlegendák között felnőni, Johnsonnak ugyanis az egész családja ezzel a sporttal foglalkozik vagy foglalkozott.

„Az én nézőpontomból mindez egy igazi szerelmes levél a pankrációhoz”

– nyilatkozta nemrégiben a sztár a sorozatról, amelynek legtöbb hősét most először jelenítik meg profi színészek a kisképernyőn, így különös gonddal jártak el.

A széria pedig afféle terápiaként is működött a Szikla számára, mert feltárhatta a lelkében is azokat az időket, amikor gyerekként sokat küzdött az apjával, aki a „kemény szeretet” híve volt. Az idősebb Johnsonnak (aki egy éve hunyt el) magának is nehéz gyerekkora volt, mivel 13 évesen kidobták otthonról, Dwayne Johnson pedig kamaszként 13 különböző államban élt, szóval neki se lehetett könnyű. Mindezt hamarosan a saját szemünkkel is láthatjuk!


(via IndieWire)