Minden, amit a Waczak szállóról tudni akartál!

Az 1975-ben bemutatott Waczak szállót sokan ma is minden idők egyik legjobb sitcomjának tartják, pedig mindössze 12 epizódot ért meg. Összegyűjtöttük a legérdekesebb kulisszatitkokat a tévétörténeti sorozattal kapcsolatban.

  • John Cleese a sorozat alapötletét saját élményeiből merítette. 1970 májusában a Monty Python tagjai a torqayi Gleneagles Hotelben szálltak meg, ahol a tulajdonos, egy bizonyos Donald Sinclair kiállhatatlanul viselkedett. Vitába szállt Cleese-zel, amikor a férfi arra kérte, hogy hívjon neki egy taxit, kidobta Eric Idle bőröndjét, attól tartva, hogy esetleg bombát rejt, a kérdésre, hogy mikor indul a következő busz, hozzájuk vágott egy menetrendet, kritizálta az amerikai Terry Gilliam étkezési szokásait is, aki szerinte túlságosan is amerikai módon evett, és amikor Graham Chapman omlettet kért három tojással, kihozott neki egy rántottát három tükörtojással a tetején.
  • A mintául szolgáló szálló neve el is hangzik a sorozatban. A kőművesek című epizódban a hotel vezetője, Basil azt javasolja a vendégeknek, hogy amíg a renoválások tartanak, menjenek át ebédelni a Gleneagles-be. A 2001-ben bemutatott Üldözési mánia című filmben pedig Cleese karaktere a Donald Sinclair nevet viseli.
  • A Gleneagles Hotel később, új tulajdonosok vezetése alatt, havonta egyszer „Waczak szálló-hétvégéket” tartott, amikor is a sorozatbéli színészek szolgálták ki a vendégeket. Az 1963-ban megnyílt szálloda 2015-ben zárt be végleg.

  • Cleese írta a Doktor tojáshéj című sorozat No Ill Feeling! című, 1971-ben bemutatott epizódját, amelyben a főszereplő életét megkeseríti egy modortalan hoteltulajdonos. A műsor producere, Humphrey Barclay dobta fel Cleese-nek, hogy készíthetne egy külön sorozatot az ötletből.
  • Az egyes epizódok forgatókönyveit 6 hét alatt írták meg, öt napig próbáltak a színészekkel, és egyetlen este rögzítették a stúdióban élő közönség előtt, vagyis összesen 84 hét kellett a sorozat elkészítéséhez. Cleese az első évadban végzett írói és színészi munkájáért 6 ezer fontot kapott, ami mai árfolyamon körülbelül 9 és fél millió forint.
  • A 12 epizódból eredetileg egyiknek sem volt címe, az első sugárzáskor így csak Waczak szállóként szerepelt a sorozat a tévéújságokban. Később, az ismétlések során a munkacímeket használták (például a „Waldorf saláta” helyett „USA”, a „A hal és a hulla” helyett „Haláleset”, a „Basil, a patkány” helyett „Patkány”), de hivatalos címet csak az 1980-as években, a VHS-megjelenés idején kaptak az epizódok.
  • Cleese és írótársa, a Polly karakterét alakító Connie Booth az első évad készítésének idején (1975-ben) még házasok voltak. A második évad idejére (1979-re), tíz év együttlét után elváltak, de jó barátságban maradtak.

  • Polly karaktere az eredeti elképzelés szerint filozófiaszakos hallgató lett volna, az első epizódot így is vették fel, de Cleese még azelőtt meggondolta magát, hogy adásba került volna a rész. A végleges verzióban már képzőművészetet tanul a pincérlány, és emiatt 5 percnyi anyagot újra is forgattak.
  • A spanyol Manuelt alakító brit színész zsidó származású német családba született, 1938-ban emigráltak Angliába a nácik elől menekülve. A színészt felkérték, hogy a német verzióban ő szinkronizálja Manuelt, és a nyelvvel nem is volt problémája, de időbe telt, míg rájött, hogyan kell spanyol akcentussal beszélni a németet.
  • A spanyol verzióban a Manuellel kapcsolatos poénok nem jönnének át, ezért a sorozat Spanyolországban vetített változatában a karakter nápolyi olasz, a katalán és a francia verzióban pedig mexikói – itt át is keresztelték Manolóra.

  • Andrew Sachs két alkalommal is komolyabban megsérült a forgatás során. Először John Cleese véletlenül egy igazi fém serpenyővel ütötte le a gumiból készült helyett az „Esküvői vendégek” felvétele közben, amitől a színész eszméletét vesztette. A második baleset „A németek” című rész forgatásán történt, amelyben egy vegyszer miatt égési sérülései lettek. Utóbbi miatt a BBC kártérítést is fizetett a számára.
  • Manuel karakterét sokszor kritizálták azzal, hogy rasszista sztereotípia. A színész válaszul feltette a kérdést: „Ha Manuel sértő a spanyolok számára, akkor a britek mit gondoljanak Basilről?” Cleese is úgy látja, hogy Manuel figurájával nem a buta külföldieken akartak élcelődni, pláne mert a pincér egy nagyon kedves ember, aki próbálja jól végezni a munkáját. A karakter a rossz angolsága miatt vicces, de ezzel a sorozat inkább azoknak a hoteltulajdonosoknak állít görbe tükröt, akik olcsó munkaerőt vesznek fel, és megspórolják a képzésüket.
  • Ugyancsak problematikusnak minősítették, és 2020 nyarán egy időre eltávolították az UKTV nevű angol kábelcsatorna streamingoldaláról A németek című részt, mert az egyik szereplő, a rasszista  hadnagy az n-betűs szót használja. John Cleese nyilvánosan hülyeségnek nevezte a döntést.  

  • Cleese a széria DVD-kommentárján elárulta, hogy a házsártos Sybil Fawaltyt alakító, végtelenül kedves és szelíd Prunella Scales annyira nem hasonlított a karakterére, hogy gondot okozott neki, hogy hitelesen üsse meg azokat a szereplőket, akik a történet szerint felidegesítették Basil feleségét. Ezeket a jeleneteket sok esetben újra is kellett venni.
  • Terry, a séf csak a második évadban jelenik meg, mert Cleese és Booth úgy érezték, hogy a szálló méreteihez képest kevés benne a személyzet. Cleese arra kérte a színészt, Brian Hallt, hogy úgy alakítsa a karaktert, mint akit valamilyen bűncselekmény miatt keres a rendőrség.
  • A két idős hölgy irodalmi alakokról kapta a nevét. Mrs Tibbs a Forró éjszakában Virgil Tibbssze, Mrs Gatsby pedig A nagy Gatsby után. A színésznők, Gilly Flower és Renee Roberts ezeket a szerepeket alakították 1983-ban, az Only Fools and Horses című sorozatban is.
  • Még az eredeti premier idején Richard Ingrams, a Private Eye szerkesztője írt egy gúnyos kritikát a sorozatról. Cleese bosszúból a második évadban a szálló egyik vendégét Mr. Ingramsnak keresztelte el, aki éppen egy guminőt fúj fel pizsamában, amikor Basil rányitja az ajtót.

  • Készülhetett volna egy harmadik évad is, de Cleese és Booth is nemet mondtak, arra hivatkozva, hogy nehéz lenne fenntartani a minőséget.
  • Három amerikai remake is készült a sorozat alapján, egyik nagyobb bukás lett, mint a másik. Az első, 1978-as próbálkozás, amelyben a tengerparti szállodát egy országúti motelre cserélték, csak egy pilotot ért meg. Az ABC második nekifutása az Amanda's volt 1983-ban, amelyben Basilből nőt csináltak, de fél szezon után kaszát kapott. A harmadik próbálkozás 1999-ben a Kaliforniában játszódó Payne volt, amelyben Cleese is feltűnt volna egy rivális hotelmenedzserként, de ez a széria is csak 9 részt ért meg. Németországban is készült egy Waczak szálló-adaptáció.
  • A Cheers című sorozatról is úgy tartják, hogy az alapötlete a diszfunkcionális „család” munkahelyi életének bemutatására a Waczak szállóból származik. Arthur Mathews és Graham Linehan állítása szerint a Waczak szálló nagy hatással volt Father Ted (Ted atya) című vígjátéksorozatukra.
  • John Lennon állítólag akkora rajongója volt a sorozatnak, hogy epizodistaként szerepet is akart kapni benne. Martin Scorsese is imádja a szériát.