Meglepő dolgot árult el a Jóbarátokról Jennifer Aniston

A színésznő vallomása a sorozat folytatásával kapcsolatos.

A legendás sitcom Racheljét alakító sztár a napokban James Corden The Late Late Show-jának a vendége volt, ahol elmondta, hogy a Jóbarátok női főszereplői, azaz rajta kívül még Lisa Kudrow és Courteney Cox szívesen készítettek volna folytatást a sorozathoz, és a „fiúk” (Matt Le Blanc, Matthew Perry és David Schwimmer) voltak azok, akik valamiért nem lelkesedtek az ötletért.

Korábban egyébként maga Aniston is többször nyilatkozott már úgy, hogy nem tartja jó ötletnek a folytatást, de ezek szerint csak nem akart kilógni a sorból, vagy az is lehet, hogy időközben rájött: ez a hajó már elment…

Tény, hogy a legkategorikusabban a csajozó színész srácot, Joey Tribbianit alakító Matt LeBlanc utasítja el az új Jóbarátok gondolatát. „Akkor még mind sokkal fiatalabbak voltunk, és szerintem ezeknek a karaktereknek nem kellene megöregedniük. Normál esetben az az elvem, hogy soha ne mondd, hogy soha, de

a Jóbarátok-folytatás esetében a válaszom egy határozott soha”

– nyilatkozta a színész legutóbb.

De azért nem kell szomorkodnia egyik rajongónak sem, hiszen nem kizárt, hogy a három lányt láthatjuk még együtt, mivel szívesen dolgoznának újra egymással, ha már a Jóbarátok-folytatás nem jött össze. „Elhatároztuk, hogy negyven év múlva majd megcsináljuk az Öreglányok remake-jét” – viccelődött Jennifer Aniston James Corden talkshow-jában.


(via DigitalSpy)