Ma is vannak boszorkányperek, rögtönítélő bírósággal

A Gyilkos nemzedék (2018) Amerika sötét lelkébe bámul bele, összeköti a közösségi médiát és a legrosszabb kisvárosi beidegződéseket, egy kis feminizmussal önti le, majd felrobbantja az egészet.


A réges-régi történet, amely most teljesen új köntöst kapott a Gyilkos nemzedékben (2018), nem más, mint A salemi boszorkányok, ugyanis Massachusetts államban járunk, napjainkban, a Salem nevű történelmi kisvárosban, hőseink pedig tinilányok, egy Lily nevű szőke lány és három barátnője. Akik olyanok, mint minden más tinilány szerte a világon: élik az életüket, buliznak, kavarnak, kibeszélik egymást és másokat, posztolnak, chatelnek és like-olnak. Aztán egy szép napon a csendes, unalmas város teljesen megvadul, először csak a polgármester digitális szennyese kerül elő, majd másoké is. Az emberek egymás torkának esnek, a négy lány pedig tetőtől talpig felfegyverkezve, vérvörös műbőr szerkóban várja a végső rohamot.

Nem, nem egy zombivírus csapott le Salemre, vagy mérgező vegyi anyag jutott az ivóvízbe, hanem egy hacker kitett az internetre mindent, amit csak ki lehet tenni, levelezést, sms-eket, privát képeket, böngészőtörténetet és minden mást, a lányok pedig a kisváros leggyűlöltebb lakóivá válnak. Vagy ahogy Lily fogalmaz a filmben: „Ki az, aki meglátja egy fiatal lány meztelen fotóját, és az első dolog, ami eszébe jut az: hű, muszáj kinyírnom ezt a ribancot? Sokkal többen, mint hinnéd!” Vagyis egyszerre kapunk társadalmi kommentárt, média látleletet és egy hatalmas adag fekete humorral és stilizált erőszakkal megspékelt csajos sztorit, ami sokban emlékeztet mind az 1988 -as Heathers című kultfilmre, egy jóval későbbi másik kultfilmre, a Spring Breakers - Csajok szabadonra (2012 ), és persze a South Park bizonyos epizódjaira.

A Sundance-en debütált filmet a kritikusok kisebb kultfilmként méltatták, a rendező-forgatókönyvíró Sam Levinson (Another Happy Day) munkájának minden képkockáját imádták. Ami persze elvezet minket a hazai vonatkozáshoz, hiszen az operatőr Rév Marcell (Fehér Isten, Jupiter Holdja), akinek beállításait külön szokás kiemelni az amerikai kritikákban, akárcsak a félig ismeretlen színészek munkáját. A főszerepekben ugyanis olyan kevésbé felkapott lányokat – és fiúkat – láthatunk, mint Odessa Young, Suki Waterhouse (A sötétség titkai), a transznemű Hari Nef vagy Maude Apatow. Utóbbi természetesen Judd Apatow kislánya, akit a rendező vígjátékaiban még kisgyerekként láthattunk, de az ismertebb nevek között Bill Skarsgård, az AZ bohóca, és a gyönyörű Bella Thorne. És igen, a vége erős túlzás, ha nem is a legjobb fajta túlzás, nyilván erős is az üzenet, de ez egy ilyen világ, teli túlzásokkal és a torkunkon lenyomott üzenetekkel.