Lelepleződött az Álarcos énekes Gorillája és Szarvasa

Fluor Tomi rájött, hogy kit rejt a Gorilla jelmeze, de erről nehezen tudta a zsűritársait meggyőzni.

Rögtön két álarcost is lelepleztek a nyomozók, akikhez ezen a héten Miller Dávid, az előző évad győztese csatlakozott vendégnyomozóként az RTL Klub showműsorában. Az Álarcos énekes történetének negyedik Szuperkártyája is bevetésre került, méghozzá sikerrel. Az évad harmadik és egyben utolsó Szuperkártyás leleplezettje a Gorilla jelmez alatt bujkáló Lotfi Begi. Bemutatkozott egy újabb jelmez, az Automata is.

Nem várt fordulattal indult az Álarcos énekes: a show házigazdáját, Istenes Bencét nagy meglepetés érte, ugyanis táncos belépője után kiderült, a tánckar egyik tagja nem más, mint párja, Csobot Adél.

Az Álarcos énekes hetedik adására már csak hat rejtélyes előadó maradt versenyben, akik extra nyomként egy-egy személyes tárgyat is magukkal hoztak, hogy ezzel is segítsék a nyomozást.

Az első párbajban a Kaméleon és a Gorilla összecsapása egy leleplezéssel végződött. Fluor Tomi megfejtette, hogy a Gorilla jelmez Lotfi Begit rejtheti, de erről nem tudta meggyőzni se Nagy Ervint, se Miller Dávidot, de még Szabó Zsófit sem, aki szerint a Gorilla nem más, mint Szabó Simon. Egyedül Szandi hajlott Lotfi Begi felé, végül Fluor Tomi a Szuperkártya bedobásáról csak úgy tudta meggyőzni nyomozótársait, hogy magabiztosan felajánlotta: ha mégsem jól tippel, akkor hajlandó meztelenül átszaladni a stúdión. Így végül Szabó Zsófi Szuperkártyája is bevetésre került,

a Gorilla pedig lelepleződött: a jelmez valóban a zenész Lotfi Begit rejtette!

A Gorilla helyét átvette a legújabb álarc, az Automata, aki aztán a stúdióban ülő nézők szavazatai alapján a párbajban alulmaradt a Kaméleonnal szemben.

A következő párbajban a Cápa és a Szarvas csapott össze. Annak ellenére, hogy a Szarvas produkcióját a közönség és a nyomozók is állva tapsolták meg, a nézők szavazatai alapján végül a Cápa nyerte meg a párbajt és jutott tovább a Top 5-be.


A hetedik adás utolsó körében az egyedülálló páros maszk, a Lovag és a Csacsi, illetve a Víziló párbajozott, miközben számos korábbi álarc, a Banán, a Röfi, a Zebra, a Süti, a Nyuszi és a Robot is újra színpadra lépett. A párbajt a páros maszk nyerte és csatlakozott a továbbjutókhoz.

Az e heti párbajokban alulmaradt Automata, Szarvas és Víziló sorsáról újfent a nyomozók döntöttek, akik az Automatának és a Vízilónak adtak újabb esélyt a szereplésre, a Szarvast pedig kíváncsiságból leplezték le. Így kiderült, hogy

aki a Szarvas jelmez alatt annyira elkápráztatta produkciójával a nyomozókat, az nem más, mint Zámbó Krisztián.