Ki nyeri idén a Nemzetközi Emmy-díjakat?

Indiai romantikus történet, brit krimi, a franciák Walking Deadje vagy az olaszok Berlusconi-sorozata lesz a befutó idén?

Az Oscarhoz és a Golden Globe-hoz hasonlóan az Emmy-nek is minden évben van ünnepélyes díjkiosztó gálája. Itt első sorban az amerikai televíziós produkciók versenyeznek, és olyannyira súlya van az eredménynek, hogy az Emmyt túlzás nélkül nevezik „tévés Oscarnak”. Ráadásul nemcsak amerikai gyártású produkciók kaphatják meg eme rangos díjat, hanem amerikai tévécsatornákon vetített külföldi produkciók is – utóbbiaknak jár az International Emmy Award, amelynek idén november 23-án kerül sor az ünnepélyes díjátadójára.

Anna Schudt a 2018-ban a New York-i Holton Hotelben megrendezett, 46. Nemzetközi Emmy-gálán (forrás: Lev Radin/Pacific Press/LightRocket via Getty Images)

 

Idén összesen 44 produkció versenyez a Nemzetközi Emmyért, összesen 20 országból (idén sajnos nincs magyar produkció a jelöltek között, viszont tavaly kettő is volt, a Trezor és az Örök tél, utóbbi főszereplője, Gera Marina el is hozta a legjobb színésznő díját). A Hollywood Reporter összeállítása alapján komoly esélyesek az alábbi produkciók:

  • L'Effondrement: posztapokaliptikus minisorozat, „a franciák Walking Deadje”,
  • Made in Heaven: indiai romantikus drámasorozat,
  • The Public Enlightenment: a fake news jegyében elkészített norvég reality show,
  • Nobody’s Looking: brazil szatíra,
  • Invisible Stories: a szingapúri HBO drámasorozata,
  • Fifty: izraeli sorozat egy 49 éves forgatókönyvíróról, aki megözvegyült anyaként nevel három gyereket,
  • 1994: olasz politikai drámasorozat Silvio Berlusconi médiacézári és politikusi karrierjéről aa '90-es évek Olaszországában,
  • Responsible Child: igaz történeten alapuló brit tévéfilm, amelyben a bürokratikus angol igazságszolgáltatás egy 12 éves fiút állít bíróság elé gyilkosság vádjával,
  • Elizabeth Is Missing: izgalmas brit tévéfilm, amelyben egy demenciával küzdő, idős asszony próbálja kinyomozni, hová tűnhetett az egyik közeli ismerőse.

A jelöltek teljes listáját az Emmy-gála hivatalos oldalán lehet böngészni.