Itt a Drót alkotóinak új sorozata

Az Összeesküvés Amerika ellenben olyan sztárok szerepelnek, mint Winona Ryder vagy John Turturro. Vajon ez is lesz olyan jó, mint a Drót?

Az Összeesküvés Amerika ellen című hatrészes, a magyar HBO-n és az HBO GO-n március 17-én induló szériának a sokak által a világ legjobb sorozatának tartott Drót ötletgazdája, David Simon és forgatókönyvíró-producere, Ed Burns az executive producerei, akik a Pulitzer-díjas amerikai író, Philip Roth regénye alapján dolgoztak. A könyv egy alternatív történelmi múltban játszódik, amelyben 1940-ben nem Franklin Delano Roosevelt nyeri meg a választásokat, hanem az amerikai hősként tisztelt, ugyanakkor dühöngő antiszemita pilóta, Charles Lindbergh.

Az általa vezetett politikai párt ígérete, hogy Amerika nem lép be a II. világháborúba, és fellép a háborús agitátornak beállított zsidók ellen. Ezt a viharos (alternatív) történelmi időszakot a regény és a sorozat egy zsidó családon, Levinéken keresztül mutatja be, akiket Roth saját családjáról mintázott.

Roth maga egy tízéves kisfiúként, Philip Levinként jelenik meg. Édesanyját, a helyzetet jó érzékkel és tisztán látó Elizabeth-et a Fülledt utcák című sorozatból és a Rögtönzött szerelemből ismert Zoe Kazan játssza. Itt van még a makacs apa, Herman, aki mindenáron ki akar tartani hazája mellett. A fiú nagynénjét, Evelynt Winona Ryder alakítja, John Turturro pedig egy olyan zsidó vezetőt, Lionel Bengelsdorf rabbit formája meg, aki Lindbergh-et támogatja.

„Philip Roth, aki az egyik legnagyobb írónk volt, elsősorban azokról a történeteiről ismert, amelyek egyenesen az emberi szív és emberi természet közepébe találnak” – mondta David Simon, aki egyszer még személyesen is beszélhetett a sorozattervről az íróval annak 2018-as halála előtt. „Ugyanakkor

az Összeesküvés... egy megindító politikai röpirat hazánkról, amely a totalitarianizmus és az intolerancia útjára lép.

Az, hogy a regényt 2004-ben adták ki, korántsem jelenti, hogy napjainkban ne lehetne a jövőre vonatkozó jóslatként értelmezni. Roth figyelmeztetett minket, hogy mindez megtörténhet. És tényleg megtörténhet” – tette hozzá.


(via Consequence of Sound, HBO)