„Herés a szám” – és ez volt a Troll a konyhában legjobb poénja

A VIASAT3 frissen indult „kulináris krimije” sikeresen teszi halálosan unalmassá mind a főzőműsorok, mind a nyomozós realityk összes fordulatát.

A főzőműsorok egyrészt jól mennek nálunk, a két nagy kereskedelmi tévé is hosszú évadok óta viszi a saját show-ját, másrészt ezzel nagyjából telített is a piac. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne jöhessen valaki egy új ötlettel, egy frappáns fordulattal, ami a feje tetejére állítja a műfajt, és a VIASAT3 „kulináris krimije”, a Troll a konyhában pont ezzel próbálkozott. Itt nem az a cél, hogy a szemünk előtt elkészített étel finom legyen, hanem az, hogy ehetetlenné váljon. Ez papíron jól hangzik – a valóságban nem igazán működik.

Forrás: Viasat3

 

Az angol Rat in the Kitchen formátumát honosító műsor lényege, hogy hat celeb versenyző indul a konyhában, egy adásban kétszer főznek, csakhogy az egyikük beépített ember, akinek az a feladata, hogy elrontsa az összes ételt, vagy amennyit csak tud. A dolgát az könnyíti meg, hogy egyfajta vetésforgó van a pultoknál, ugyanazon a fogáson többen is dolgoznak, hol párban, hol három fős csapatban. Ha az étel mégis jó lesz, a csapatok gyűjtenek pénzt, ha nem, akkor a troll. A gond már ott elkezdődik, hogy az amatőr szakácsok – az első héten Gáspár Virág, Adányi Alex, Róka Adrienne, Kozma Dominik, Nyári Dia és a mindig szórakoztató Lukács Miki – saját erőből is tudnak pocsék ételt készíteni, ebben a felállásban pedig pláne. További probléma, hogy a gyűjtendő pénz olyan kevés - tíz, húsz, harminc ezres összegekről van szó, hogy egy pillanatra sem lehet átérezni a helyzet súlyát – talán, mert nincs is neki.

Forrás: Viasat3

 

De foglalkozzunk kicsit a műsorvezetővel és az egyszemélyes zsűrivel. Rákóczi Ferit, gondolom, az predesztinálta ennek a műsornak a vezetésére, hogy édesapja a Gyulai Húskombinátban dolgozott, és itt most el is fogytak az érveink mellette. Bár ő is kóstol, az ételekről érdemben nem nyilatkozik, a műsorvezetői eszköztára pedig kimerül abban, hogy bizonyos mondatokat nagyon hangosan és lelkesen mond el. Wossala Rozina már versenyzőként és zsűritagként is megjárta az RTL Klub Konyhafőnökét, és a jelek szerint ő akkor is gasztrorealityt fog csinálni, ha a fene fenét eszik. A nagy változás vele kapcsolatban annyi, hogy a korábbi rövid frizurája mostanra megnőtt, – ettől persze nem lett sokkal izgalmasabb.

Forrás: Viasat3

 

Igaz, nincs is különösebb munkája: mit tehet egy „konyhaművész”, ha az a cél, hogy az elé tett étel ehetetlen, jobb esetben pedig éppen fogyasztható legyen. És ez jó kis paradoxon. Mi nézők minek figyeljünk egy olyan műsorra, ahol nem cél az, hogy valami jó készüljön, ahol a zavaros, elsőre átláthatatlan szabályok és a versenyzők összetétele eleve kizárja, hogy valami értékelhető szülessen- Ezt nyilván a készítők is érzékelték, így nagy hangsúlyt kapott a „gyanakvás”, hogy vajon ki lehet a troll – nyilván az, aki a legkevésbé gyanús -, és nagyon erőltették a jópofit. A poénok azonban rendre laposra sikeredtek, pedig nyilván azért hozták be alapanyagként a kakasherét, hogy aztán lehessen rajta viccelődni és olyan sziporkák szülessenek, hogy „Herés a szám”. Ugye, milyen fergeteges?

Forrás: Viasat3

 

És ahhoz képest, hogy ez is egyfajta gasztroreality, az ételeknek az égvilágon semmi szerep nem jutott, érdektelen volt, mi készül a lazacból, a tarjából vagy éppen az emlegetett kakasheréből. Ennél fogva az is

teljesen mindegy, hogy az adott celeb tud-e főzni vagy sem,

hogy mit rak le az asztalra. Ha lett is volna két perc erre, akkor meghajtották a dolgot, hátha attól nézhetőbb lesz a műsor, hogy jobban pörög, Rákóczi Feri pedig kiabálva és egy nagy fazekat fakanállal kalapálva rendezte át a konyhát. És teljesen bizarr módon egy show úgy is tud tök unalmas lenni, hogy pörgetik, vagy legalábbis próbálják pörgetni, hogy folyton átvariálnak benne mindent, és hogy krimi elemeket csempésznek a receptbe. Merthogy alig tudtam ébren maradni, pedig ez volt a legelső adás, mi lesz később, amikor már a formátum sem lesz meglepetés?

Forrás: Viasat3

 

Pedig a Troll a konyhában összesen öt héten át megy minden hétköznap, de hátha valakit felvillanyoznak az alábbi nevek, ugyanis ők adják még a nevüket a műsorhoz: Batik-Horváth Cintia, Császár Előd, Cserpes Laura, Dietz Guszti, Dombi Rudolf, Ganxsta Zolee, Görög Zita, Harsányi Levente, Horváth Gréta, Jászberényi Szofi, Józan Laci, Keleti Andi, Király Peti, Laky Zsuzsi, Nagy Melanie, Németh Kristóf, Opitz Barbi, Papp Gergő, Pásztor Anna, Szabó Simon, Szécsi Zoli, Tornóczky Anita, Vasvári Vivien és Zámbó Krisztián.

Értékelés: 5/10