Házasság első látásra: Petra nyalókázós csábítása elhozta a műsor egyik mélypontját

A párcserés randi történésein nagyon kiakadt Hilda.

A TV2 „párkeresési kísérletében” ismét Petra került a középpontba, akit már férje, Andris és annak barátai is folyamatosan aláztak a műsor során. Sőt, Andris legutóbb azt mondta, hogy nem akar egy légtérben lenni Petrával, pedig amikor volt rá lehetőség, hogy válasszon, hogy folytatja-e a kísérleti frigyet, arra szavazott, hogy „veled” (ellentétben Petrával, aki azt írta a papírra, hogy „nélküled”). Ezek után nem csoda, hogy Petra is másfelé kacsingat (Andris is többször kivetette már halóját a reality „házas” asszonyaira), de sajnos ebből sem jött ki jól.

Lacinak próbált imponálni a találkozón, ahol rögtön a gyűrűjét is levette, jelezve, hogy ő igazából már facér. Ezután – Laci szavaival élve –

Nyomatta ezt a nyalókáját. Nézem, hogy mi a f*szt csinál.

Az történt ugyanis, hogy Petra próbált szexin a szájában forgatni egy gömbnyalókát, miközben a szemeit rebegtette Laci felé, de valahogy az egész inkább kínosan sikeredett.

Forrás: TV2

 

„Ez a nő vakon van mindennel kapcsolatban és mindenkivel kapcsolatban. Nagyon keresi a helyét, csak nagyon rossz ajtón kopogtat.” – mondta Hilda, majd egyenesen álszentnek nevezte Petrát és hozzátette:

Ezzel csak saját magát minősíti, nagyon bután.

Laci is tudta kezelni a helyzetet, és úgy érzi, megvan Hildával az összhang:

Szerintem Hilda nem féltékeny, ő is maximálisan bízik bennem. Jó, biztos zavarja, hogy valami kis macsek a karmait meresztgeti az irányomba, de rám nem féltékeny. Inkább csak zavarja, hogy valaki megkörnyékezett.

az előzmények

Házasság első látásra: brutális gyűlöletvallomás

Komoly bajok lehetnek András fejében.

Tovább

 

De Andris sem volt tétlen, ő meg Hildánál próbálkozott be: „Nem a derekamat fogta meg, hanem már a seggemet.” – mondta Laci felesége.

Ha előbb tudom meg ezt az kis információt Andrisról, akkor valószínűleg gurult volna lefele az erkélyről, mert azzal kezdtem volna, hogy fölhajítottam volna a hátam mögé. Meg is érdemelte volna.

– reagált Laci.

 

(via TV2)