Gretyüésün, Dévid Hesszelhoff! A Három kívánság legpusztítóbb pillanatai

A Három kívánság a mai napig sztenderd beszédtéma a 30-as, 40-es korosztály körében, jóllehet ezen dialógusokat nem annyira a nosztalgia, mint inkább a válogatott traumák kibeszélése iránti vágy generálja. Ami nem csoda, hiszen ez a műsor az volt anno a gyermeki pszichének, mint ami a Dunakavics nagyanyánk műfogsorának.

És akkor még nem beszéltünk az igazi áldozatokról: azokról a kiskorúakról, akik egy Kylie Minogue-gal való találkozás reményében írtak levelet a szerkesztőségnek, majd Dévényi Tibor elintézte nekik, hogy

kengurujelmezbe bújva, rugós ugróboton szökdelhessenek a Hősök terén

egy titkon gyors halálért rimánkodó, látványosan feszengő magyar celeb társaságában.

Mindezt természetesen úgy tálalták, hogy végül a gyanútlan levélíró maga is elhitte, hogy ez volt a szíve vágya. Mi pedig eközben kívülállóként úgy éreztük, vezeklésül nekünk kellene szőrcsuhában sáskát enni a pusztában a szerkesztők helyett.

Lássunk néhány hasonló momentumot a műsor történetéből – a teljesség igénye nélkül:

Kokó és Komár Laci kiüti a biztosítékot

Jó, jó, tudjuk, 90-es évek, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Tibi bácsi mellényén az ősrobbanás látható egy cecelégy szemszögéből. Szerencsére (?) maga a műsorszám annyira szuggesztív, hogy figyelmünk csakhamar elkalandozik az ominózus ruhadarabról. Anett Székesfehérvárról ugyanis azt kérte, hadd bokszoljon Kokóval, aki ezen a napon

lefolyódugókkal házaló ügynöknek öltözött.

És ha mindez nem lenne elég, mindez Komár Laci zenéjére történik, aki úgy érzi, a közönség női tagjait nem lehet elég korán felkészíteni a klimax utáni évekre.


Palacsintaevés a Szkútersz együttessel

Bár a Buffalo-cipők aranykorában kígyót-békát kiabáltunk a Scooterre, ezen képsorokat nézve szeretnénk utólag is megkövetni őket. Tudniillik nem mindennapi béketűrésre vall, hogy Tibi bácsit hallgatva

a hidrogénatomok nem hasadtak ketté H.P. Baxxter frizuráján.

Miközben ugyanis a Derrick-szereplők színészi manírkészletével próbálják elhitetni, hogy élvezik a palacsintaevő versenyt, csendben tűrik, hogy Tibi bácsi kilenc esetből tizenhétszer tévessze el művészkollektívájuk nevét.


„Enni szeretsz vagy táncolni?”

Tiszta sor, a 80-as évek végén a PC rövidítés a bécsi nagybácsi porszívóként zúgó asztali számítógépét takarta, és semmi mást. Mindemellett utólag értelmetlen számon kérni egy testes fiúcska sértegetését egy olyan tévéműsoron, ami eleve egy

komplett generációt terelt az impresszionista festészet

és az ehhez szervesen kapcsolódó életvitel útjára.

Persze az más kérdés, hogy ezek a szavak erősnek hatnak egy olyan műsorvezetőtől, aki maga volt a képernyőképtelenség oltárának aranyborja. Szóval – bár utólag is minden együttérzésünk a kissrácé –

az alábbi felvételen nem is annyira a felvezetést, mintsem Tibi bácsi diszkó-porondmesteri performanszát érezzük igazán megrázónak.


City Grill-vizit a Step együttessel

Ha már van magyar gyorsétterem, nehogy már magyar fiúcsapat ne legyen! – vélhetően ez a gondolat késztette munkára a génlabor munkatársait, amikor súlyos erőfeszítések árán megszerezték a Duran Duran-tagok nyálmintáját, majd némi uszkárszőr hozzáadásával előállították belőlük a Step együttest. Ezek után már-már kézenfekvőnek tűnhetett, hogy a két intézmény között partneri együttműködés alakuljon ki, a Három kívánság pedig hirdetőként asszisztáljon mindehhez.

Nem volt más hátra,

mint hogy egy szocialista Jedi-elmetrükkel meggyőzzék az egyik levélírót,

hogy márpedig mellékszerepet akar vállalni minden idők leghosszabb és legnyomasztóbb City Grill-reklámjában.


Arany Egér-díjas Grease magyarul

A 90-es években tucatjával láttak napvilágot a világslágerek pánsípon / gregoriánban / ukulelén / vuvuzelán-kaliberű kiadványok, melyeknél már csak a Filmslágerek magyarul deformálta jobban a közízlést. Mi sem volt természetesebb húzás a Három kívánság-szerkesztők részéről, mint hogy a műsorban is teret adjanak az ominózus albumnak, lehetőleg oly módon, hogy

a nézők ezúttal se ússzák meg első fokú égési sérülésekkel.

Törekvésüket egyértelmű siker koronázta: Arany Egér-díjat adományozta(tta)k a Grease-betétdalt előadó Zoltán Erika–Kiki párosnak a munkásosztály legnépszerűbb fiktív álompárjával, majd némi dekázgatási versenybe hajszolták a párok férfi tagjait. A betétdal ezek után már csak amolyan meteorként funkcionált, ami belecsapódott egy árvízkárosult házába.


David Hasselhoff esete a kormányváltóval

Egy eleve önmaga paródiájaként funkcionáló személyt nem ildomos újabb paródiába hajszolni. Tibi bácsi azonban mégis lelkiismeret-furdalás nélkül megtette, amikor két kissrác „„„kívánságára””” Trabantba ültette David Hasselhoffot. Elvégre melyik imbecillis hülyegyerek akart volna KITT anyósülésén száguldozni a Hoff-fal?

Bakfitty, a Májkülnájt vezessen csak Trabantot,

és kizárólag egyedül tartózkodjon az utastérben!

Mellesleg a tolmács is határtalan lelki nyugalommal idomul a műsorszám színvonalához, ahogy fordítja KITT nevét a „gyerekeknek”,

a bravúros interpretációnak köszönhetően pedig megtudhatjuk, hogy amikor David a gyerekeket fuvarozta, a rendőrség lezárta a környéket.