Felismerhetetlen új sorozatában az Egy rém rendes család Peggy Bundyja

A múlt héten volt 34 éves a nálunk is népszerű sitcom, amely alkalomból Katey Sagal volt Jimmy Kimmel talkshow-jának a vendége – és nemcsak nosztalgiázott, hanem új munkájáról is mesélt.

1987. április 5-én került adásba az Egy rém rendes család első epizódja a Fox tévén. A Jimmy Kimmel Live! ebből az alkalomból a mindenki kedvenc Peggy Bundyját alakító Katey Sagalt látta vendégül Zoomon keresztül. A 8 és félperces interjúban Sagal először a még a sitcomnál is régebbi időkről mesélt, hiszen már a szülei is a televíziónál dolgoztak, ő maga pedig mindig ott lebzselt a forgatásokon, később pedig nem kisebb legendával kezdte a pályát, mint a fiatal David Hasselhoff, szóval volt pár izgalmas sztori a tarsolyában.

A legjobban azonban minden bizonnyal mindenkit az Egy rém rendes család hőskora érdekel. Erről a színésznő azt mesélte, hogy amikor elkezdték az első évad forgatását, még senki sem gondolta, hogy ebből olyan hatalmas siker lesz. Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor három év után Sagal

egyszer csak kapott egy nagy vörös parókát.


„Az első három évben saját magamnak kellett gondoskodnom a nagy vörös loboncról. Aztán hirtelen elkezdett ömleni a pénz. A paróka ugyanis drága dolog” – mesélte a sztár, aki azt is elmondta, hogy szintén elég árulkodó volt, amikor őt és a sorozatbeli férjét, Al Bundyt alakító Ed O’Neillt elvitték egy promóciós turnéra.

„Pegnek és Alnek voltunk beöltöztetve, a tömeg pedig szinte megvadult.

Rengetegen voltak, holott mi azt hittük, senki sem nézi a műsort, mert annyira más volt, mint bármi, amit akkoriban láthattál a tévében” – tette hozzá.

Katey Sagalt mostanában egy Rebel című jogi sorozatban lehet látni (amiből mutattak is egy részletet a Jimmy Kimmel Live!-ban), de nem tűnt el az Egy rém rendes család után sem – csak talán nem ismertük fel a nagy vörös paróka nélkül. A sztár benne volt

a Jogi játszmákban, az Eli Stone-ban, a Lost – Eltűntekben, a Kemény motorosokban, a Shameless – Szégyentelenekben, és vendégszerepelt az Azok a 70-es évek show-ban, a Kemény zsarukban, a Helyszínelőkben, a Glee – Sztárok leszünk!-ben, az Agymenőkben, a Rólunk szólban, a Brooklyn 99: Nem százas körzetben, a Mayans M.C.-ben és a Halott vagyban is

– utóbbiban az Egy rém rendes család-beli lányát, Kellyt alakító Christina Applegate oldalán.


(via The Hollywood Reporter)