Ezzel vigasztalódik Petra, a Házasság első látásra bántalmazott résztvevője

Elindult egy speciális szépségversenyen.

A Blikk szúrta ki, hogy a múlt pénteken zárult párkereső realityben az általa (és a nézők zöme által) nárcisztikus szociopatának tartott Andrással rémálompárt alkotó Dávid Petra is ott van a Miss Influencer Hungary szépségverseny indulói között.

De nem ő az egyetlen a Házasság első látásra egykori versenyzői közül, aki megpróbálja elnyerni a Miss Influencer Hungary címet,

hiszen a nemrégiben nyilvánosságra hozott listán ott találjuk Horváth Enikőt is.


További ismerős nevek az ide kattintva megtekinthető jelöltek között a legutóbbi A nagy Őben látott Nati, a Power of Love – A szerelem ereje győztese, Berki Dorina, továbbá Veréb Tamás színész-énekes volt felesége, Klajkó Szandra is. A Miss Influencer Hungary szépségversenyt egyébként – ahol egy szakmai zsűri választja ki a jelentkezők közül a legjobbat – először tavaly rendezték meg.

Ahogy arról korábban rendszeresen írtunk, Petra a Házasság első látásra című társkereső realityben annak az Andrásnak volt a párja, aki folyamatosan és módszeresen bántalmazta verbálisan, egészen addig, amíg nem sokkal a műsor lezárulta előtt végre szakítottak.


Az ehhez kapcsolódó botrányokat itt kereshetitek vissza, hogy mi lett Enikő és párja, Peti (illetve az összes többi versenyző) házasságának sorsa, arról ide kattintva olvashattok.


(via Blikk)

 

Így zárult a műsor

Házasság első látásra: könnyek, értetlenség, váratlan fordulat - Felemás végeredménnyel zárult a műsor

Pénteken véget ért a TV2 nézettségi rekordokat döntögető nagy sikerű realityje, a Házasság első látásra. A műsor végén kiderült, milyen döntést hoztak házasságuk jövőjét illetően a kísérletben részt vevő párok.

Tovább