Ezeket a filmeket ajánljuk vasárnap estére

Pihend ki a hétvégét a tévé előtt!

A keményfejű - Jocky Tv, május 16. vasárnap, 20h

Luke Mantie (Terence Hill) igazi magányos farkas, akinek a semmi sem fontosabb a szabadságnál. Az országutakat járja, és kizárólag egyetlen élőlényt tűr meg maga körül huzamosabb ideig, ez pedig nem más, mint Joe Brown nevű lova. Egy nap azonban összetalálkozik egy elvadult kamasszal, akinek apja ártatlanul tölti fegyházbüntetését. Elhatározza, hogy segít rajta, ehhez azonban fel kellene adnia megszokott vándorló életmódját.

 

Kavarás - Cool, május 16. vasárnap, 20.40h

Az első randik szabálya egyszerű: tégy próbát, dönts gyorsan, ha pedig nem tetszik a másik, lépj le azonnal _ és örökre. E film férfi hőse (Adam Sandler) így is tenne. Amikor első randija az egyébként kedvesnek tűnő szöszivel (Drew Barrymore) nem jön össze, elegánsan távozni készül ám a sors úgy hozza, hogy kénytelen mellette maradni. Méghozzá összezárva egy családi üdülőhelyen, korábbi házasságaikból származó gyerkőceik víg társaságában. A kezdeti ellenszenvből gyors utálat lesz. Azután sok bonyodalom következik, és közben a férfi és a nő fokozatosan felfedezi, hogy a másik nem is olyan kiállhatatlan, mint első látásra hitte.

 

Fedőneve: Donnie Brasco - Viasat6, május 16. vasárnap, 21h

A valós történet alapján készült drámai és fordulatos filmben Joe Pistone (Johnny Depp), FBI ügynök _ feleségét (Anne Heche) hátrahagyva _ Donnie Brasco néven épül be az alvilágba. A fiatal és eszes Pistone ékszeres fenegyerekként szivárog be a rettegett maffia soraiba, ahol sikerül elnyernie Lefty Ruggiero (Al Pacino), az öregedő, ám világéletében kisstílű maffiózó bizalmát. Lefty hűséges barátként bánik vele, épp ezért Donnie-nak egyre nehezebb pusztán célszemélyként tekinteni az öregre. Amikor egyre közelebb kerül a "Család" nagykutyáihoz, olykor át-át lépi a szövetségi ügynököt a bűnözőtől elválasztó, láthatatlan határvonalat. Eközben tisztában van azzal is, hogy küldetésével Lefty-t a biztos halálba vezeti… Sőt, e felkavaró, szokatlan barátság akár mindkettejük számára is végzetes lehet…

 

A tenger szívében - AXN, május 16. vasárnap, 21h

A természet visszavág. Egy feldühödött, óriási ámbráscet a Csendes óceán déli részén rátámad az Essex nevű amerikai bálnavadászhajóra, és a 238 tonnás vitorlás elsüllyed. A húsztagú legénység három csónakban vág neki a végtelen víznek. Félnek, hogy az útjukba eső szigeteken kannibálokkal találkoznak, ezért a Dél-Amerikai partot veszik célba. 3000 mérföldnyi út áll előttük.

 

Jóravaló feleség - Prime, május 16. vasárnap, 21h

Justine (Jennifer Aniston) harmincas, férjes asszony, egy áruházban dolgozik. Elégedetlen életével és házasságával. Férje, a gyerekes Phil (John C. Reilly) leginkább drogos barátjával múlatja az időt. Új fiú érkezik a boltba, a hallgatag és titokzatos Tom Worther (Jake Gyllenhaal). Justine felfigyel a nála sokkal fiatalabb fiúra, és rövid idő alatt kapcsolat szövődik közöttük. A szenvedélyes testiségen túl mindketten úgy érzik, hogy megtalálták igazi lelki társukat. Tom álma, hogy egyszer író lesz belőle. Annyira a példaképének tekinti a Zabhegyező című regény zavarodott főhősét, hogy második személyiségként sokszor Holden Caulfieldnek képzeli magát.

 

Az utolsó esély - M2, május 16. vasárnap, 21.10h

Egy orosz nacionalista csoport átveszi a hatalmat az egyik nukleáris rakétabázison, s ezzel a világ a katasztrófa szélére sodródik. A USS Alabama tengeralattjáró épp orosz vizeken cirkál, és elegendő tűzerővel rendelkezik a harmadik világháború kirobbantásához. A bekövetkező zűrzavarban két tengerésztiszt, Frank Ramsey (Gene Hackman) kapitány és másodtisztje, Ron Hunter (Denzel Washington) hadnagy csap össze. Kettőjük küzdelme az egész világ sorsára kihat: Hunter ragaszkodása a szabályokhoz gátat szab Ramsey agresszív természetének. Ebben az erőpróbában a legénység lázadásra készül.

 

Kánikulai délután - Duna Tv, május 16. vasárnap, 21.15h

Sonny Wortzik és barátai, Sal és Stevie életükben először bankot rabolnak, ám egyszerű tervük, hogy felmarkolják a pénzt és lelépnek, hamar csődöt mond. Stevie-nek inába száll a bátorsága és mindjárt az elején hazamegy, Sonny és Sal pedig azzal kénytelenek szembesülni, hogy miután a pénzszállítók röviddel azelőtt mentek el, a kasszában alig van pénz. Amikor rendőrök veszik körül az épületet, a botcsinálta bankrablás túszdrámává fajul. A megtörtént esetet feldolgozó filmdrámát, amely 1976-ban elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-díját, Al Pacino és John Cazale alakítása és Sidney Lumet mesteri rendezése révén is az amerikai filmtörténet klasszikusai között tartják számon.

 

Igazából szerelem - SuperTV2, május 16. vasárnap, 21.25h

Kacajra fakaszt, feldúl mindent, szíveket tör össze, elkötelez, döntésre kényszerít, felszabadítja a szellemet, túlkapásokat eredményez, kockázatra késztet _ mámorító, izgalmas, meghökkentő, váratlan, kellemetlen, felfoghatatlan, bárdolatlan, páratlan. A szerelem tényleg körülvesz minket…Az új, agglegény miniszterelnöktől kezdve, aki azonnal belezúg a személyzet egyik üdítően valóságos tagjába, amint belépett a Downing Street 10-be, az íróig, aki Dél-Franciaországba menekül újfent összetört szívét ápolgatni, és szerelemre lel egy tóban. A jómódú férjes asszonytól, aki arra gyanakszik, hogy a férje félrelép, az újdonsült menyasszonyig, aki férje legjobb barátjának távolságtartását érti félre. Az iskolásfiútól, aki a suli legmegközelíthetetlenebb lányának figyelmét szeretné felhívni magára, az özvegy nevelőapáig, aki megpróbál kapcsolatba kerülni a fiúval, akit hirtelen alig ismer. A szerelemtől epedő menedzsertől, aki szerencsét próbál vágyának régóta dédelgetett, ki nem mondott tárgyával az irodában, a korosodó, "már láttam mindent, de kevésre emlékszem" rock-sztárig, aki pályája alkonyán a saját meg nem alkuvó módján akar visszatérni a színre. A szerelem, ez az egyenlő esélyekkel kecsegtető bajkeverő mindenkinek zűrzavart hoz! Ezek a londoni életek és szerelmek találkoznak, keverednek össze és tetőznek be Szenteste _ újra és újra és újra _ romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen...

 

Amerika Kapitány - A tél katonája - RTL Klub, május 16. vasárnap, 21.50h

Két évvel a New Yorkért folytatott csata után Amerika kapitány, azaz Steve Rogers Washingtonban él, és próbál alkalmazkodni a modern világ kihívásaihoz. Amikor azonban a S.H.I.E.L.D. egyik munkatársát megtámadják, a világot fenyegető összeesküvés közepén találja magát. Szövetségesével, a Fekete Özveggyel együtt ered az igazság nyomába, miközben bérgyilkosok hada próbálja elkapni őket. Hamarosan csatlakozik hozzájuk Sólyom is, ám így is minden erejükre szükség lesz, hogy leszámoljanak ellenfelükkel.

 

Sok hűhó semmiért - Prime, május 16. vasárnap, 22.55h

A napsütötte Dél-Itáliában, míg szünetelnek a csaták, lángra lobbannak a szívek. Don Pedro, Aragónia hercege és csapata megjött a csatából, hogy Leonato vidéki kúriáján töltsön egy felhőtlen hónapot. Egyik kísérője, Claudio rögtön szerelmes lesz Leonato szépséges lányába. Elválaszthatatlan cimborája, Benedek viszont megveszekedett nőgyűlölő: legújabb célpontja a makrancos Beatrice, aki hasonlóképpen érez a férfinem iránt. Bár a nyelvük kardéles, a lelkük mézédes _ a két egymásnak teremtett pár egymásra talál. A kellemes együttlétet azonban megzavarja Don Juan, a herceg öccse, aki álnok terveket szövöget, s elég egy rosszindulatú ármány, a harcban edzett barátság kis híján véres párbajba torkollik. De minden jó, ha jó a vége.

 

Halálos fegyver 3. - Film+, május 16. vasárnap, 23h

Riggs (Mel Gibson) és Murtaugh (Danny Glover) komoly problémával kerül szembe. Egy rendőrből lett bandafőnök támad a városra. Őrült tetteiben nincs rendszer: lopott fegyverekkel kereskedik, de árujának java részét saját maga használja. Azokat a házakat és autókat, melyeket a nyomában lévő rendőrpáros véletlenül épen hagyna, ő teszi a földdel egyenlővé. Robbanások, üldözések és utcai lövöldözések követik egymást elképesztő sebességgel. És hogy a felfordulás teljes legyen, a túlbuzgó ingatlanügynök Getzen (Joe Pesci) kívül egy harcias rendőrnő (Rene Russo) is színre lép.

 

Dogman - Kutyák királya - Duna Tv, május 16. vasárnap, 23.25h

Marcello szerény, visszahúzódó jellem. Egyszerű életet él Róma külvárosában, csendes hétköznapjait kutyakozmetikájának üzemeltetése tölti ki. Boldog embernek vallja magát, akit mindenki szeret. Van egy bájos lánya, akinek igyekszik mindent megadni, még akkor is, ha ezért kétes ügyletekbe kell időnként keverednie. Egy napon Simone, a helyi gengszter komoly szerepet szán Mercellónak egy nagyobb lopás előkészítésében, és bár ő ellenkezik, végül kénytelen igent mondani a férfinak. Ez a döntés azonban az egész életét megváltoztatja. A 2008-ban számos Európa filmdíjat és Cannes-i díjat elnyert Gomorra rendezője, Matteo Garrone ezúttal egy 80-as években történt valós bűnesetet dolgoz fel a tőle megszokott kifinomult szociodrámás eszközökkel. A főszerepet játszó Marcello Fonte elnyerte a legjobb alakításért járó díjat mind Cannes-ban, mind az Európai Filmdíjon. És persze a kutyák alakítása is díjat ért Cannes-ban.

 

Kill Bill 2. - Mozi+, május 16. vasárnap, 23.45h

A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte, hogy meghalt, mégis életben van.

 

Katonák voltunk - Paramount Network, május 16. vasárnap, 23.55h

Egy amerikai helikopteres elit desszantalakulat 400 katonája Hal Moore ezredes (Mel Gibson) vezetésével Észak-Vietnam Halálvölgyébe tart, ahol véres összecsapásra készülnek a vietkongokkal. Parancsnokuk csak annyit ígér nekik: ő fog először kilépni a helikopterből és ha megéri, ő lesz az utolsó, aki visszaszáll a gépbe. A körülzárt amerikaiak hamarosan hatalmas túlerővel találják szemben magukat, s rá kell döbbenniük, csak magukra számíthatnak. Néhányan közülük közelről ismerik a háborút, de többségük most esik át a tűzkeresztségen. Mindannyian a hazájukért harcolnak és mindannyiukat várja otthon valaki: feleség, gyermek, anya, testvér. Csakúgy, mint az ellenséget.