Ezeket a filmeket ajánljuk szombatra

Remek filmekkel tölthetjük a szombatot, ha ki sem mozdulnánk a négy fal közül.

Rideg világ - Moziverzum, január 22. szombat, 9.55h

Kristen Stewart és Nicholas Hoult játssza a főszerepet ebben az elgondolkodtató sci-fiben, amely egy olyan világban játszódik, ahol nincs se bűnözés, se erőszak, az emberekből ugyanis genetikailag kiölték az érzéseket. Ennek ellenére két fiatal, Nia és Silas egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és végül szenvedélyes, tiltott kapcsolatba bonyolódnak. Ahogy a körülöttük élőknek egyre gyanúsabbá válik a viselkedésük, úgy döbbennek rá arra, hogy hamarosan választaniuk kell: vagy visszatérnek külön-külön a biztonságot jelentő élethez, vagy mindent kockára téve megpróbálnak megszökni...

 

Felmondtam, jöjjön vissza - Filmcafe, január 22. szombat, 10.05h

André, a hajógyár fejlesztőmérnöke megnyeri a vitorlásversenyt, a nagy regattát, saját építésű hajójával. Főnöke azonban erre az örömhírre _ hirtelen haragjában _ kirúgja. Ám a gyár, a zseniális mérnök nélkül, aki többek között a gyalogló csónakot is feltalálta, nem funkcionál. Ezért a főnök mindent megtesz a mérnök visszaszerzésére. Ennek érdekében igénybe vesz egy törött lábat, néhány elgázolt szárnyast, egy traktort, sőt még a tengerészetet is és indulhat a hatalmas kalamajka.

 

Elmentek otthonról - Film+, január 22. szombat, 10.20h

A szerelmespár Sonia (Alice David) és Franck (Philippe Lacheau) meghívja barátait Sonia apjának (Christian Clavier) luxusszállodájába, Brazíliába. És ha már a paradicsomban vannak, Franck szeretné megkérni Sonia kezét, de ehhez meg kell szereznie az apa jóváhagyását is. Amikor azonban a csapat férfi tagjai könnyű kalandok reményében kirándulást terveznek az esőerdő mélyére, Sonia apja váratlanul a fiatalokra sózza öreg, ám nagyszájú anyját útitársnak, elvégre mi baj történhetne? Csak annyi, hogy elszabadul a pokol.

 

Úriember revolverrel - Paramount Network, január 22. szombat, 10.30h

Valós eseményeken alapuló történet. Forrest Tucker 70 évesen kísérel meg megszökni a San Quentin-ből, amellyel nem csak a hatóságokat járatja le, de elbűvöli a nyilvánosságot is. John Hunt nyomozó maga is a történtek hatása alá elkerül.

 

Kisasszonyok - Sony Movie Channel, január 22. szombat, 11.25h

A March-lányok számára csak az jelenthet megoldást szűkös anyagi körülményeik rendezésére, ha sikeresen mennek férjhez. A szépséges és csöndesen bölcs Meg (Trini Alvarado), a megnyerően kedves Amy (Kirsten Dunst), a betegeskedő Beth (Claire Danes) és a modern, írónőnek készülő Jo March (Wynona Ryder) bármit megtennének egymásért, ám eszük ágában sincs szerelem nélkül férjhez menni.

 

Vágy és vezeklés - Filmcafe, január 22. szombat, 12.05h

Anglia, 1935. A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert, a nővére, Cecilia szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét.

 

Számkivetett - TV2, január 22. szombat, 12.45h

A "Számkivetett" egy utazás, melynek során nagyon sokat tanulunk meg önmagunkról, az emberi természetről, mindezt egyetlen figura, Chuck Noland történetének bemutatásával. Chuck Noland (Tom Hanks) karrierje csúcsán álló topmenedzsert az ünnepek előtti utolsó szolgálati útján szörnyű baleset éri. Senki sem éli túl a viharba keveredett gép lezuhanását, csak ő marad életben, valahol Malajzia felé a szétszórt szigetek világában. Barátnője, Kelly (Helen Hunt) hiába várja vissza, a hatóságok szerint nem élte túl senki a szerencsétlenséget. Chuck minden érzékét latba veti a trópusi szigeten az életben maradásért. Lassan feltalálja magát és önellátóvá válik. Nem hagyja magán eluralkodni a kezdeti kétségbeesést, tovább reménykedik. Négy évig tart ősemberi kalandja. Tutajt épít és felhúzza rá a véletlenül partra sodort vitorladarabot. Az óceánon hánykolódva találnak rá. A visszatérés sokkoló hatású. Az otthoni civilizáció már rég kivetette magából. Díjak és jelölések: Golden Globe-díj (2001) _ Legjobb színész _ drámai kategória: Tom Hanks BAFTA-díj (2001) _ Legjobb férfi alakítás jelölés: Tom Hanks Oscar-díj (2001) _ Legjobb férfi alakítás jelölés: Tom Hanks Oscar-díj (2001) _ Legjobb hangkeverés jelölés

 

Rómeó és Júlia - SuperTV2, január 22. szombat, 13.15h

Shakespeare klasszikus szerelmi története modern környezetben, az amerikai Verona Beach-en elevenedik meg. A tengerpartért, a hatalomért és a pénzért harcol egymással a két rivális banda, a Capulet és a Montague család. Tagjai villogó, díszes autóval száguldoznak, kard és tőr helyett pisztollyal ölik egymást. Egy táncos összejövetelen találkozik egymással a két család gyermeke. Rómeó és Júlia az első pillantásra egymásba szeret, és hamarosan, titokban összeházasodnak. Rómeó később összeverekszik az egyik Capulet-tel, és megöli...

 

A nyomorultak - Sony Movie Channel, január 22. szombat, 13.50h

Jean Valjean (Liam Neeson) közel húszévi kényszermunka után kiszabadul. Büntetését élelemlopásért kapta és megélhetéséért újra lopni kényszerül. Éjjelre befogadja egy püspök, akitől reggelre ellopja ezüst gyertyatartóit. Mikor Valjeant elfogják, a püspök nemhogy vádat nem emeltet ellene, hanem odaadja a szegény embernek az ezüsttárgyakat. A gesztus mély nyomot hagy benne. Letelepedik egy kisvárosban, ahol idővel az egyik legbefolyásosabb üzletember és polgármester válik belőle. Múltja mégis kísérti, mikor egy áthelyezett börtönőr lesz a rendőrkapitány, aki felismeri benne régi foglyát.

 

Újrakezdők - Szerelmes szingli szittert keres - RTLII, január 22. szombat, 14.25h

Sandy (Catherine Zeta-Jones), a negyvenéves, kertvárosi anyuka a kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy a férje megcsalja. Azonnal összecsomagol, és a két gyerekével együtt New Yorkba költözik. Sikerül állást találnia, de egy bébiszitterre van szüksége. Szerencsére a lakása alatti kávézóban megismerkedik az ott dolgozó Arammal, a huszonéves fiatalember elvállalja, hogy vigyáz a gyerekekre. A barátnője mindenáron össze akarja hozni Sandyt egy férfival. A szánalmas próbálkozások közepette Sandy rájön, hogy igazából a jóképű, kedves és megbízható Aram tetszik neki. Az érzés kölcsönös, de mi sülhet ki ebből?

 

Az aranyember - Duna Tv, január 22. szombat, 14.25h

Jókai legkedvesebb regénye, melynek témáját gyermekkori komáromi élményeiből merítette az író. A történet a XIX. század elején játszódik, hőse a bátor, tehetséges dunai hajós, Tímár Mihály egy, a török birodalomból menekülő dúsgazdag kereskedő kincseihez jut a XIX.század elején, nem egészen egyenes úton. A kereskedő serdülő leányát, aki mit sem tud a kincsekről, fölnevelteti és feleségül veszi, hogy elégtételt adjon neki, s a maga lelki egyensúlyát is helyreállítsa. Házassága azonban boldogtalan: hiába akar folyvást növekvő gazdagságával, sokféle sikeres gazdasági vállalkozásainak gyümölcsével mindent megadni az asszonynak, csak a hála és rokonszenv szálai kötik össze őket. A pénzre és a pénzszerzésre alapozott polgári világtól megcsömörlött férfi az Al-Duna egy dús termékenységű, rejtett zugában, a Senki szigetén ismeri meg a boldogságot egy a társadalmon kívül élő fiatalasszony, Noémi mellett. Végül belefárad a kettős életbe, eldobja vagyonát, eltűnik az emberek elől, hogy ebben a világon kívüli boldog édenkertben élje le hátralévő életét új családjával. A film egy igazi, kultúrtörténeti kuriózum. A világhírű Korda Sándor _ akit Sir Alexander Kordaként, a brit filmgyártás megteremtőjeként ismer a világ _ Magyarországon gyártott filmje. A némafilmet zenei kísérettel sugározzuk.

 

Az elvarázsolt dollár - Mozi+, január 22. szombat, 15h

A pénzhamisítás azóta jövedelmező "mesterség", amióta a pénzt feltalálták. Büntetni ugyan mindenkor büntették, de amíg a leleplezés meg nem történik, addig is jókat lehet kaszálni. A legjobb, ha nem a mindenki által jól ismert saját pénzeszköz kerül hamisításra, hanem az átlagmagyar számára ritkán, de inkább soha nem látott idegen pénz, a dollár. A kiváló, de állandóan renitenskedő nyomozó, Ötvös Csöpi éppen felfüggesztve, így a főnöki allűrjein kívül semmiben sem kiemelkedő doktor Kardos kezében a lehetőség a dollárhamisító banda leleplezésére...

 

Az ember, aki ismerte a végtelent - RTL Klub, január 22. szombat, 15.25h

A 25 éves Srinivasa Ramanujan (Dev Patel) irodai kisegítő és autodidakta zseni, aki megoldja a legnehezebb matematikai problémákat is. Egy nap levelet ír G. H. Hardy (Jeremy Irons) Cambridge-i professzornak, aki felismerve tehetségét, Angliába hívja. Hamarosan kiderül, hogy a zseniális Ramanujan igazából nem is számol, hanem látja a kész képleteket a gondolataiban. Hardynak azonban több kell inspirációnál, bizonyításokat akar, mielőtt nevetségessé válnak a tudományos társaságban.

 

Dutyi dili - Film+, január 22. szombat, 16.20h

Egy fatális véletlen folytán a bankrablók helyett két harkálykosztümös, puhány reklámembert tartóztatnak le és ítélnek 125 év börtönre. Harry (Richard Pryor) nem tudja komolyan venni a dolgot, biztos benne, hogy nemsokára olyan könnyen kiszabadulnak, mint ahogy bekerültek. Ám a helyzet valahogy nem akar jobbra fordulni, ezért kénytelenek a sarkukra állni, ha nem akarják ebben a nehézfiúktól hemzsegő társaságban egy zsákban végezni. Ezért bőszen tettetik a nagyfiút, nem kis hatást gyakorolva a börtönlakókra.

 

Made in Italy - RTLII, január 22. szombat, 16.25h

A válófélben lévő fiatal Jack Foster (Micheál Richardson) szeretné megvenni az általa vezetett galériát feleségétől, ám ahhoz el kellene adni az öreg toszkánai házat, amit apjával együtt örökölt. Apja, az egykor szebb napokat látott világhírű festő, Robert Foster (Liam Neeson) felesége halála óta visszavonultan él, és alig beszél a fiával. Jack meglepetésére azonban apja beleegyezik abba, hogy közösen utazzanak Olaszországba, és eladásra felújítsák a régi házat, ami mindkettőjüket a veszteségre emlékezteti. A két megkeseredett angol férfi hamarosan szembesül jelenlegi élete ürességével, és a fájó múlttal, melyet annyi éven keresztül próbáltak elnyomni.

 

Ikrek - Prime, január 22. szombat, 18.45h

Julius és Vincent Benedict különös ikertestvérek: egy, a tökéletes gyermek létrehozását megcélzó kutatási programnak köszönhetik létüket. Kettejük közül Julius a tökéletes atléta megtestesítője, az apró, tömzsi Vincent pedig a kakukktojás…Vincent árvaházba kerül, Julius pedig a dél-tengeri szigetekre, ahol filozófusok nevelik fel. Vincent piszkos üzelmekbe keveredik és veszélyben az élete. Ám szerencsére Julius-nak akkorra már tudomására jut, hogy van egy testvére, és nekiindul, hogy felkutassa soha nem látott ikerpárját...

 

A bakancslista - Film+, január 22. szombat, 18.45h

A bakancslista azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Carter Chambers (Morgan Freeman) is kénytelen összeírni, amikor kórházba kerül. A milliárdos Edward Cole-t (Jack Nicholson), akit csakis a pénzcsinálás érdekel, szintén kénytelen szembenézni a véggel, és osztozni a kórházi szobán Carterrel. A két, egymástól teljesen különböző ember elhatározza, hogy hátralevő idejükben végrehajtják mindazt, amiről álmodoztak.

 

A port.hu zenés műsorának vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hisz 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Az izomzatát nem a legyek, de nem is a szél hordta össze, ez tény, de most kiderül, hogy mire megy a brutális erő hat vékony fém húrral szemben.