Ezeket a filmeket ajánljuk szombatra

Ha a négy falközé szorultál szombaton, ezekkel a filmekkel kapcsolódhatsz ki.

Ben Hur - Filmcafe, szeptember 18. szombat, 8.40h

A jeruzsálemi Ben Hur, egy gazdag zsidó család fia, újra találkozik gyerekkori barátjával, a római légió parancsnokával, Messalával, aki szerint az új tanok, melyeket Krisztus hirdet, felforgathatják az egész Római birodalmat. Ben Hur meghallgatja a hegyibeszédet, ott van a kálváriánál, méghozzá nem is egyedül, hanem egy szépséges rabszolgalány, Esther társaságában. Korábbi élete gyökeresen megváltozik, amikor tévesen megvádolják azzal, hogy megpróbálta megölni Messalát. Száműzik családját, őt pedig rabszolgasorba döntik. Egy tengeri csata során megmenti a parancsnok, Quintus Arrius életét, aki ezért cserébe fiává fogadja. Rómába indul, hogy részt vegyen egy kocsiversenyen. Legnagyobb ellenfele régi barátja, Messala. Kettejük versenyfutásának egy ütközés vet véget, melyet Ben Hur éppen csak túlél, ám eldönti, hogy a kardját felcseréli Krisztus tanaival. Annak a Krisztusnak a tanaival, aki még halálában is képes arra, hogy az egész birodalmat a feje tetejére állítsa.

 

Thelma és Louise - AMC, szeptember 18. szombat, 8.45h

Louise csinos, talpraesett, kemény nő, pincérnőként dolgozik. Barátnője, Thelma viszont visszafogott és elkeseredett, belefáradt a háziasszony szerepébe. Louise rábírja Thelmát, hogy rúgjanak ki a hámból, ruccanjanak ki a hétvégén, hogy elfelejtse a mindennapok gondjait. A két barátnő útja kellemesen indul, ám egy váratlan esemény örökre megváltoztatja az életüket. Amikor az egyik bárban megismert férfi meg akarja erőszakolni Thelmát, Louise agyonlövi a fickót. Ettől kezdve állandó menekülés az életük. Megpróbálnak átjutni Mexikóba, mielőtt a zsaruk elkapnák őket.

 

Nyakiglove - AMC, szeptember 18. szombat, 11.20h

Pasitlan csaj? Jó, persze. Pasitlan csaj Manhattanben? Kemény, de azért nem gáz. Pasitlan csaj Manhattanben, négy topmodell szobatárssal? Te jó ég! A restaurátor Amanda Pierce hirtelen és váratlanul ebben a helyzetben találja magát. Nagy mázlival és jutányos áron sikerül betársulnia egy eastside-i luxuslakásba albérlőnek, csakhogy négy ultra-vékony szupercica a bérlőtársa. Amanda nem is tudja, hogy most hálát rebegjen-e a szerencsecsillagának, vagy inkább átkozza a sorsot. A modellek azonnal rávetik magukat Amandára, és ripsz-ropsz dögös csajt faragnak a helyes lányból: megtanítják, hogy viselkedjen, miket hordjon, és hogy hogyan érje el, hogy ne kelljen soha kifizetnie az italát. A szitu akkor durvul be igazán, amikor Amanda belezúg Jim Winstonba, a szomszéd házban lakó szívtipróba, és Jim is beleszeret Amandába. Úgy tűnik, Amanda imái meghallgattattak, amíg egy éjjel a srácot kukkoló csajok szemtanúi nem lesznek egy hidegvérű gyilkosságnak! Amanda élete pedig a feje tetejére áll, amint a négy modellel Manhattan utcáin lopakodva, botcsinálta detektívek módjára fényt akarnak deríteni a titokra, miközben megpróbálnak lépést tartani a fejleményekkel és a legújabb divattal.

 

A hatodik napon - Film Mánia, szeptember 18. szombat, 12.20h

Adam Gibson (Arnold Schwarzenegger) egy este arra ér haza, hogy valaki, egy tökéletes hasonmás csókolgatja a feleségét és eszi a születésnapi tortáját. Szörnyű igazságra kell rájönnie: véletlenül hagyták életben, a klónja pedig elfoglalta jól berendezett, nyugalmas életét. A megrázkódtatást fokozza, hogy nincs hatalom, amelyhez segítségért fordulhatna, mert ha fény derülne a baklövésre, könyörtelenül végeznének vele és a családjával. Adam megpróbálja hát felvenni a harcot az ismeretlen ellenséggel, hogy visszaszerezze önnön "létezését". Ám úgy tűnik, az ellenfél elpusztíthatatlan, a ráuszított két bérgyilkos klónjai újra és újra felbukkannak.

 

Drágám, add az életed! - Film+, szeptember 18. szombat, 12.50h

Dick Steele, a nyugalomba vonult titkosügynök egykori főnökének hívó szavára visszatér a szolgálatba. Ugyanis örök ellensége, Rancor tábornok, akit egy robbantásos merénylet után mindenki halottnak hitt, ismét megjelenik a színen. Dicknek és gyönyörű társának, Veronique-nak kell megakadályoznia, hogy a tábornok megvalósítsa világuralmi terveit. Ketten együtt élik át a kalandokat, kerülik ki a csapdákat, menekülnek el autós üldözőik elől. Még arra is jut idejü k, hogy pompás vacsorákat töltsenek el egymás társaságában, és a táncparketten megmozgassák a kitartó nyomozástól elgémberedett tagjaikat.

 

Robin Hood, a tolvajok fejedelme - TV2, szeptember 18. szombat, 13.10h

A sherwood-i erdő legendás történetét szinte már mindenki ismeri. Robin Hood és banditái ezúttal sem kevésbé magasztos cél érdekében fosztják ki az átutazó uraságok kocsiját, mint azért, hogy visszavegyék a gazdagoktól azt, ami a szegényeket illeti. A tolvajok fejedelme persze most is megküzd szíve hölgye, Marian szerelméért és szabadságáért, és izgalmas kalandokba keveredik.

 

Felmondtam, jöjjön vissza - Filmcafe, szeptember 18. szombat, 13.10h

André, a hajógyár fejlesztőmérnöke megnyeri a vitorlásversenyt, a nagy regattát, saját építésű hajójával. Főnöke azonban erre az örömhírre _ hirtelen haragjában _ kirúgja. Ám a gyár, a zseniális mérnök nélkül, aki többek között a gyalogló csónakot is feltalálta, nem funkcionál. Ezért a főnök mindent megtesz a mérnök visszaszerzésére. Ennek érdekében igénybe vesz egy törött lábat, néhány elgázolt szárnyast, egy traktort, sőt még a tengerészetet is és indulhat a hatalmas kalamajka.

 

Lassie - Prime, szeptember 18. szombat, 13.45h

A Turner család Baltimore nagyvárosi dzsungeléből a virginiai Shenadoah-völgybe utazik, hogy ott új életet kezdjen. Útjuk során melléjük szegődik egy skótjuhász kutya, akit a hétéves Jennifer kedvenc történek főhőséről Lassie-nek nevez el. A kutya a család tagja lesz, s együtt fedezik fel a festői környéket. Jennifer bátyja, Matt rábeszéli a családot, hogy létesítsenek birkafarmot, hiszen övék a legjobb legelő, és a legjobb juhászkutya a környéken. Még hátravan azonban a szomszéd birkatenyésztővel való küzdelem, aki nem nézi jó szemmel a rivális farm létrejöttét…

 

A lopás művészete - Viasat6, szeptember 18. szombat, 14.45h

Amikor Crunch Calhoun (Kurt Russell) újra összerántja régi csapatát, hogy véghez vigyék a nagy balhét és ellopják a történelem egyik legértékesebb könyvét, egy dologgal nem számol: öccsével, Nicky-vel (Matt Dillon), aki több kockázatot jelent rájuk nézve, mint azt gondolná.

 

Harmadik fél - Film Mánia, szeptember 18. szombat, 14.45h

Három történet a szerelemről és szenvedélyről, a bizalomról és az árulásról. A New Yorkban, Párizsban és Rómában élő három pár látszólag különböznek, de valójában nagyon is hasonlítanak egymásra, olyan szálak kapcsolják össze őket, mint a szerelem vagy a házastársi elhidegülés. A film azonban sokkal több szerelmi történetek egyszerű gyűjteményénél, egy izgalmas rejtély, egy kirakósjáték, ahol az igazán érdekes dolgok a felszín alatt húzódnak meg, és valójában semmi sem az, aminek látszik.

 

Katyi - Duna Tv, szeptember 18. szombat, 15.25h

Varga Kató színésznő szeretne lenni, de a felvételi vizsgán belesül a szerepébe. Geszty, a már befutott színész, a bizottság elnöke könyörtelenül, tehetségtelennek bélyegzi. Kató, hogy tehetségét bizonyítsa, kitalál magának egy figurát, Katyit, a vidéki megesett cselédlányt. Elszegődik Gesztyhez mindenesnek, és ebben a minőségében rövidesen felforgatja az egész házat. Pokollá teszi a színész életét…

 

A hét mesterlövész - AMC, szeptember 18. szombat, 16.25h

Calvera rablóbandája évek óta fosztogatja Mexikó falvait. A banditák időnként lejönnek a hegyekből, villámgyorsan lecsapnak egy-egy településre, majd elviszik a pénzt és a termés javát. A parasztoknak mindig csak annyit hagynak, hogy élni tudjanak a következő aratásig. Ixcatlan falu lakosai megelégelik az évente megismétlődő támadásokat, s egy bölcs öregtől azt a tanácsot kapják, hogy vásároljanak lőfegyvereket a határon túl. Hilario, a farmer indul útnak és magával hoz hét mesterlövészt.

 

Séta a múltba - Filmcafe, szeptember 18. szombat, 17.15h

Landon Carter a menő arcok príma életét éli egy középiskolában. Mindennapi elfoglaltsága közé tartozik például a kevésbbé tökéletes fazonokkal történő gonoszkodás. Amikor egy alsós iskolatársukra kimért csapatos tréfa rosszul sül el, Landont büntetésként közösségi feladatok elvégzésére ítélik. Kénytelen lesz a szombati iskolában korrepetálni, résztvenni az iskolai színdarabban, és még pár hasonló _ nem túl menő _ cselekedetet végrehajtani. Ilyen módon kapcsolatba kerül az iskola "csodabogarával", Jamie-vel, aki a helyi baptista lelkész egyetlen lánya. A két teljesen ellentétes személyiség lassan szerelemre lobban egymás iránt.