Ezeket a filmeket ajánljuk szombatra

Ebben a cikkben találjátok azokat a filmeket, amiket napközben csíphettek el, az esti kínálatot egy másik cikkben szemlézzük.

Apollo 13 - AMC, május 15. szombat, 8.30h

1970. április 11-én az Apollo 13 három fős legénysége nekivág a végtelen világűrnek. Küldetésük nem mindennapi: leszállni a Holdra. A kilövés simán megy, a mérnökökből, tudósokból és matematikusokból álló houstoni irányító központ felügyeli a repülést. Az űrhajó majdnem eléri a Holdat, amikor a következő üzenet érkezik 330 ezer kilométer messzeségből a Földre: "Houston, baj van." A három űrhajóst egy hibás alkatrész miatt bekövetkezett robbanás megfosztja az oxigéntől, az energiától és a hajó irányításának lehetőségétől. A tét többé már nem a Hold elérése, hanem az életben maradás.

 

Millió dolláros bébi - Filmcafe, május 15. szombat, 9.25h

Frankie Dunn pályája során számos fantasztikus bunyóst edzett és menedzselt. Legfőbb tanítása, mely vezérli az életét is, hogy a legfontosabb az, hogy mindig védd magad. Mióta elidegenedett a lányától, Frankie jó ideje senkit sem engedett közel magához. Egyetlen barátja Hepaj, az egykori bokszoló, aki rendben tartja Frankie edzőtermét, és tudja, hogy a mogorva külső olyan embert takar, aki az elmúlt 23 évben szinte minden nap misére járt, keresve a megbocsátást, amely valahogy mégsem adatik meg neki. Aztán egy nap Maggie Fitzgerald besétál az edzőterembe.Maggie-nek sosem jutott sok semmiből, de van benne valami, ami csak keveseknek adatik meg: tudja, mit akar, és bármit hajlandó megtenni érte. Az élete állandó küzdelem, amit nyers tehetségével, kizökkenthetetlen koncentrálásával és elképesztő akaraterejével képes túlélni. Ám mindennél jobban vágyik arra, hogy valaki higgyen benne. Frankie-nek a legkevésbé sem hiányzik ez a fajta felelősség _ a kockázatról nem is beszélve. Közli Maggie-vel a nyers, kemény igazságot: a lány túl öreg már a bokszhoz, ő pedig nem edz nőket. Ám a "nem" nem jelent semmit, ha az embernek nincs választása. Maggie nem hajlandó vagy nem képes feladni élete álmát, így nap mint nap széthajtja magát az edzőteremben, és egyedül Hepaj bátorítja. Frankie végül megadja magát Maggie elszántságának, és vonakodva bár, de elvállalja a tanítását.Mester és tanítványa hol kimerítik, hol inspirálják egymást, és ráébrednek, hogy közös bennük a küzdőszellem, mely legyőzi múltjuk fájdalmát és veszteségeit. Megtalálják egymásban azt a fajta családi kötődést, amit oly régen elvesztettek. Csak azt nem tudják, hogy hamarosan egy olyan harccal kell szembesülniük, amelyhez több lélekre és bátorságra lesz szükség, mint eddig bármihez.

 

Legenda a vonaton - Duna World, május 15. szombat, 11.25h

A zsúfolt vonaton utazó brigád tagjai történetekkel szórakoztatják egymást és az utasokat. A sztorik főhőse egy vérbeli vagány, Karló, aki szerelőnek ugyanolyan kiváló, mint tréfamesternek. A Doktor vezeti a brigádot, de rossz főnök, kíméletlenül hajszolja társait, ám tréfáikból tanul. A vidám történeteken nemcsak a vagon utasai, de a nézők is jól szórakoznak.

 

Veszélyes vizeken - Filmcafe, május 15. szombat, 12.05h

A tajtékzó sodrású folyón két gumicsónak halad lefelé. Az egyik hajóban egy vakációzó család, a másikban két kalandvágyó férfi ül. E két csónak között egy kapocs van, egy láthatatlan kötelék: az egyik férfinek megtetszik a vagány asszony, aki ezt kihasználva elkezd kacérkodni a férfival. A férj észreveszi mindezt, de nem tesz említésre róla. A két férfi rosszban sántikál, amit lehet, hogy a család túl későn fedez fel.

 

Men in Black - Sötét zsaruk - Mozi+, május 15. szombat, 12.20h

Jay (Will Smith) és Kay (Tommy Lee Jones) különleges ügynök nem a CIA-nak, és még csak nem is az FBI-nak dolgozik. Ők egy sokkal titkosabb szervezet ügynökei, akiknek az a feladata, hogy figyelemmel kísérjék a földönkívüliek aktivitását bolygónkon. Ügyfeleik, létformától függetlenül, galaxisszerte rettegik nevüket, s ebből akkor sem engednek, amikor szervezetük végzetes összeesküvést észlel. Egy veszélyes intergalaktikus terrorista a Földön akar megölni két galaktikus nagykövetet. A sötét zsaruk a csillagközi háború megelőzése érdekében azonnal akcióba lépnek.

 

Jurassic Park 2. - Az elveszett világ - TV2, május 15. szombat, 13h

Aki azt hitte, hogy a milliomos John Hammond őslényparkjának pusztulásával véget ért a hihetetlen rémálom, az nagyot tévedett. Az első kaland egyik túlélője, a káosz-elmélet megszállottja, Ian Malcolm elhűlve értesül Hammond-tól, hogy létezik egy második sziget is. Hammond arra kéri a férfit, hogy utazzon a szigetre és tanulmányozza az új élet kezdetét. A férfi természetesen hallani sem akar a dologról, mégis útra kel, amikor megtudja, hogy a barátnője, Sarah Harding paleontológus már a második bázison van. A szigeten a dínókon és a barátnőjén kívül azonban másokkal is találkozik. Egy filmes stábbal és egy fanatikus vadásszal, akinek már csak néhány őslény-trófea hiányzik a gyűjteményéből. Ian mindent megtesz, hogy megmentse a barátnőjét és megakadályozza, hogy a dínók elhagyják a szigetet.

 

Nap nap után - Moziverzum, május 15. szombat, 13.10h

A 16 éves Rhiannon beleszeret egy különös lélekbe, akit csak A-nak hívnak, és minden egyes nap más ágyban, más-más testben ébred. A kettejük között kialakuló kapcsolat olyan erős, hogy elhatározzák, minden nap megkeresik egymást, pedig még csak nem is sejtik, mit és kit hoz a következő reggel. Ahogy egyre inkább beleszeretnek egymásba, a realitásokkal is kénytelenek szembenézni: vajon képesek lehetnek úgy leélni közös életüket, hogy egyikük minden 24 órában más személyt testesít meg?

 

Sziki-szökevény - AMC, május 15. szombat, 15.15h

A jóképű és világhírű hegedűművész, Ryan Harrison fantasztikus karrierje csúcsán van, amikor rövid, ám szenvedélyes viszonyba keveredik a felső tízezerből származó csábító démonnal, Lauren Goodhue-val. Mrs. Goodhue bűnbakként akarja felhasználni gazdag férjének meggyilkolásában, aki viszont felfedezte, hogy az asszony merényletet akar elkövetni az ENSZ főtitkára ellen. A kifinomult művész hamarosan üldözötté változik, olyasvalakivé, akit ártatlanul megvádolnak.

 

A maszk - Film+, május 15. szombat, 18.25h

Stanley Ipkiss (Jim Carrey) igazán szánalmas, kétbalkezes figura. Bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, akinek minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni…

 

A vadon foglyai - Prime, május 15. szombat, 18.30h

Charles Morse (Anthony Hopkins) öregedő milliomos, akinek csinos feleségén kívül egyetlen szenvedélye az olvasás. De a nők _ úgy tűnik _ kevésbé megbízhatók, mint a könyvek. Morse arra gyanakszik, hogy fiatal fotómodell feleségének, Mickey-nek (Elle Macpherson) viszonya van a megnyerő modorú divatfotóssal, Robert Green-nel (Alec Baldwin). Robert és Charles közös kirándulásra indulnak, repülőgépük azonban lezuhan Alaszka kietlen erdőségei fölött. Az öregedő milliomos és a divatfotós magára marad a vadon mélyén. Ráadásul hamarosan kiderül, hogy egymásra sem számíthatnak...

 

Ház a tónál - Cool, május 15. szombat, 18.50h

Egy magányos építész beköltözik új lakásába, és a postaládájában egy üzenetet talál az előző lakótól. Ami több mint különös, hiszen a ház csak most épült fel, és ő az első lakója. A rejtély felkelti az érdeklődését, válaszol a levélre _ és ahogy levelezni kezdenek, megkedveli az ismeretlen nőt, aki egyre többet árul el magáról, de sosem mutatkozik. Talán azért, mert nem is találkozhatnak: a nő és a férfi ugyanis ugyanannak a háznak a lakója, csak egy másik időben.

 

Szívrablók - Film Mánia, május 15. szombat, 19h

Alex és nővére, Mélanie furcsa vállalkozást működtetnek: párkapcsolatokat szakítanak meg. Munkájuk bármennyire is erkölcstelen, ennek is megvannak a maga szabályai. Első szabály: Boldog párt nem szabad elszakítani! Második szabály: Munkában nincs szerelem! Egy nap felbéreli őket egy gazdag férfi, hogy intézzék el lánya szakítását, aki épp férjhez menni készül. Kis utánajárás után Alexék számára világossá válik, hogy tökéletesen boldog párral van dolguk, ám a testvérek pénzügyeik rendezése érdekében készek megszegni első számú szabályukat. A bajt tovább tetézi néhány közösen eltöltött nap a menyasszonnyal, és Alex, a vérprofi szívrabló kezdi elveszíteni a fejét és szinte észrevétlenül megszegi a második szabályt is…