Börtönkörülmények közt, teljes titokban kell dolgoznia a Gyűrűk Ura-sorozat íróinak!

Zárt ajtók, leragasztott ablakok, biztonsági őrök, ujjlenyomatolvasós beléptető rendszer – CIA-t megszégyenítő szigor van az Amazon boszorkánykonyháján!

Nem nagyon lehet mostanában semmik újdonságot hallani az új Gyűrűk Ura-tévésorozatról, ami tavaly azzal került be a hírekbe, hogy 5 évadot tervez belőle az Amazon, és nem kevesebb, mint 1 milliárd(!!!) dollárt költenek majd rá. Azt is rebesgetik, hogy a Tolkien-örökösök és az Amazon úgy egyezett meg, hogy a széria nem a Gyűrűk Urát és a Hobbitot meséli el újra, hanem jóval korábbi, részleteiben eddig nem annyira ismert történeteket mutat majd be. A rajongók korábban arra tippeltek, Aragorn fiatalkorát ismerhetjük majd meg, de ez egyáltalán nem biztos, mivel pár napja felbukkant a produkció hivatalos Középfölde-térképe, amit a Tolkien-szakértők a Másodkorra datálták, hiszen Mordor mellett nincsenek ott az emberek királyságai, Arnor, Rohan és Gondor, csak a jóval korábbi Calenardhon.

Az Amazon főnöke, Jeff Bezos, és az üzleti részlegért felelős elnökhelyettes, Jeff Blackburn viszont már találkoztak a Tolkien-örökösökkel New Yorkban, és átnézték a concept artokat és egyéb látványterveket. Magát a sztorit viszont ők sem ismerik részleteiben.

Az Amazon Studios főnöke, Jennifer Salke el is mondta a Hollywood Reporternek adott interjújában, miért nem tudja még az Amazon-vezér sem, miről fog szólni a Gyűrűk Ura-sorozat: a forgatókönyvírók szobájából egész egyszerűen semmi sem szivároghat ki, jobban őrzik, mint egy CIA objektumot!

Fantasztikus az írók szobája – de hét lakat alatt őrzik! Már elég sok dolgot megírtak Santa Monicában, de nagyon neház hozzájuk bejutni. Az összes ablakuk zárva van, biztonsági őrök járőröznek az udvaron, és csak ujjlenyomat-azonosítás után lehet hozzájuk belépni, mert az íróasztalaikon ott van minden, a teljes évad!

Az Amazon börtönviszonyokat idéző szigora nem véletlen: korábban kikerült a Redittre a Trónok harca 7. évadának teljes sztorija, ami azonnal végigfutott az interneten, és hiába rendelt el pótforgatást az HBO, az ott leírtak 90 százalékban stimmeltek azzal, ami később adásba került. (via Gizmodo)