Bajban az RTL Klub, ezen a héten már módosították a műsorrendet is

Habár a Keresztanyu négy epizódja a nézettségi lista első négy helyén végzett a kereskedelmi célcsoportban, a közönségarány egyre csökken, míg a TV2 egyre erősödik. Tippjeink szerint az RTL Klub eheti műsorrend változtatásának hátterében is ez állhat.

A kereskedelmi célcsoportban még mindig a Keresztanyu nézőszámai a legmagasabbak; a múlt hét legnézettebb műsora a Keresztanyu hétfői epizódja lett 262 515 nézővel és 15,9 százalékos közönségaránnyal, ami egyértelmű csökkenést jelent az előző hetekhez képest. A második héten még a legnézettebb Keresztanyu epizód 278 381 nézőt vonzott, ami 17,4 százalékos közönségarányt jelentett. Az első héten viszont még ennél is magasabbak voltak a számok, ekkor a legnézettebb rész még 333 433 nézőt ért el, és 20,3 százalékos közönségaránnyal hasított.

Forrás: RTL Klub

 


A trend tehát egyértelműen látszik: mind a nézőszám, mind a közönségarány csökken. Erre a csökkenésre magyarázatot adhat, hogy míg az első héten még 20.10-kor kezdődtek a Keresztanyu epizódjai, addig a második és harmadik héten már egyre későbbre tolták, múlt hét végén már egy fél órával később kezdődött. Most ezen változtatott a csatorna: újra előrehozta a sorozat kezdési időpontját, visszatértek az első hét gyakorlatához, vagyis ezen a héten újra 19.55-kor kezdődik a sorozat. Ezt pedig nem úgy érik el, hogy minden előtte kezdődő műsor kezdési időpontján módosítanak, hanem úgy, hogy a Fókusz eddigi másfél óráját szűkítik, így az RTL Klub magazinműsora ettől a héttől újra csak egyórás lesz. (Múlt héten volt olyan nap, amikor egészen másfél órásra nyújtották a Fókuszt, ezen változtatnak most.)


A Fókusz meghúzására szintén magyarázatot adhatnak a múlt hét nézettségi adatai: a kereskedelmi célcsoportban hétfőn és kedden még a Fókusz produkált jobb eredményeket, mint a vele egy időben a TV2-n futó Tények Plusz és az azt követő Doktor Balaton, szerdán, csütörtökön és pénteken már a Fókusz utolsó félórájában magasabb volt a TV2 közönségaránya a Tények Plusznak és a Doktor Balatonnak köszönhetően.

Forrás: TV2

 

A TV2 az Exatlonnal aztán tarol a főműsoridőben: a hétfői adást nézték a legtöbben, a kereskedelmi célcsoportban ez 248 246 nézőt jelentett, a közönségarány 17,5 százalékos volt. Hétfőtől péntekig kivétel nélkül úgy alakult a nézettség, hogy a Keresztanyu első félórájának közönségaránya verte a TV2-n vele egy időben futó Exatlon első félóráját, majd a Keresztanyu második félórája már rendre alacsonyabb közönségarányt ért el, mint a TV2-es Exatlon, a keddi napot kivéve. És akkor itt kezdődik az armageddon, már ami az RTL Klubot illeti: a csatorna a Keresztanyu után a New Amsterdam - Vészhelyzet New Yorkban című kórházas sorozattal próbálkozik, amit hétfőtől csütörtökig sugároznak, és a közönségaránya hétfőn és csütörtökön még elérte a 10 százalékot (a nyitó félórában), viszont kedden és szerdán 6-7 százalék körüli közönségarányt ért el, míg a vele egy időben a TV2-n sugárzott Exatlon egyre erősödik, pénteken volt olyan fél órája a műsornak, amikor elérte a 21,9 százalékos közönségarányt.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 

A teljes lakosság körében továbbra is a hírműsorokat nézik a legtöbben: a hét legnézettebb műsora az RTL Klub vasárnapi Híradója lett 832 043 nézővel és 19,9 százalékos közönségaránnyal, második helyezett a keddi RTL Híradó 809 735 nézővel és 21,3 százalékos közönségaránnyal, és harmadik lett a keddi Tények (TV2) 792 437 nézővel és 20,9 százalékos közönségaránnyal, vagyis kedden elképesztő híréhségről tettek tanúbizonyságot a tévénézők. A legnézettebb Keresztanyu epizód ebben a korcsoportban a tizenegyedik helyen végzett a nézettségi versenyben 729 167 nézővel és 16,3 százalékos közönségaránnyal, a legnézettebb Doktor Balaton epizód pedig tizennegyedik lett 708 373 nézővel és 15,6 százalékos közönségaránnyal. Ezzel pedig eljutottunk oda is, hogy a Doktor Balaton ebben a korcsoportban a keddi napot kivéve verte az RTL Klub magazinműsorát, a Fókuszt.


A megnyert esték számát tekintve is szorul a hurok az RTL Klub körül: míg a TV2 ebben az évben 17 estét tudhat magáénak a kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben, addig az RTL Klub csupán hét estét vitt el az évből, ami 29 százalék a TV2 71 százalékához képest. A múlt héten a közönségarány tekintetében is verte a TV2 az RTL Klubot: a kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben a TV2-nek átlagosan 12,6 százalék jutott, míg az RTL Klub 12 százalékkal vigasztalódhat. Ez a szám is csak úgy jöhetett össze, hogy a hétvége mindkét napját az RTL Klub nyerte szombaton A tanár című sorozattal, ami egészen magas, 14,8 százalékos közönségarányt ért el, és a nézők akkor már a csatornán ragadtak, és megnézték a Doktor Strange című filmet is. A vasárnap is egyértelműen az RTL Klubé lett A Karib-tenger kalózainak köszönhetően.

 

Nagy kérdés, hogy az RTL Klub visszajöhet-e még a dobogó legfelső fokára: a Keresztanyu korábbi időpontra tolásával valószínűleg éppen ezt szeretnék elérni, viszont a TV2-es Exatlon elképesztő sikeréhez továbbra sem ér fel az RTL Klub  kórházas sorozata, úgyhogy sürgősen ki kell találnia valamit a csatornának, hogy visszatornássza magát a vezető pozícióba.