Az Agymenők Sheldonja részletesen is mesélt róla, miért hagyta ott a sorozatot

Jim Parsonsnak nagyon kemény nyara volt, mielőtt úgy döntött, a 12. évad után nem akar többé részt venni a népszerű sitcom készítésében.

Korábban már írtunk róla, hogy az Agymenőknek az egyik legnépszerűbb figurát, Sheldon Coopert alakító Jim Parsons miatt lett vége: ő volt az, aki bejelentette, hogy távozni akar, az alkotók pedig úgy voltak vele, hogy ha egyetlen főszereplő is elmegy, akkor véget kell vetni az egész műsornak. Azt is lehet tudni, hogy a színész nem valami konkrét új feladat miatt akarta abbahagyni, hiszen pár hónapja úgy nyilatkozott: a semmibe ugrott a sorozat után, és eléggé kapóra jött neki, amikor Ryan Murphy megkereste a Hollywood egyik szerepével. Most egy új interjúban Parsons részletesen is beszámolt döntése okairól.

„Azon a nyáron New Yorkba mentem, hogy a Boys in the Bandet próbáljam a Broadwayen, és minden, amit addig éreztem, megerősítést nyert. Nagyon intenzív időszak volt. Részben a darab miatt, részben mert amúgy is nagyon elfoglalt voltam” – mesélte a színész, akinek ezenkívül egy reklámot is le kellett forgatnia, így nagyon kimerültnek érezte magát. Ráadásul idős kutyája is nagyon rossz bőrben volt.

Mayim Bialik és Jim Parsons az Agymenőkben. Forrás: CBS

 

„Sosem fogom elfelejteni, hogy amikor levittük a parkba, Todd (Todd Spiewak, Parsons férje – a szerk.) elkezdte mondani, hogy mennünk kell, mert be van táblázva az időm. Én pedig sírva fakadtam, mert tudtam, hogy ez a kutya úgy fog meghalni, hogy ott sem leszek, mert éppen dolgozom. Nagyon szomorú voltam” – tette hozzá a sztár.

Ezt követően pedig egy igazi jel is érkezett Parsons életébe, amikor az említett darab egyik matiné előadásán eltörte a lábát. A kutya halála és a baleset miatt a színész nagyon mélyre került, és egy pillanatban megvilágosodott: rájött, hogy változtatnia kell. Szóval hazament Los Angelesbe, és azt mondta az Agymenők alkotóinak:

„Figyeljetek, ha most azt mondjátok, hogy 46 évesen már csak hat évem van hátra, mert annyi idősen fogok meghalni, mint az apám, akkor úgy érzem, még ki kell próbálnom más dolgokat is.

Még nem tudom, mik azok, de most tovább kell lépnem”. Így történt, hogy az Agymenőket lezárták – Sheldon Cooper karaktere azonban tovább él, igaz, miniatűr formában, a gyermek Sheldon életét bemutató Az ifjú Sheldon című sitcomban.


(via Uproxx)