Agyő, Nagy Ő? Akad olyan lány, akinek nem is Tóth Dávid kell!

Hanem inkább csak a vele járó médiahírnév és csillogás. A Nagy Ő hölgykoszorúja a hétfő esti adásban megszavazta, ki a legkevésbé őszinte lány közöttük.

December 5-én nagy csinnadrattával tért vissza a TV2 képernyőjére A Nagy Ő, amelynek az epizódjait utoljára 2004-ben láthattuk a tévében. A széria magyar kiadásának 4. évadában ezúttal Tóth Dávid világbajnok, olimpiai ezüstérmes kajakozó egy komplett hölgykoszorúval randizgatva keresi az igazit a nézők szeme láttára, két héten át minden hétköznap este. Az első részről ebben a cikkünkben írtunk részletesen itt a PORT.hu hasábjain, most pedig lássuk, hogy milyen hallatlan izgalmakat tartogatott számunkra a hétfőn leadott második epizód!

A hétfői adásban Dávid nagy próbatétel elé állította az érte epekedő lányokat: a hoppmester szerepébe bújt Stohl András segítségével mindenféle fifikás keresztkérdéseket tett fel nekik – csakhogy nehezítésképpen egy fülhallgatón keresztül, eltorzítva hallotta a versenyzők hangját, így kellett végül megneveznie három nyertest, akinek a romantikus randevú lett a jutalma. De ne szaladjunk ennyire előre! Dávid ugyanis

kezdettől fogva attól tartott, hogy vannak olyan lányok, akik nem őszinték vele, és csak megjátsszák magukat!

Hatalmas csalódás volt ugyanis neki, amikor szakított a menyasszonyával, akiben olyan hatalmasat csalódott, hogy még évekkel később sem tudott megbízni senkiben. Rebeka válasza így aztán eléggé megdöbbentette a Nagy Őt, a lány ugyanis kerek perec bevallotta:

Élvezném, hogy Dávid híres!

A lányok egyöntetű véleménye szerint Rebeka csak a hírnévre hajt, nem is Dávidra. De szerintük Annabella sem őszinte: nem önmagát adja, sőt! „Nagy színésznő!” És ez a téma már csak azért is puskaporos hordóvá vált, mivel a Stohl Buci kérdezz-felelek játékának három győztese végül pont Annabella, valamint Evelin és Veronika lettek, így ők mehettek el egy „álomhajó-randira” az amorózó kajakossal.

Ha csók nem is csattant még, de egy „Nagy Ő Puszi” bizony már történt a sétahajózós randi közben. Dávid ugyanis egy félrevonult Veronikával a hajó egyik ülőpárnás, csöndesebb szegletébe, és kapott is a lánytól egy nagy cuppanóst az arcára. Lehet, hogy ez csőrözésnek indult volna eredetileg? Ki tudja? Az viszont minden esetre biztos, hogy Annabella és Evelin szemmel láthatóan piszkosul féltékenyek lettek vigyorgó versenytársukra...

Eközben a házban elszabadult a pokol!

A sétahajókázásból kimaradt lányok ugyanis Stohl András vezetésével szavazást tartottak arról, ki a legkevésbé őszinte lány a csapatban. A voksok eléggé egy irányba mutattak: az általános vélekedés szerint Rebeka az, aki csupán csak a hírnév miatt érkezett A Nagy Ő műsorába, őrá ugyanis nem kevesebb mint 7 lány szavazott.

Buci természetesen mint valami kis kavarós komornyik, rögtön beszámolt a maga teátrális módján a szavazás eredményéről. A kis szigetén héderező Dávid szabályosan sokkot kapott, Rebekánál pedig eltört a mécses, amikor személyesen kellett színt vallania a kajakosnak a történtekről – úgy itatta az egereket, hogy majdnem ebből a beszélgetésből is vízen úszós randi lett!

Atya Isten, mi minden lesz még itt a következő rózsaceremónián, amikor az egyik lánynak távoznia kell a műsorból?!?

Hamarosan kiderül...

A port.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.