A Nagy Őnél a legbutább pornófilm is életszerűbb

A 17 év után felélesztett magyar A Nagy Őben 21 lány játssza el, hogy Tóth Dávid kajakozóra gerjed, megy a szempilla rezegtetés, a sokatmondó pillantások és érintések, de csak annyi történik, hogy mindenki körbefeszengi a másikat.

A TV2 először 2003-ban próbálkozott világsikerű amerikai párkereső reality, a Bachelor honosításával, és az első évadban a végtelenül merev és sótlan Noszály Sándor teniszező volt A Nagy Ő, majd VV Anikóval, vagyis Molnár Anikóval, utána pedig a kenus Gyursánszky Gáborral próbálkoztak, miközben mindhárom alkalommal Szarvas László vezette a műsort. Nem volt átütő az eredmény, de a csatorna úgy döntött, 17 év után előveszi a formulát a mélyhűtőből, és nem túl meglepő módon a negyedik évadban újra egy élsportolóval próbálkoznak, mégpedig Tóth Dávid kajakozóval. És 21 lánnyal.

Az egyik kérdés nyilván az, hogy a némi tévés rutinnal már rendelkező Tóth Dávid – szerepelt már az Exatlon Hungaryban és a Dancing with the Starsban is - mennyi sármot és eleganciát tud elővarázsolni ahhoz, hogy elhiggyük, mind a 21 érte versenyző lány állva pisil már a látványától is, és mind okvetlenül vele akar megöregedni. A másik kérdés pedig nyilván az, hogy kik azok a lányok – nem csak itt, egy sor hasonló műsorban is -, akik abban látják a jövőjüket, hogy egy reality show-ban elnyerjék egy vadidegen pasas, legyen az visszavonult élsportoló, Gergő gazda a tanyáról vagy akárki kegyeit, akit az adott kereskedelmi tévé éppen eléjük rak. A harmadik kérdés pedig nyilván az, hogy az előző két faktor együttállása mennyire szórakoztató és hiteles műsort eredményez. A válasz talán már a címből is sejthető.

A TV2 nem változtatott a 17 évvel ezelőtti formulán – vagy ha igen, az még nem derült ki, pedig a világ halad -, a 21, fejenként másfél kiló sminkkel ellátott lány luxusautóval megérkezik a villába, Tóth Dávid kicsit feszélyezetten üdvözli őket, ők igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, majd jön velük egy rövid kis beszélgetés, majd öt lány kapásból távozik, miután Stohl András házigazda-műsorvezető azt tanácsolja Dávidnak, hogy aki nem váltott ki belőle semmit érzelmileg, annak ne vesztegesse az idejét. Stohl időnként előperdül, és ad ilyen tanácsot, más funkciója nincs. És itt volt az egyetlen érdekes mozzanat, egy Anita nevű lány ugyanis már korábban randizott a kajakozóval, de nem lett belőle semmi, és mindenki számára rendkívül kínos volt, hogy mégis jelentkezett a versenyre – el is küldték kapásból, de akkor minek válogatták be, ugyebár?

Ami ezután jött, az egyfajta illedelmes, ugyanakkor rendkívül erőltetett petting, ahol a lányok és a nem feltétlen ellenszenves, de sokat feszengő Tóth Dávid kényszeresen markolásszák egymás kezét, öt percenként ölelkeznek össze, és sokatmondóan néznek egymásra,

és olyan mondatokat váltanak, amelyek egy pornófilmben is iszonyatosan erőltetettnek hatnának, amikor az unatkozó háziasszony ajtót nyit a kanos pizzafutárnak.

Ott legalább történik valami! Az világos, és bizonyos szinten érthető, hogy a készítők a szereplők szájába adnak mondatokat, részben azért, hogy irányítani tudják az eseményeket és könnyebben szerkeszthessék a felvett anyagot, részben azért, mert amatőrökről van szó, kérdéses kommunikációs készségekkel, de ami itt elhangzik és ahogy elhangzik, az javarészt kifejezetten kínos. Volt egy pillanat, amikor Dávid egy tóparti randira hívta a mosolygós Annabellát, majd különösebb átmenet – és meggyőződés – nélkül elkezdte simogatni a lány arcát, és az egész annyira erőltetett és életszerűtlen volt, hogy rossz volt nézni, és az a durva, hogy pont náluk volt meg a kölcsönös rokonszenv. A többi rész sem lett sokkal érdekesebb.

Nyilván adódik a kérdés, hogy szabad-e a lányokat kritizálni: szabad, de minek?

Ők a szokásos reality lányok, akiknek ez valamiért pálya, és akiknek belefér, hogy egy fél ország előtt mérettessék meg magukat, de miben is? Flörtölésben?

Különösebben karakteres vagy emlékezetes nincs is köztük. Van egy ugribugri, mindig vidám lány, akit megjegyeztem, illetve a már emlegetett mosolygós Annabellát és értelemszerűen egy szétplasztikázott lányt, aki ettől tizenöt évvel idősebbnek tűnik, mint amennyi, a többiekre nagyjából a frizurájuk meg a hajszínük alapján emlékszik az ember. Mire megjegyezted őket, már újabb négyet ki is tettek az első adás végén – nem kaptak rózsaszálat -, és ennyi dinamika azért volt a műsorban, mármint az, hogy ilyen sok kiesőt bevállaltak rögtön az elején, aztán nyilván jönnek majd a drámák. A következő adás beharangozója alapján az első nagy tragédia ez lesz, hogy a többiek szerint 

az egyik lány NEM csak Dávid miatt van itt, bizony!

 

Mintha bárki is miatta és az őszinte, szívből jövő, forrástiszta szerelem miatt lenne itt, és nem szereplési vágyból és azért, hogy egy celebbel összejőve minden gondjuk megoldódjon. Kérdés persze, hogy megoldódik-e, mert azon túl, hogy a győztes lány egy időre összejöhet a kajakos sráccal, a nagy főnyeremény az eddig elhangzottak alapján mindössze egy egyhetes nyaralás – Észak-Macedóniában.

 

A port.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.