A Csengetett, Mylord? közönségtalálkozóról megmaradt milliók jótékonyságra mentek

A Fóti Gyermekotthonban örülhettek.

Több mint kétmillió forintot kapott a Fóti Gyermekotthon a Csengetett, Mylord?-rajongóktól. A pénz az őszi közönségtalálkozóból maradt, a rendezvényre ugyanis több mint hétmillió forint érkezett. Ahogy korábban a szervezők ígérték, a fennmaradt összeget jótékony célra fordították. Az összesen 2 millió 78 ezer forintot a Fóti Gyermekotthonnak adományozták.

„A támogatóink köre és az adományok összege is lecsökkent az utóbbi időben, ezért ez nagyon jelentős összegnek számít az alapítvány számára.

Elsősorban a gyerekfesztivált fogjuk ebből finanszírozni, de a gyerekeknek vannak speciális kívánságai is (a focilabdától egészen a jogosítványig), amelyeket szintén teljesíteni tudunk ebből a keretből” – mondta el Vágottné Csizmadia Judit, az intézmény jogásza és a Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány kurátora.

Mint arról korábban többször írtunk, szeptember 22-én tartották az első magyarországi Csengetett, Mylord? közönségtalálkozót, amit közösségi finanszírozásból valósítottak meg. A rendezvény olyan exkluzív volt, hogy csak azok vehettek részt rajta, akik támogatták a létrejöttét.

A gyűjtés eredménye pedig minden várakozást felülmúlt: egy hónap alatt több mint 800 rajongó összesen 7 millió 188 ezer forinttal járult hozzá a dzsembori költségeihez – amit (ahogy arról nemrégiben szintén beszámoltunk) a nagy érdeklődésre való tekintettel valószínűleg 2019-ben is megtartanak.


(via Positive)