Cicciolina 7 legemlékezetesebb médiaszereplése

Az állambiztonságnak Katicabogár fedőnéven jelentő pornószínésznő a rendszerváltás hajnalán már a Szuperbolában képviselte a nyitottságot, de énekelt duettet Zalatnay Cinivel, sőt, olasz parlamenti képviselőként szexet ajánlott Szaddám Husszeinnek a világbéke nevében!

70 évvel ezelőtt, 1951. november 26-án született Budapesten Staller Ilona Anna, avagy ismertebb nevén Cicciolina, magyar fotómodell, színésznő, pornószínésznő, énekes, rádiós műsorvezető, tévéceleb, politikus, állatvédő aktivista, a hazai és külföldi bulvárlapok állandó szereplője, aki Olaszországban parlamenti képviselő is volt. Édesapja, Staller László elhagyta a családját még Ilona kislánykorában, bábaasszonyként dolgozó édesanyjának második férje, Ilona mostohaapja, a magyar Belügyminisztérium tisztviselője volt.

Staller Ilona, azaz Cicciolina 1988-ban Párizsban, fotósok gyűrűjében (forrás: Foc Kan/WireImage/Getty Images)

 

Cicciolina 13 évesen, 1964-től az állami hírügynökség fotószolgálatánál, az MTI-Fotónál kezdett el dolgozni mint divatmodell. Nagykorúvá válása után, az 1960-as évek végétől már a budapesti Duna Intercontinental szállodában volt szobalány, de a 2010-es években a magyar médiának is beismerte, hogy azokban az időkben a magyar állambiztonsági szolgálat megbízásából „a belügyi hatóság által fenntartott hölgyvendég-szolgálat” kötelékében az Intercontinentalban (valamint a Szentháromság téri egykori Diplomata Házban)

külföldi diplomatákkal ismerkedett, majd Katicabogár fedőnéven jelentést írt róluk az állambiztonságnak.

A hotelben dolgozva ismerkedett meg egy idős úrral, bizonyos Salvatore Martinival, akivel 1968-ban névházasságot kötve Olaszországba emigrált, ahol állampolgárságot is szerzett. Itt ismerkedett össze Riccardo Schicchi pornófilmes rendezővel, akitől később számos felnőttfilmes szerepet kapott. 1973-ban a Radio Luna nevű adón beszélgetős műsort kapott, Voulez-vous coucher avec moi? (Akarsz-e szeretkezni velem?) címmel, itt használta először az eredeti neve helyett a pajzán Cicciolina, azaz Husika művésznevet.

Jeff Koons és Cicciolina érzékletesen mutatják be művészi igényű képeiket a németországi Stuttgartban, 1993-ban (forrás: Wolfgang Kuhn/United Archives via Getty Images)

 

1991-ben feleségül ment Jeff Koons amerikai képzőművészhez, akivel számos közös provokatív fotót készített a nyilvánosság számára. Bár később a házasságuk megromlott és elváltak, 1992-ben született egy gyermekük, Ludwig Maximillian. Harmadszorra 2009 februárjában kötött házasságot a nála 25 évvel fiatalabb Luca di Carlo sztárügyvéddel.

Cicciolina 1987-ben a Radikális Párt színeiben bejutott az olasz parlamentbe, de az 1991-ben megalapított Szerelem Párttal (Partito dell’Amore) már nem sikerült újabb mandátumhoz jutnia.

Ilyen volt Staller Ilona olaszországi választási kampánya 1987 nyarán (forrás: Stefano Montesi - Corbis/Getty Images)

 

Politikai aktivistaként évtizedek óta rendszeresen tiltakozik az atomenergia ellen, de küzd a börtönben ülők szexhez jutásának jogáért, támogatja a bordélyházak legalizását, engedélyezné a kábítószer-fogyasztást, elutasítja a halálbüntetést és az állatkísérleteket, támogatja a környezetvédőket, valamint síkra száll az iskolai szexuális felvilágosítás érdekében.

Az alábbiakban a művésznő 7 olyan emlékezetes médiaszereplését idézzük fel, ami még véletlenül sem hardcore pornó volt.

Staller Ilona, azaz Cicciolina 2013-ban a spanyolországi Valenciában megrendezett Erotika Fesztiválon (forrás: Europa Press via Getty Images)

 

1. Szombat esti máz (1979)

Meglepő tény, de igaz: Cicciolina nemcsak szexfilmekben, de „komoly” alkotásokban is szerepelt anno. A Szombat esti lázat parodizáló 1979-es zenés vígjátéka egy szállodában játszódott, amelynek szakácsa, Gianni John (Giuseppe Spezia) John Travolta bőrébe bújva próbálta meghódítani Ilonát, a szép lemezlovast, akit természetesen maga Staller Ilona alakított.

 

2. Szuperbola (1988 szilveszter)

A magyarországi rendszerváltás előszelét mi sem jellemezte jobban 1988-ban, mint hogy az egykor a bűnös Nyugatra disszidált kommunista Mata Hari ekkor már nyugodtan visszautazhatott a Magyar Népköztársaság területére, ahol kis túlzással majdnem olyan hercegnőknek járó pompával fogadták őt, mint amikor pár évvel később Diana vendégeskedett nálunk (1990-ben és 1992-ben). Cicciolina az 1988-as magyarországi látogatásakor a korszak népszerű szilveszteri durranásában, a Parabola fedetlen keblekkel és MSZMP-s politikusokkal megtűzdelt különkiadásában, az Árkus József vezette Szuperbolában is szerepelt, mint a glasznoszty, azaz a (politikai) nyíltság jeles képviselője.

 

3. Szín-házi-buli (1988 szilveszter)

A régi tévéműsorok rajongói persze nemcsak az 1988-as Szuperbolából emlékezhetnek Cicciolinára: a művésznő ugyanis az év utolsó napján abban a Szín-házi-buli című esztrádműsorban is díszvendég volt, ami a hazai színművészek színe-javának Fészek Klubban megrendezett, tévében is közvetített szilveszteri mulatsága volt. Az est fénypontjaként a szokásához híven igen lenge öltözetű Cicciolina duettet énekelt Zalatnay Cinivel – bár a visszaemlékezések szerint az 1989. január 1-én este levetített ismétlésből ezt a jelenetet már kivágták a szigorú cenzorok...

 

4. Kebelbarátság kazetta (1989)

Cicciolinának nemcsak pornófilmjei, hanglemezei is szép számmal akadnak. Egy 10 évvel ezelőtti Velvet-interjúban büszkén mesélte, hogy spanyolul, angolul, franciául és olaszul is énekelt már különféle dalokat. Magyar nyelvű pop(ó)slágerei az 1989-ben kiadott Kebelbarátság című műsoros kazettán hallhatóak, amelyen Zalatnay Cinivel ismét duettet énekelt, de olyan vicces című és szövegű nóták is felkerültek rá, mint a Képviselő fánki vagy a Boa-oboa.

 

5. Felajánlkozás Szaddam Husszeinnek (1991)

1991 elején, még parlamenti képviselőként, Cicciolina az Öbölháború kirobbanásakor a kamerák előtt ajánlotta fel Szaddám Huszein iraki elnöknek, hogy ágyba bújik vele, ha a diktátor elengedi a külföldi túszait (bár nem emiatt, de a túszok végül valóban kiszabadultak). A 2002-es iraki háború idején Cicciolina ismét felajánlkozott Szaddám Husszeinnek a világbéke érdekében, sőt, 2006-ban Oszáma bin Ládennek is szexuális ajánlatot tett, abban bízva, hogy ezzel talán elejét veheti a további vérontásoknak.

 

6. Celeb vagyok, ments ki innen! (2017)

Amikor 2017-ben az RTL Klub úgy döntött, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen! című túlélő show-ban ismét ledob egy tucatnyi magyar hírességet egy távoli, egzotikus ország dzsungelébe, hogy ott egy rakás szívatós és fárasztó feladat után egy szemhunyásnyit se aludjanak a sok moszkitó, béka, kígyó és egyéb zümmögő-kuruttyoló állat miatt, Cicciolinát is beválogatták a műsorba a készítők. Természetesen az olyan celebek legnagyobb örömére, mint Pumped Gabo, a Balaton Sound muszklimiskája, Pintér „Tenya” Tibor, aki a Szomszédok Delfin nevű motoros rendőréből mára a saját életnagyságú He-Man akciófigurájává gyúrta ki magát, vagy épp Kabát Péter főállású focista-megmondóember.

 

 

7. Összezárva Hajdú Péterrel (2020)

Hajdú Péter nagy szerencséje, hogy már 2018-ban elvált a feleségétől, mert ha Sarka Kata látta volna, mit csintalankodik a Friderikusztól megörökölt Összezárva című életinterjúzós realityben, egészen biztos, hogy legkésőbb akkor beadja a válókeresetet! Hajdú ugyanis olyan szemérmetlenül flörtölgetett tejbetökként vigyorogva ebben az ottalvós műsorban a nagymamakorú Cicciolinával, hogy azért jobb helyeken képernyősötétítés járna! 

 

Zúzós riffek a SZESSÖNben! A PORT.hu zenés műsorának legújabb vendége Kiss Jenő, aki testépítő körökben ismert, hiszen 1996-ban ő volt a Mr. Universe világbajnoka. Izomzatát nem a szél hordta össze, de most kiderül, mire megy a brutális erő hat vékony fémhúrral szemben.