A 7 legjobb sorozat, ami filmen alapul

Nemrégiben derült ki, hogy sorozatverzió készül a nagy sikerű Harry Potter-filmek alapján, amiből akár még valami jó is kisülhet – legalábbis ha ezeket a múlt- és közelmúltbeli példákat vesszük alapul.

Buffy, a vámpírok réme

Habár megvan a maga rajongói kemény magja, az 1992-es Buffy, a vámpírok réme című horrorkomédiát annak idején nem fogadták túl jól, szóval egyike lett volna a kilencvenes évek egyik méltán elfeledett produkcióinak – ha a forgatókönyvet író Joss Whedon nem dönt úgy, hogy létrehoz az alapján egy természetfelettivel kevert tini-drámaszériát. A Buffy, a vámpírok réme sorozatverziója ugyanazzal a koncepcióval (egy tinilány azzal szembesül, hogy kiválasztott vámpírvadász) hatalmas siker lett: 1997 és 2003 között hét évadon át futott, amivel a kilencvenes évek végének-kétezres évek elejének egyik legnépszerűbb szériájává vált – köszönhetően az alkotókon kívül főszereplőinek, Sarah Michelle Gellarnek, David Boreanaznak és Nicholas Brendonnak.

A sorozat – ahogy a nagyjátékfilm és az Angel című spinoffszéria is – elérhető a Disney+-on.


Fargo

A 2014-ben indult, idén immár ötödik évadával érkező Fargo esetében a Buffyétól eltérően már az alapul szolgáló mű is kirobbanóan sikeres volt. Az 1996-ban bemutatott nagyjátékfilmet a Coen fivérek jegyzik, és

szinte azonnal kultikus alapmű lett belőle.

A sorozatverzió érdekessége azonban, hogy nem egy az egyben vette át az eredeti alkotás sztoriját, csupán ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a Coen-film, és persze hasonló a tónusa is, azaz szintén dominál benne a fekete humor.


Antológiaszériáról lévén szó a Fargónak minden egyes évadában

más hősökkel és más bonyodalommal találkozunk, ami lehetőséget ad arra, hogy kiválóbbnál kiválóbb szereposztással kényeztessenek minket, nézőket.

A korábbi évadokban olyan színészek játszottak, mint Martin Freeman, Billy Bob Thornton, Kirsten Dunst, Ewan McGregor vagy Mary Elizabeth Winstead; a közelgő ötödik évadban pedig többek közt Jon Hamm, Jennifer Jason Leigh és Juno Temple lesz látható.


A sorozat az HBO Maxon, a film az Apple TV és a Google Play Movies kínálatában érhető el.


High Fidelity

A Nick Hornby regénye alapján Stephen Frears rendezésében, John Cusack főszereplésével készült Pop, csajok satöbbi (eredeti címén High Fidelity) volt a 2000-es évek elejének egyik legszerethetőbb romantikus komédiája. 2020-ban pedig a Hulu úgy döntött, hogy elkészíti a modern közönségre optimalizált és sorozattá fejlesztett változatát, a középpontban szintén egy Rob nevű lemezbolt-tulajdonossal, akit azonban ezúttal nem egy színész, hanem egy színésznő kelt életre. A Zoë Kravitz által megformált Robyn Cusack Rob Gordonjához hasonlóan a zenén és a popkultúrán keresztül idézi fel régi kapcsolatait, és próbálja meg kitalálni, miért is olyan zűrzavaros a szerelmi élete. Habár az új High Fidelityt – ami a magyar keresztségben sajnos nem nyerte el a Pop, faszik satöbbi címet – jól fogadta a közönség, mindössze egy évad után elkaszálták.

A film és a sorozat a Disney+-on érhető el.


Halálos fegyver

Az eredeti Halálos fegyver-franchise (ami az 1987-ben, ’89-ben, ’92-ben, majd ’98-ban bemutatott négy filmből áll) minden idők egyik legjobb rendőrös buddy movie-franchise-a, így nem csoda, hogy 2016-ban a Foxnál úgy döntöttek, hogy megcsinálják a sorozatverziót. Annak ellenére, hogy a tévés változatban sokkal kisebb sztárok szerepeltek, mint Mel Gibson és Danny Glover (Riggset eleinte a nálunk nem túl ismert Clayne Crawford, Murtaugh-t Damon Wayans játszotta, és feltűntek még olyan közepese kaliberű nevek, mint Seann William Scott és Jordana Brewster), a széria

sikerrel hozta az eredeti filmek hangulatát,

ami három évadra volt elég (a kaszát egyébként nem a nézettség csökkenése, hanem a kulisszák mögött zajló drámák okozták).


A Halálos fegyver sorozatverziója az RTL tévécsatornán látható, a filmek az Apple TV kínálatában érhetők el.


Hegylakó

Bivalyerős high conceptje miatt (a világon létezik egy rend, a halhatatlanok rendje, akiknek csak lefejezéssel lehet elvenni az életét, és akik között halálos párviadal zajlik addig, amíg csak egy marad) a Hegylakó volt korának egyik legnépszerűbb fantasy/kalandfilmje. Két film, az 1986-os Hegylakó és az 1991-es Hegylakó 2. – A visszatérés után sorozat formában is megpróbálták sikerre vinni az alkotást – ami be is jött. Az 1992 és 1998 között hat évadon át az eredeti filmek Connor MacLeodjának fiatalabb unokatestvérét, Duncan MacLeodot alakító Adrian Paullal a főszerepben

a széria olyasmit is el tudott mesélni a Hegylakó univerzumából, amire terjedelmük miatt a nagyjátékfilmek nem voltak képesek.


Miközben az eredeti Hegylakónak további folytatásai, sorozat- és animációs verziói és spinoffjai is készültek,

Connor és Duncan MacLeod közös története a negyedik Hegylakó-filmmel, a 2000-es Hegylakó 4.: A játszma végével ért véget,

majd a franchise ötödik része már csak Duncanre fókuszált (érdekesség, hogy ugyanebben az évben, 2007-ben egy animeverziót is bemutattak, a Highlander: The Search for Vengeance címűt, a Connor alakján alapuló Colin MacLeoddal a középpontban).


Az első
Hegylakó-film az Apple TV, a negyedik a Prime Video kínálatában érhető el.


Cobrai Kai

A Karate kölyök-franchise a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb filmes franchise-a volt. A Daniel LaRusso társai által vegzált szerencsétlenből tehetséges karatéssá való felemelkedését bemutató trilógiát 1994-ben követte egy női verzió, Az új karate kölyök címmel, Hilary Swank címszereplésével, majd 2010-ben reboot is készült az eredeti film alapján. A pályáját a YouTube Reden 2018-ban kezdő spinoffsorozat viszont érdekes módon nem Daniel alakjára koncentrál, hanem arra a Johnny Lawrence-ére, aki az első részben volt a főhős nagy ellenfele, és azóta lecsúszott figura vált belőle; ám egy nap gondol egyet, és Cobra Kai néven elindít egy dódzsót, hogy ott pont olyan srácokat készítsen fel az önvédelemre, amilyeneket annak idején az iskolában ő is zaklatott – amit persze Daniel sem hagyhat szó nélkül.


És meglepő módon a Cobra Kai talán még nagyobbat robbant, mint az eredeti film. A YouTube Redről csakhamar átkerült a Netflixre, ahol idén év elején jelentették be a hatodik évadot. „A sorozat legnagyobb erénye: érződik rajta, hogy fekete öves rajongók készítették. Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg rendesen elvégezték a házi feladatukat, elképesztő mennyiségű utalást és easter egget rejtettek el a szériában.

A kikacsintások többsége ráadásul nem öncélú, tudatosan írják vele újra az eredeti történetét”

dicsérte a sorozatverziót a PORT.hu kritikusa.


A sorozat és a filmes franchise első négy része a Netflixen érhető el, a filmes reboot az Apple TV-n látható.


Négy esküvő és egy temetés

Sokan felhördültek, amikor kiderült, hogy női verzió készül Richard Curtis forgatókönyvíró és Mike Newell rendező Hugh Grant főszereplésével készült 1994-es romantikus komédiájából – de a Trónok harcából ismert Nathalie Emmanuellel forgatott 2019-es minisorozat egyrészt nagyon bájos lett, másrészt nincs túl sok köze a filmhez. Az alkotók (köztük Mindy Kaling komika) nem követték szolgaian az eredeti cselekményt, csupán annyi az egyezés, hogy itt is négy esküvőre és egy temetésre van felfűzve a sztori, és hogy egy színes baráti társaság tagjainak szívzűrjeit követhetjük a boldog végkifejletig.


Kritikusunk ugyan nem volt lenyűgözve mindettől, de azt ő is elismerte, hogy Emmanuel imádni való az alkotásban. „(…) Nathalie Emmanuel tényleg szerethető. (…) Ahhoz képest, hogy eddig a vérgőzös Trónok harcában és a tesztoszterontól sikamlós Halálos iramban-filmekben láthattuk, meglepően jó komika.

És meglepően jók a párbeszédek is, amiket kap – és jól tudja őket használni”

írta.


A sorozat a Horizon GO, a filmeredeti az Apple TV és a Google Play Movies kínálatában érhető el.



(via CBR.com)