10 dolog, amit nem tudtál az Egy csodálatos elméről

Ron Howard négy Oscar-díjas, Russell Crowe, Ed Harris és Jennifer Connelly főszereplésével forgatott életrajzi filmje ismét a tévében! Ennek örömére íme tíz érdekesség a forgatás kulisszái mögül!

1. Habár a központi figurát, a John Nash Nobel-díjas matematikust alakító Russell Crowe nem akart volna találkozni az igazi Nash-sel, hogy a személyes ismeretség ne befolyásolja az alakítását, nem volt más választása, hiszen a tudós egyszer csak megjelent a forgatáson. De Crowe a hasznára tudta fordítani a találkozót, mivel megfigyelte, hogy az idős férfi nagyon jellegzetesen mozgatja a kezét, és ezt a színész megpróbálta reprodukálni a filmben, hogy még árnyaltabban jeleníthesse meg a figurát.

2. Az Egy csodálatos elme vége felé látható jelenetet, amelyben Nash hosszasan elmélkedik rajta, hogy igyon-e teát, az élet ihlette: amikor ugyanis az igazi Nash és Crowe találkoztak, a matematikus tizenöt percen keresztül gondolkodott azon, hogy teát vagy kávét igyon-e.

3. Ehhez képest egy rádióinterjúban John Nash arra a kérdésre, hogy mit gondol a kész filmről, a következő választ adta:

„Nagyon tetszett. De ez nem én vagyok.”

4. Ráadásul annak ellenére, hogy Crowe ilyen nagy gondot fordított a kézmozgásra, azokban a jelenetekben, amelyekben a filmbeli Nash az ablakra, táblára és egyéb helyekre írja az egyenleteket, a film matematikai konzultánsa, Dave Bayer professzor (Barnard College) volt a kézdublőr – vélhetően azért, mert neki egyszerűbb volt megjegyeznie a bonyolult képleteket.

5. Az igazi John Nash és felesége, Alicia 2015. május 23-án haltak meg, 86, illetve 82 éves korukban, közlekedési balesetben. A házaspár épp Norvégiából tért haza, ahol a matematikus egy díjat vett át, és a reptérről hazafelé menet a taxijuk vezetője elveszítette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a szalagkorlátnak és egy másik autónak. Mindkét sofőr megúszta apróbb sérülésekkel, de a két Nash (mivel sajnálatos módon nem használta a biztonsági övet) kirepült a kocsiból, és még a helyszínen halottnak nyilvánították őket.

Tragikus véletlen, hogy ugyanabban az évben, mindössze egy hónappal később az Egy csodálatos elmének egy másik résztvevője is közlekedési baleset következtében vesztette az életét: James Horner zeneszerző 2015. június 22-én hunyt el egy repülőgép-szerencsétlenségben.

6. A film nagy részét a szokásostól eltérően időrendben vették fel, hogy Russell Crowe-nak könnyebb legyen bejárnia a karakter fejlődési ívét.

7. Az Alicia Nash-t alakító Jennifer Connely és a Charlest megformáló Paul Bettany két évvel az Egy csodálatos elme premierjét követően, 2003-ban összeházasodtak. Még abban az évben megszületett fiuk, Stellan (aki Stellan Skarsgård svéd színész után kapta a nevét), 2011-ben pedig lányuk, Agnes.

8. Habár a valóságban John Nash-nek csak hallási hallucinációi voltak, Ron Howard rendező úgy döntött, sokkal filmszerűbb, ha az érzékcsalódásokat hanggal vezeti be, utána pedig látomásokat is mutat. Ez a közönségnek is segítség volt, mert így mindig tudták, hogy hallucináció következik, és ez segített nekik jobban belehelyezkedni Nash nézőpontjába.

9. Nash szerepére Russell Crowe előtt Bruce Willis, Kevin Costner, John Travolta, Tom Cruise, John Cusack, Charlie Sheen, Robert Downey Jr., Nicolas Cage, Johnny Depp, Ralph Fiennes, Jared Leto, Brad Pitt, Alec Baldwin, Mel Gibson, Sean Penn, Guy Pearce, Matthew Broderick, Gary Oldman és Keanu Reeves is esélye volt.

10. Alicia Nash megformálására is ugyanakkora volt a tülekedés: Brittany Murphy, Charlize Theron, Famke Janssen, Ashley Judd, Emily Watson, Mary McCormack, Portia de Rossi, Claire Forlani, Meg Ryan, Rachel Griffiths, Amanda Peet, Mira Sorvino, Geena Davis, Teri Hatcher, Jennifer Jason Leigh, Hilary Swank, Julia Ormond és Salma Hayek is meg akarták kapni a szerepet (Mrs. Nash ugyanis szintén latin-amerikai származású, El Salvadorban született, Alicia Esther Lardé Lopez-Harrison néven). Rachel Weisznek pedig felajánlották a lehetőséget, de ő nemet mondott rá.


(via IMDb)