10 dolog, amit nem tudtál a Szívek szállodájáról

Lorelai és Rory, azaz a Gilmore lányok története sokak kedvence – nem csoda, hogy még mindig adják a tévében ezt a 2000 és 2007 között futott, majd 2016-ban egy minisorozat erejéig felújított szériát. Te vajon már hallottad ezeket az érdekességeket róla?

1. A fiatalabbik főhősnő, Rory szinte már közmondásosan szereti a kávét – vele ellentétben viszont az őt alakító Alexis Bledel utálja. Így amikor a sorozatban azt láttuk, hogy a lány kávézik, igazából mindig kólát ivott a csészéből.

2. Keiko Agena színésznő valójában már 26 éves volt, amikor a Szívek szállodája első évadában eljátszotta a 15 éves Lane Kimet.

3. Luke figurája eredetileg nőnek volt megírva, de az alkotók rájöttek, hogy így már vészesen kevés férfi karakter lenne a sztoriban, így átírták férfira a szerepet. Viszont azt gondolták, elég lesz, ha Luke csak pár epizódban jelenik meg – csakhogy amikor a figurát megformáló Scott Patterson eljött a pilot epizód forgatására, észrevették, hogy nagyon erős a kémia közte és a Lorelai-t játszó Lauren Graham között, így Patterson is a sorozat állandó szereplője lett.

4. Liza Weil színésznő eredetileg a Rory szerepére kiírt meghallgatásra jelentkezett. S habár Rorynak nem felelt meg, Weil annyira megtetszett a producereknek, hogy Paris Geller karakterét kifejezetten neki írták.

5. Kirk Gleason figurájánál visszatérő poén volt, hogy a srácnak mindig új munkája van. Kiszámolták, hogy a hét évad során Kirk összesen nem kevesebb mint 62 különböző állásban dolgozott.

6. Habár a már említett Lane elvileg az anyjával és az apjával élt, az apja soha egyetlen epizódban sem tűnt fel.

7. Nyilván minden rajongó megfigyelte, hogy a Szívek szállodája egyik jellegzetessége a sebesen pergő párbeszédek sokasága volt. Ennek köszönhetően egy átlagos egyórás sorozatepizód 45–50 oldalas szövegkönyvével szemben itt 75–80-ra rúgott az oldalak száma.

8. A Szívek szállodájának 2004 körül terveztek egy spin-offot, aminek Windward Circle lett volna a címe, és a Milo Ventimiglia által alakított Jess körül bonyolódott volna a sztorija. A cselekmény szerint Jess Connecticutból odaköltözik Kaliforniába az apjához (Rob Estes), akivel addig haragban volt, és a férfi barátnőjéhez (Sherilyn Fenn). A forgatási helyszínnek kinézett Venice-ben azonban olyan drága lett volna forgatni, hogy a gyártó Warner Bros. inkább ejtette az egész projektet.

9. A Szívek szállodáját megalkotó Amy Sherman-Palladino egyébként eredetileg a fent említett Sherilyn Fennt akarta főszereplőnek: ő lett volna Lorelai Gilmore, csak akkortájt épp a Vágyrajárók című sorozatot forgatta, ezért nem ért rá. Sherman-Palladino azonban mindenképpen együtt akart vele dolgozni, ezért – miután nem jött össze az említett spin-off – kitalált neki egy visszatérő karaktert, és ő lett Anna Nardini.

10. A második évad utolsó előtti, Lorelai's Graduation Day című epizódjában láthattunk egy oda nem illő „elemet”: Lorelai egyik végzőstársa a gazdasági iskolában nem más, mint Seth MacFarlane, a Family Guy ötletgazdájaként és a Ted filmek rendezőjeként ismert komikus.


(via IMDb)