Szabadon – A spanyolok is tudnak jó westernt csinálni

Végül is nem kell sok minden egy westernhez: pár koszlott helyszín, néhány ellenszenves alak, a hős, akinek múltja van, és valaki, akinek jövője. Mindezt kipipálhatjuk az HBO vadnyugati filmjében.

A spanyolok régen is tudtak jó westernt csinálni: a 60-as, 70-es években tucatjával készültek az olcsó, de látványos vadnyugati filmek rendszerint Almeriában és a félsivatagos Andalúziában, amelyek az amerikai tájat voltak hivatva megjeleníteni. Volt is elnevezése a műfajnak, ez volt a paella western, a spagettiwesternek kis testvére, bár jócskán volt átjárás a kettő között. És most újra kapunk egy spanyol westernt, csakhogy a Szabadon című, az HBO-n most debütáló filmben Andalúzia maga Andalúzia, nem más, a maga mélyszegénységével, barlanglakásaival, sivatagi tájaival és elhagyatott tájaival – és a saját gazembereivel.

1946-ban járunk, hét évvel a véres polgárháború után, és egy évvel a II. világháború vége után. Az utóbbi azért fontos, mert az emigrációban élő egykori köztársaságiak közül sokan azt remélték, hogy Hitler legyőzése után a szövetségesek megbuktatják Francót, ám csalódniuk kellett. Bár Spanyolország elszigetelt maradt, Franco erősebb volt, mint valaha, vidéken pedig középkori feudális viszonyok uralkodtak. Egy ilyen helyen játszódik a Szabadon (2019) is, ahol a parasztok mindössze ételért és szállásért dolgoznak a helyi földesúrnak, a szállás penészes barlangokban van, de azt is meg kell köszönni. Lázadni senki nem mer, egy kisfiú (Jaime López) azonban megszökik. Okos a srác, terve is van, hamis nyomokat hagy hátra, mindent megszerez, ami a meneküléshez kell, de üldözőjét, a gazdaság mindenható  intézőjét (Luis Callejo) nem tudja lerázni, a brutális férfi és emberei pedig minden követ megmozgatnak, hogy elfogják és hazavigyék. A fiú azonban találkozik egy kecskepásztorral (a spanyol horrorok kedvenc alakja, a dús szemöldökű Luis Tosar), és a férfi úgy dönt, segít neki, bár jól tudja, hogy ez mit jelent számára.

A történet egyszerű, hőseink addig menekülnek, amíg csak tudnak, majd kénytelenek szembeszállni üldözőikkel. Ez egy régi western toposz, de ez csak a film váza, ami erre épül, az a fontos. Egyrészt nyilván a fiú és az apafiguraként működő pásztor, illetve a fiú és a vele furcsa kapcsolatban álló intéző közötti viszony viszi előre a filmet, illetve mindaz, amit megtudunk ezekről a figurákról, az őket körülvevő tájról, és persze az országról. Benito Zambrano  rendező (Magány, Az alvó hang) pedig viszonylag kevés elemből is jól tud építkezni, sőt, kifejezetten szikár, egyszerű filmet csinált. Igaz, ebben a környezetben nem is nagyon lehet mit cifrázni, és azt is nagyjából tudja, milyen életet lehet egy ilyen helyen élni. Nem túl vidámat, de ez nem egy szociodráma, hanem egy igazi western, még akkor is, ha nem Nevadában, hanem Andalúziában játszódik, mert a műfajnak megvannak a maga szabályai és alapvető elemei. Mint a leszámolások.

Itt nyilván nincsenek vad indián törzsek, mexikói haramiák, csak a földesúr fogdmegjei, de ezek is meglepően kegyetlen és rátermett ellenfelek, hiszen ők is itt nőttek fel, ismernek minden követ, minden utat, és ami a legfontosabb, minden kutat, mert itt a víz a legfontosabb érték. Így aztán minden összecsapás izgalmas és vérre megy, még akkor is, ha itt nincs meg az amerikai westernekből ismert nagy tűzijáték, ismétlőfegyverek szakadatlan ropogása. Nem is baj, mert egy spanyol western legyen jellegzetesen spanyol, és van egy meglepő hírünk:  Pedro Almodóvar is egy paella westernen dolgozik éppen, és lehet, hogy nagyot fog szólni!

Értékelés: 8/10