Soha nem volt még ilyen jó az Eurovíziós Dalfesztivál

Oké, ez nem nagy érdem, de Will Ferrell és Rachel McAdams bolondozása, a Netflixen nemrég debütált Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története tényleg jó.

Izland úgy él a fejünkben, mint egy mindentől elzárt mesebeli ország, a gleccserek és az elfek, no meg a vikingek birodalma. Persze ez nyilván nem így van, az izlandiak valószínűleg egészen máshogy gondolják, talán nem is örülnek a sztereotípiának, de mit tehetnénk, ha romanticizálunk egy messzi-messzi, romantikusnak tűnő szigetországot.

Egy pici izlandi városkában, Húsavikban (varázslatos hely, gleccserekkel, havas tájjal, a megfelelő dramaturgiai pillanatban a vízből kiugró cetekkel, és az elfeknek épített pici házikókkal) él Lars Erikssong (Will Ferrell, és direkt rosszul írták az izlandi nevet), akinek gyerekkori álma, mióta meglátta az ABBÁt a tévében, hogy megnyerje az Eurovíziós Dalfesztivált. Társa a zenélésben Sigrid Ericksdottír (Rachel McAdams), aki talán nem a testvére. Sigrid bálványozza Larsot, de kiégett, alkoholista apja (Pierce Brosnan egészen remek a mellékszerepben) lenézi fiát, egy igazi pancsernek tartja, aki elpocsékolta az egész életét egy marhaságra, ahelyett, hogy halásznak állna, és tisztességes életet élne, családot alapítana, mint bárki más. 

Lars és Sigrit, azaz a Fire Saga jobb híján a helyi kocsmában muzsikálnak, ahol a részeg halászok rendre üvöltve követelik a pajzán mulatóst, ám egyszer csak megtörténik a csoda, és a páros bejut arra az izlandi versenyre, aminek nyertese képviseli a szigetországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. És egy szürreális eseménynek köszönhetően végül ők indulhatnak a nemzetközi megmérettetésen.

Az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története olyan, mint egy mese. A messzi földről érkezett legkisebb fiú és legkisebb lány belecsöppennek a nagyvilágba, és sok-sok nehézség árán valahogy mégis sikert aratnak. A Fire Saga története igazi feelgood film, ami a karrier- és sportfilmek bevett dramaturgiáját követi. Nevezhetnénk klisésnek is, de ne tegyük, mert mindez jól áll a filmnek, mi több, annyira szerethető, hogy tulajdonképpen vágyunk is ezekre a klisékre.

Kétségtelen, hogy az Eurovíziós dalfesztivál mint olyan, egy vicc. És mégis, David Dobkin rendezőnek (Londoni csapás, Ünneprontók ünnepe, A bíró) sikerült, hogy csillogó varázsvilágnak ábrázolja, a nagybetűs Shownak. És még a dalok is jók. De ez az összes nótáról elmondható: a trailer videoklipje, a Fire Saga Volcano Man című száma is – noha a 90-es évek europopjának legtrágyább paneljeit használja – örömteli vigyorgásra késztet, mert egyszerre vicces és tulajdonképpen jó. Sőt, a kocsmában énekelt Jaja Ding Dong (na, vajon miről szólhat?) is befészkeli magát a fülünkbe.

A filmben több eurovíziós énekest is ki lehet szúrni, és van egy közös, egészen fantasztikus daluk is, amiben nagy szerepe van McAdamsnek... azaz az énekhangjának, Molly Sandén svéd énekesnőnek, aki különösen a fináléban valami elképesztő teljesítménytn nyújt. Ferrell maga énekel, és elég tisztességesen helytáll a profi énekesek között.

Nem váltja meg a világot a Fire Saga története, viszont tökéletes szórakozás: jól adagolt Ferrell-féle kretén humor, mese és romantika, és sok-sok remek dal. Az sem mellékes, hogy mire a végére érünk, garantáltan jókedvünk lesz. És ennél több nem is kell.