Kiderült, miről fog szólni A Gyűrűk Ura sorozat

Legalábbis nagyjából, de legalább kaptunk egy kis fogódzót.

Az Amazon még 2017-ben jelentette be, hogy sorozatot készítenek A Gyűrűk Urából. Pontosabban előzményt, ami évezredekkel korábban játszódik, mint Bilbó és Frodó kalandja. Idővel azt is közzétették, hogy a költségvetése mintegy 250 millió dollár lesz (ezenkívül a jogokat 250 millió dollárért vették meg), azaz ez lesz a legdrágább sorozat, amit valaha készítettek. Összehasonlításul: Peter Jackson A Gyűrűk Ura-trilógiája 281 millióba került. (Persze feltehetnénk azt a kérdést, hogy miért, hiszen a legtöbb embernek nincs egy egész falat beborító okostévéje, hogy kiélvezhesse a látványt.)

Most kiadtak egy közleményt, ami bár általánosságban, de mégiscsak elárulja, hogy miről fog szólni a sorozat. A történet ideje Középfölde Másodkora, ami mintegy 6000 évvel a Harmadkorban játszódó A Gyűrűk Ura eseményei előtt kezdődött. Tolkien a legapróbb részletekig kidolgozta fantáziavilágának történetét, egészen a teremtéstől kezdve. A Szilmarillok negyedik, Akallabêth című fejezete foglalja össze a Másodkor eseményeit, de Tolkien millió jegyzetet készített élete során, amelyeket kötetekbe rendezve sorra kiadtak a halála után.

A Másodkorban Szauronnak még volt teste, elkezdte építeni Mordorban az erődjét, Barad-dûrt, és abban az időben kovácsolták a Hatalom Gyűrűit, mind közül a leghatalmasabbal, az Egy Gyűrűvel együtt, megalapítják Gondort, a tündék megkötik az emberekkel az Utolsó Szövetséget. Maradjunk annyiban, hogy igen mozgalmas volt ez a 3441 év.

Az Amazon közleménye annyit elárul, hogy a főszereplők (jobbára eddig ismeretlen, de akad köztük néhány ismert figura is) egy régóta rettegett és újra felbukkant gonosszal veszik fel a harcot, és kalandjaik során megfordulnak a Ködhegységben, Lindonban, a tündék városában és Númenorban.

A bemutató időpontja még ismeretlen, és tekintettel a koronavírusra, gyaníthatóan még egy darabig az is lesz.

(Forrás: Uproxx)