Ilyen lenne a Szex és New York Carrie Bradshaw-jának fiatalabb kiadása Párizsban

A Szex és New York ötletgazdájaként ismert Darren Star új sorozatát, az Emily Párizsbant a Netflix magyar előfizetői is láthatják október 2-tól.

A Lily Collins (Tükröm, tükröm; Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány) főszereplésével forgatott széria egy fiatal, húszas éveiben járó chicagói marketinges lány története, akit a munkahelye Párizsba küld, hogy ő legyen az általuk felvásárolt francia divatcég közösségi médiás tanácsadója.

A franciák vegyes érzelmekkel fogadják a lány „amerikai nézőpontját”, ami – ahogy az a most nyilvánosságra hozott hivatalos előzetesből is kiderül – sok kínos/vicces szituációhoz vezet. Emily persze barátságokat is köt az új környezetben, és mivel a szerelem városában járunk, nyilván kinéz neki egy kis románc is.

A trailer alapján az Emily Párizsban olyan, mintha Carrie Bradshaw a Szex és New York végén SPOILER! mégis Párizsban maradt és megfiatalodott volna, hiszen az új sorozat egy egészen más generációt mutat be. A széria ugyanakkor az erős divatszál és a feltörekvő fiatal munkaerő csetlés-botlásának bemutatása miatt emlékeztet Az ördög Pradát visel című filmre is.

Az alkotást október 2-tól a Netflix magyar előfizetői is láthatják, így kijött már egy magyar feliratos teaser is hozzá – de mivel ez valamivel rövidebb, mint a most nyilvánosságra hozott hivatalos eredeti előzetes, érdemes azt is megnézni, mert van benne pár pikáns részlet a magyar verzióhoz képest.


(via Collider)