Be akarják tiltani a Borat 2-t

Miközben egy amerikai kazahokat tömörítő egyesület heves tiltakozásba kezdett a 2006-os Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika frissen bemutatott folytatása ellen, addig a kazahok a keblükre ölelik az áldokumentumfilmet, és megpróbálják kihasználni az ebből fakadó népszerűséget.

Október 23-án mutatta be a Magyarországon is elérhető streamelős szolgáltató, az Amazon Prime a Borat utólagos mozifilm: Produkciós kenőpénz szállítása az amerikai rezsimnek a Kazahsztán egyszeri dicsőséges nemzetének hasznára című szatírát, amelyben Sacha Baron Cohen komikus gerillafilmes módszerekkel (azaz kandi kamerás felvételekkel, önmagát a már a 2006-os első részben megismert kazah riporternek kiadva) Trump kormánya ellen indít támadást. (Kritikánk a filmről itt olvasható.)

Egy Amerikában élő kazahokat tömörítő társaság, a Kazakh American Association viszont rasszizmussal, idegengyűlölettel és kultúrájuk kizsákmányolásával vádolja az Amazon Prime-ot és Baron Cohent. Nem értik, hogy ha az alkotók a szatírával Trumpot és társait akarják kifigurázni, ehhez miért csinálnak belőlük is hülyét, és azt állítják, ha egy másik kisebbségi csoport lenne az érintett, már rég világra szóló botrány lenne az ügyből. Úgy vélik, Sacha Baron Cohen választhatott volna a Borat hátteréül egy fiktív országot is, ahogy tette azt például A diktátor című 2012-es filmjében.


Több amerikai kazah egyébként korábban, még az első Borat bemutatásakor arról számolt be, hogy amikor kiderült a származása, mindenféle vadidegen ember arról kérdezgette, hogy tényleg a rokonaival szokott-e szexelni (ez szerepel ugyanis a 2006-os alkotásban). A Kazakh American Association képviselői küldtek egy tiltakozó levelet az ügyben az Amazon Prime-nak is, de egyelőre nem kaptak választ rá.

A figurát megalkotó és megformáló komikus viszont egy, a New York Timeshoz hétfőn eljuttatott közleményben kifejtette, hogy a filmjében ábrázolt fiktív Kazahsztánnak semmi köze a valósághoz.

„Ez egy vígjáték, és a filmbeli Kazahsztánnak semmi köze az igazi országhoz.

Azért választottam Kazahsztánt, mert ez egy olyan hely, amiről szinte senki sem tud semmit az Egyesült Államokban, és ez lehetőséget adott a számunkra, hogy megalkossuk ezt a féktelenül vicces hamis világot. Az igazi Kazahsztán azonban egy csodálatos ország modern, büszke társadalommal. Épp az ellenkezője a Borat-féle verziónak” – írta Sacha Baron Cohen.

Az Avaaz.org-on egyébként már online petíció is indult a Borat utólagos mozifilm betiltásáért amit több mint 110 ezren írtak alá – ezek közül 100 ezer aláíró még a mű bemutatása előtt. A múlt hét végén pedig több kisebb csoport is tiltakozott az Almatiban, a legnagyobb kazah városban található amerikai nagykövetség előtt. Maga a kazah kormány azonban taktikát váltott, és míg 2006-ban még betiltották az országban az első Borat filmet, addig most turisztikai reklámfilmet készítettek, amelyben országuk szépségeit mutatják be, és a helyszínre látogató turistákat megformáló színészek ezeket az izgalmas és/vagy csodálatos helyeket Borat szavajárásával, azaz a ’very nice’-szal („jóféle!”) kommentálják.


(via Variety)