5 Golden Globe-nyertes alkotás, amit kötelező látni

A 78. Arany Glóbusz-gálán díjazták többek között A Koronát, A vezércselt, A chicagói 7-ek tárgyalását és a Ma Rainey: A blues nagyasszonyát, de Mark Ruffalo is remekelt ikerpárként az Ez minden, amit tudokban. Aki nem látta egyiket sem, annak ideje mindet bepótolni!

Los Angeles-i idő szerint 2021. február 28-án este tartották meg a 78. Golden Globe-gálát, ahol a vírushelyzetre való tekintettel a házigazda Amy Poehler–Tina Fey-duó egyik fele a Beverly Hills-i Hiltonból, a másik fele viszont New Yorkból jelentkezett be, és a díjra jelölt hírességek nem egy sztárokkal tömött nézőtéren ültek, hanem otthonról jelentkeztek be a tévés közvetítés alatt. A rendhagyó díjkiosztó legmeghatóbb beszédét Simone Ledward Boseman, a 2020-ban elhunyt Chadewick Boseman felesége mondta el, a legfurcsább figura aalighanem a melegítőben webkamera elé ülő Jason Sudeikis volt, Jodie Foster és a párja pedig úgy megörültek a színésznő díjának, hogy majdnem összenyomták a kanapén közöttük ülő kiskutyájukat! Ezekről, valamint még sok más érdekességről ebben illetve ebben a Port-cikkben írtunk bővebben. Most inkább lássuk hol tekinthetőek meg a díjnyertes tévésorozatok, és egyáltalán, miről szólnak, miért kötelező ezeket mindenkinek látni!

A Korona

  • Hány Golden Globe-ot nyert a hétvégén? Négyet (legjobb drámai tévésorozat, legjobb drámai színész: Josh O'Connor, legjobb drámai színésznő: Emma Corrin, legjobb televíziós színésznő mellékszerepben: Gillian Anderson).
  • Hol látható? A Netflixen.
  • Miről szól? A drámasorozat II. Erzsébet brit királynő uralkodását kíséri végig a XX. század második felét formáló események tükrében. Josh O'Connor és Emma Corrin a fiatal Károly herceget és az ifjú Diana hercegnét alakították megkapó hitelességgel a most díjazott 4. évadban, Gillian Anderson pedig a Vasladyt, azaz Margaret Thatchert, aki 1979 és 1990 között volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke.

 

A vezércsel

  • Hány Golden Globe-ot nyert a hétvégén? Kettőt (legjobb minisorozat, legjobb színésznő - minisorozat: Anya Taylor-Joy).
  • Hol látható? A Netflixen.
  • Miről szól? A történet főszereplője Beth Harmon (Anya Taylor-Joy), a csendes kis árva, akinek már nyolcévesen a sakk a legkedvesebb elfoglaltsága. Tizenhat éves tinilányként már az Egyesült Államok sakkbajnokságán küzd a győzelemért, ám egyre félelmetesebbnek tűnik számára az elszigeteltség, ezért nyugtatókhoz és az alkoholhoz nyúl, hogy elmenekülhessen a valóság elől. Ám a sakkpartik során kiélesednek az érzékei, tisztán gondolkodik, és úgy érzi, hogy talán visszanyerheti az irányítást, mígnem eljön az a pillanat, amikor a világ legjobb játékosával kell megküzdenie a Szovjetunióban (ugyanis a hidegháború kellős közepén, az '50-as években járunk). Vajon Beth képes lesz-e megnyerni az élet nagy sakkjátszmáját, vagy a függősége áldozatává válik?

 

A chicagói 7-ek tárgyalása

  • Hány Golden Globe-ot nyert a hétvégén? Egyet (legjobb filmes forgatókönyv: Aaron Sorkin).
  • Hol látható? A Netflixen.
  • Miről szól? Békés tüntetésnek indult az 1968-as chicagói demokrata konvenció, ám csakhamar zavargásba, a rendőrséggel és a nemzeti gárdával való erőszakos összecsapásba torkollott. Ami utána következett, azt a történelem egyik leghírhedtebb pereként tartják számon: a tiltakozás szervezőit felkeléssel és összeesküvéssel vádolták meg, a tárgyalásuk pedig a XX. századi történelem egyik legismertebb tárgyalótermi esete volt. A megtörtént eseményekből Aaron Sorkin forgatott filmet, olyan sztárokkal a főszerepben, mint Joseph Gordon-Levitt, Eddie Redmayne, Michael Keaton és Sacha Baron Cohen.

 

Ma Rainey: A blues nagyasszonya

  • Hány Golden Globe-ot nyert a hétvégén? Egyet (legjobb drámai színész: Chadwick Boseman).
  • Hol látható? A Netflixen.
  • Miről szól? Ebben az August Wilson-színdarabon alapuló életrajzi filmben szerepelt halála előtt utoljára a Fekete Párduc mindössze 43 éves korában elhunyt sztárja, Chadwick Boseman. A zenés dráma az egyik legelső bluesénekesnőről, Ma Rainey-ről szól, akit Viola Davis alakít. A történet középpontjában az az 1927-es chicagói stúdiófelvétel áll, amelynek során az énekesnő és az ambiciózus trombitása (őt alakítja Boseman) egyre feszültebb viszonyba keveredik a fehér menedzsmentte, mivel a vezetőség teljesen a saját irányítása alá akarta vonni a blues nagyasszonyát.

 

Ez minden, amit tudok

  • Hány Golden Globe-ot nyert a hétvégén? Egyet (legjobb színész minisorozat/tévéfilm kategóriában: Mark Ruffalo)
  • Hol látható? Az HBO GO-n.
  • Miről szól? A Wally Lam bestselleréből készült sorozat a Birdsey család történetén keresztül mutatja be a 20. századi Amerikát. A családi saga, mely párhuzamosan követi egy ikerpár életét, az árulás, az áldozathozatal és megbocsájtás epikus története. A sorozat Dominickre és a paranoid skizofréniában szenvedő Thomasra koncentrál életük különböző szakaszaiban, kezdve napjainktól, illetve Dominick visszaemlékezésein keresztül az ifjúkorukra. Az ikerpár szerepében Mark Ruffalo nyújt nagyszerű kettős alakítást.