Spielberg s*gget csinált a szájából

A Netflixnek fog tartalmat gyártani produkciós cége, az Amblin Partners – pedig korábban rendszeresen szidta a netflixes filmeket, és még az Oscar-versenyről is megpróbálta kigolyózni őket.

Mikor a streamelős óriás elkezdte sorra kapni a díjakat az Oscar-gálán, a rendező keményen kampányolni kezdett ellenük, arra hivatkozva, hogy ezek csupán tévéfilmek, ezért nem érdemlik meg, hogy az Oscarra vigyék őket. „Remélem, továbbra is mindannyian hiszünk benne, hogy

a legnagyobb hozzájárulás, amit filmkészítőként a közönségnek adhatunk, az a mozgóképek filmszínházi élménye.

Szilárdan hiszek benne, hogy a moziknak örökre meg kell maradniuk.

Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor az ember bemegy egy nagy, sötét terembe, egy csomó olyan emberrel együtt, akiket nem ismer, majd egy közös élményt élnek át. Ez az, amiben mi mindannyian hiszünk” – nyilatkozta akkor Spielberg, aki az Oscar-díjakról döntő Akadémia tisztségviselőjeként arra készült, hogy kigolyózza a streamelős cégeket a gáláról.

Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images


A napokban ugyanez a Spielberg örömmel tudatta, hogy produkciós cége együttműködési megállapodást kötött a Netflixszel. „Az Amblin mindig is a történetmesélést tartotta a legfontosabbnak, és attól a perctől kezdve, hogy Ted Sarandossal, a Netflix vezérigazgatójával tárgyalni kezdtünk a partnerségről, kristálytiszta volt, hogy

ez csodálatos lehetőséget jelent, hogy mi együtt (!) új történeket meséljünk és új módokon érjük el a közönséget (!)”

– nyilatkozta az amnéziában szenvedő rendező. A korábbi érdekellentétre és viszálykodásra természetesen sem ebben a közleményben, sem a Netflix lelkendező nyilatkozatában nem tértek ki.

Az Amblin Partners múlt decemberben meghosszabbított szerződése a Universal stúdióval azonban ettől függetlenül továbbra is fennáll, így Spielberg nyilván nem fog hátat fordítani a mozinak. Következő két rendezése, az idén érkező West Side Story és a most készülő, önéletrajzi The Fabelmans például biztos a mozikban fog debütálni. De van még számos készülő projekt az Amblinnél, amelyekben a rendező producerként vesz részt, például

a Bradley Cooper rendezésében és főszereplésével készülő Maestro (amelynek a gyártásában amúgy a Netflix már a kezdetektől benne van), egy Easter Sunday című vígjáték Tia Carrerével, egy The Good House című Sigourney Weaver – Kevin Kline-komédia, egy Distant című sci-fi és egy The Last Voyage of the Demeter című horror – ezek közül bármelyik landolhat végül a Netflixnél.

És ha Spielberg maga is rendez majd netflixes filmet, a streamelős óriás Martin Scorsese és David Fincher után újabb nagyvad trófeáját teheti ki a falra.


(via The Hollywood Reporter)